A múlt héten éppen Kósa Lajos hozta szóba, de Semjén Zsolt is bármikor hajlandó rá, hogy biztosítsa a jó népet arról, hogy a határon túli magyarok az állampolgárságuk mellé szavazójogot is kapnak hamarosan. "vatosan, de folyamatosan mondogatják; a dolog a parlamenti választás óta jól észrevehetően ott van mindennapjaink levegőjében, erről szólt már a legelső Fidesz-törvény is, az állampolgársági. Az sem tűnik szikrányit sem légből kapottnak, ahogy a Heti Világgazdaság múlt heti száma fogalmaz: "Az már biztos, hogy áprilisban olyan alkotmányt fogad el a parlament, amely lehetővé teszi a határon túli állampolgároknak a választáson való részvételt. Ezt kiegészíti a részleteket szabályozó, alkotmányerejűnek minősített választójogi törvény például azzal, miként lehet majd a határon túl szavazni." A kocka tehát elvettetett: jönnek szavazni a székelyek, s mások.
Hogy mindebben a Fideszt mi motiválja, előbb tudtuk, mint azt, hogy valós veszéllyel van dolgunk. Az indítékok ugyanis roppant egyszerűek: két tüske és egy vágyálom - fordított sorrendben bár, de azonos súllyal.
A vágyálmot először, bár az a Fidesz - kezdetben kétségkívül megörököltnek mondható - nacionalizmusával együtt érkezett, feketén-fehéren Mikola István mondta ki, a 2006-os választási kampányban. Megnyerjük a választásokat, szavazójogot adunk a határon túliaknak, és húsz évig fideszes kormánya lesz az országnak. A két tüske közül éppen ez az egyik, hogy tudniillik Mikola e mondása végül a Fidesz vereségének egyik fontos okozója lett, ha nem is feltétlenül a perdöntő. A másik tüske pedig az elbukott népszavazás, amiből azóta is csak a bukás fáj, ezt persze jól lehet illusztrálni magukat megbántottnak érző magyarokkal - pedig nem róluk volt akkor sem szó, csak nemzettársaik egy csoportjának hatalmi ambícióiról. Mint ahogy most sem megy ki másra a játék; ellenkező esetben valaki biztos közölné az érintettekkel, hogy szemernyivel sem lesz jobb a soruk attól, ha egy másik ország törvényhozására szavazhatnak. És attól sem, ha 6-8 díszpintyet maguk közül és távoli tájegységekről beültethetnek szavazni magyarországi ügyekre, melyek többsége egyáltalán nem, némelye pedig csak többszörös áttételekkel érinti őket. Ilyenformán a más országba kiosztott szavazati jog önmagában is nonszensz: aki nem itt él, hogy is kaphatna jogot beleszólni az itteni dolgokba - a szavazás nem nemzeti, hanem állami ügy, dixi.
A projektum vágyálomi része pedig nyilvánvalóan arra az x százezernyi székelyföldi szavazóra van alapozva, akik majd Tőkés László zászlaja alatt seregelnek a magyar urnákhoz - mert a felvidékiekre aligha. Bár, ami azt illeti, a Fidesz eddigi erdélyi próbálkozásai távolról sem hoztak akkora sikereket, hogy azokra ilyes terveket lehessen bazírozni, gondoljuk csak a Szász Jenő nevével fémjelzett Magyar Polgári Párt szerény, ám kínos választási produkcióira - de mindez legyen csak a Fidesz baja. A vágyálmoknak meg az a baja, azon felül, hogy nem teljesülnek, hiszen köszönő viszonyban sincsenek a valósággal, hogy a hozzájuk vezető utak - éppen a járhatatlanságuk miatt - nemtelen eszközök igénybevételével tűnnek csak leküzdhetőnek; csalással, ámítással. S így látja ezt a Fidesz is.
