Uitz Renáta

Sorsod Texas

Merre tart az illiberális kereszténydemokrácia?

Publicisztika

A kormányerők őszi politikai évadnyitása igazán eseménydúsra sikeredett: az ellenzéki előválasztás kismiska abban a politikai térben, ahol a katolikus egyház feje – és globális médiasztárja – celebrál szentmisét az eucharisztikus világkongresszus margóján.

Ciki, de ehhez képest nem nagy tétel, hogy a múlt héten váratlanul Andrzej Duda lengyel elnök is beugrott egy kávéra, hogy eszmecserét folytasson az európai jogállamiságról szóló misztériumjáték következő felvonásairól.

A magyar fél igyekezett megadni a módját ez utóbbi vizitnek is: saját számot kapott a Magyar Közlönyben a kormányhatározat, amelyben hazánk kormánya elítéli az Európai Bizottságot, amiért bírság kezdeményezésével beavatkozott egy tagállam szuverenitásába és annak alkotmányos működésébe. Az, hogy a Bizottság eltökélte magát és egy kekeckedő tagállammal szemben bírság kiszabását kezdeményezte az Európai Unió Bíróságánál (EUB), valóban újdonság, de korántsem jogellenes vagy meglepő. A Bizottság így próbálja a lengyel kormány értésére adni, hogy ideje felhagyni a lengyel bíróságok alázásával, és eleget tenni az EUB vonatkozó döntéseinek. Emlékeztetőül: a nyáron volt ugyan egy főbírói szintű csetepaté, amikor is a lengyel alkotmánybíróság a nemzeti alkotmányos identitás védelmében jogellenes hatáskörtúllépésnek nevezte az EUB ez irányú döntéseit (erről lásd cikkünket: Ha tűrik, szakad, Magyar Narancs, 2021. július 22.), ám ezt követően Varsó kijelentette, hogy mégis inkább eleget tesz az uniós bíróság döntésének. A minap kiszabott bírság ennek az ígéretnek a betartására igyekszik emlékeztetni a lengyel kormányt.

És hogy mindennek mi köze az illiberális kereszténydemokráciához? Vagy az ellenzéki előválasztáshoz, végső soron a jövő évi választásokhoz?

 

Az Ordo Iuris szelleme

Az illiberális kereszténydemokrácia az illiberális demokrácia nevű politikai gyakorlat keresztény retorikai elemekkel átitatott változata. Mint ilyen, köszönő viszonyban sincs a hagyományos európai kereszténydemokráciával. Miniszterelnökünk mint ötletgazda épp Helmut Kohl német kancellárra emlékezve osztotta meg nézeteit a modern kereszténydemokrácia gyengeségeiről 2018 júniusában, amikor is a nevezett tiszteletére tartott emlékkonferencián kifejtette, hogy az Európai Néppárt az európai politizálásban antipopulista népfronttá alakult. Ezzel szemben a valódi (értsd: illiberális) kereszténydemokrácia „a liberális politikával szemben képes megvédeni az embereket, nemzeteinket, a családokat, a keresztény gyökerű kultúránkat, a nők és férfiak egyenjogúságát, vagyis a mi európai életmódunkat”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.