José Manuel Barrosóval a múlt pénteken sikerült ikszre hozni a meccset a magyar miniszterelnöknek. Zsuzé leszögezte, hogy a sajtószabadság szent és sérthetetlen alapértéke az Európai Uniónak, a miniszterelnök meg azt mondta, hogy még szép, hogy az, ezért is van, hogy a magyar médiatörvény minden ízében európai, de ha mégsem, mondja meg az EU, és akkor majd elgondolkodnak. Hogy ez most mit jelent, az ördög tudja, vajon ad calendas Graecas lett elhalasztva a megmondás, vagy épp ellenkezőleg, a bizottság üstöllést kiad egy szakvéleményt, még látnunk kell. Ha a többi 26 tagállam egységes állásfoglalása szükségeltetik majd, akkor egyhamar aligha: mivel nemcsak az egyes tagállamok számításai különbözhetnek, de egy-egy tagállamon vagy párton belül sem olyan fekete-fehér minden.
Az uniós placcon a liberálisok, a szocdemek és a zöldek tiltakoznak, az Európai Néppárt meg hümmög, de inkább védi Orbánt - az igaztalan vádakkal, no meg a liberálisokkal, a szocdemekkel és a zöldekkel szemben. Miért is ne tenné, ha egyszer 22 fideszes képviselő ül a többségi kereszténydemokrata európai parlamenti frakcióban, és Orbán az Európai Néppárt, az EPP egyik alelnöke? Valamint: mégiscsak a Fidesz lenne a ker. dem. pártcsalád legsikeresebb tagja (melyiknek van rajtuk kívül kétharmada?). Ezen politikai kényszerítő körülmények nyilván megfontoltságra sarkallnak - az EPP tagjai nem fognak a saját fészkükbe csinálni. S nem fogják nagydobra verni, ha valaki közülük odacsinált.
A dolgok tehát kissé bonyolultabbak annál, semhogy bárki azt várhatná, majd az unió ("Európa") kimiskároltatja Orbánékkal a médiatörvény gázosabb részeit. Ha a magyar kormánynak némi gondot okoz az, hogy az unió beleüti az orrát a kormány szerint a nemzeti szuverenitás alá tartozó ügyekbe, úgy főhet a feje az uniónak is az Orbán-kormány egyéb eddigi és eljövendő működései miatt. Hiszen Orbánék politikája meglévő, csak épp láthatatlan vagy szándékosan betemetett európai törésvonalakra, ideológiai, politikai ellentétekre épül rá, és azokat használja ki; Orbánék lezárt - vagy inkább félretett - fájlokat nyitogatnak. Ez most természetes szövetségeseiknek fájhat a legjobban: az európai konzervatív pártok főárama épp hogy a további gazdasági és politikai integrációt nyomná (mint a gazdasági válság leküzdésének meg a következő megelőzésének módját), míg Orbán a nemzeti szuverenitás hangsúlyozásával, a maga ultramontán, nacionalista irányultságával a konzervatív szélek és peremek euroszkepszisének kedves szövegeket és politikákat tol.
Azt persze, hogy majd épp Orbán tesz be Angela Merkelnek, hogy őkörülötte jegecesedik ki az unión belüli koalíció az unió ellen, a hülyeségig merész feltételezés lenne - előbb történik meg az ellenkezője. A német nagyipar - ami nélkül nincs élet Magyarországon sem - mégiscsak a CDU-hoz van bekötve, és ha a tyúkszemükre lett lépve, akkor meg fogják találni a módját, hogy leverjék az országon. Orbán avval is hiába próbálkozik, hogy kelet-európai szövetségeseket szerezzen a bajkeverésre, még ha erre lenne is valami igény, Klaus és Fico pajtások, a Kaczynski-párt, a jóég tudja, ki még (bár ezek közül egyik sem merte azt, amit Orbán merni mert, Szlovákiában például Fico alatt lett euró). Csakhogy erre az igényre esztelenség politikát alapozni - amint azt a példák igazolják. Lengyelország az unióval együttműködve igyekszik a magán-nyugdíjpénztári elszámolásra megoldást találni, a bolgár kormány már meg is találta - és még csak ki se kell fosztaniuk a húsz év múlva esedékes államkasszát. Két éve Lettország és Észtország a padlón volt, jobban, mint mi valaha, viszont Észtországban januártól euró van, és Lettország is feltápászkodott. Azért, mert körülbelül azt a (gazdaság)politikát csinálták, amit az egész unió, és nem az ellenkezőjét, mint a magyar kormány. Mert megértették, hogy mit jelent bent lenni.
A magyar kormánynak természetesen szabadságában áll az ellenkezőjét csinálni. Az uniónak meg szabadságában áll majd megvonni a vállát, és ellépni Magyarország mellől.
