A cím ránk vonatkozik, színházi szakmai emberekre, talpasokra és főnökökre, kiszolgáltatottakra és kiszolgálókra, jobbosokra és balosokra - mert mind együtt húzzuk a rövidebbet már megint.
Hozott nekünk a Jézuska néhány új színigazgatót - illetve a cikk leadása pillanatában a formális döntések mindhárom esetben hátravannak, de a szakmai bizottságok már elbírálták a pályázatokat, és javaslatot tettek a tulajdonosoknak az igazgató személyére.
Két színház - a Játékszín és a Budapesti Kamaraszínház - tulajdonosa momentán a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV), amelynek mostanában alighanem kisebb gondja is nagyobb a színigazgató-választásnál, hiszen második emberét éppen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és nem gyorshajtásért. Ez a tulajdonosi funkció amúgy a vagyontörvény ajándéka; ráadásul semmibe sem kerül, hiszen a színházak működéséhez szükséges pénzt továbbra is a kulturális minisztérium adja. A harmadik színháznak, a Magyar Színháznak a minisztérium a tulajdonosa, hiszen ez a színház intézmény, míg a másik kettő nonprofit kft. formában működő gazdasági társaság. Nincs ez jól így.
A probléma gyökere a ködös múltba nyúlik vissza: legalább húsz, de inkább harminc éve állandó téma az (eddig) három "minisztériumi" színház önkormányzati átvétele: hol az önkormányzat nem akarta, hol a minisztériumnak nem volt fontos, hol egyik-másik színigazgató lobbizta ki a maradást.
Az MNV-nek - a Játékszín és a Budapesti Kamara jelenlegi tulajdonosának - persze tökmindegy, hogy egy gazdasági társaság anyacsavart gyárt vagy színházat játszik, két emberét mindenképpen delegálja a szakmainak nevezett döntés-előkészítő bizottságba. (Más kérdés, hogy a tulajdonos delegálhatna szakértőt is, nemcsak bábot.) Ez a két ember nyilván pont ugyanannyit ért az anyacsavarhoz, mint a színházhoz - de nem is az a dolguk, hogy értsenek bármihez, hanem hogy így és úgy keresztülvigyék a... mit is?
Hát a Játékszín esetében például azt, hogy Balázsovits Lajos jelenlegi igazgató kapja a legtöbb szavazatot a szakmai bizottságban. Ezt úgy lehet elérni, hogy ők ketten, valamint a színház által delegált ember, valamint még egy-két meggyőzendő egyén Balázsovitsra és csak Balázsovitsra szavaz. A színházi szakemberek (mármint akik az adott helyzetben épp függetlenek) az ilyen bizottságokban általában több pályázóra is szavaznak, ha úgy látják, hogy többen vannak az alkalmasok - vagy állítanak sorrendet (mint például a Magyar Színház igazgatójelöltjeinek esetében), és ezzel a szakmai korrektség jegyében nagy marhaságot csinálnak. Az MNV képviselői ugyanis ilyesféle korrektséggel nem bíbelődnek, ráadásul szakmailag ha akarnának sem tudnának korrektek lenni, legföljebb akkor, ha nem vennének részt a bizottságban.
A bizottságok összeállítása hemzseg a különféle anomáliáktól. A Játékszín ugyebár egy körúti kisszínház, amelynek igazgatói kiírása "nívós közönségszínházat" céloz, "magas művészi színvonalat", valamint kortárs külföldi és magyar szerzőket vár el hozzá. Jelenleg a színház egyik kívánalomnak sem felel meg - hogy az ismét pályázó eddigi igazgató, Balázsovits Lajos mit ígér e témákban, azt nem tudjuk. Egy másik pályázó, Mattyasovszky Bence - aki Upor László dramaturggal, a kortárs drámák elismert szakemberével együtt adta be dolgozatát - jelenleg a Katona József Színház ügyvezető igazgatója, a színházi menedzserek fajtájából való. Mindketten sok éve vannak már a pályán.
Hogy az Előadóművészeti Tanács miért két másik fővárosi kisszínház igazgatóját delegálta ebben a helyzetben a szakmai bizottságba, rejtély. Bálint András, a Radnóti Színház igazgatója és Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója mondhatta volna éppen egy jelenlegi kollégára, Balázsovits Lajosra, hogy vacak színházat csinál, ráadásul a nézők sem döngetik a kapukat pótszékért, ezért nem szavaznak rá - de megértem, ha nem mondták, kivált, hogy több mint érzékelhető volt a tulajdonos szándéka: maradjon minden a régiben. Annyit tehettek, amennyit tettek is: Balázsovitson kívül Mattyasovszkyra is szavaztak.
Ennyit tehettek? A jelenlegi helyzetben, a töketlenség birodalmában talán. Ez a megoldás kivált Mácsai Páltól pikáns, aki az Örkényben szívós eltökéltséggel és komoly rizikót vállalva épp a Balázsovitsnál otthonos Ray Cooney-Neil Simon-Bernard Slade-vonulattól szabadult meg.
Mattyasovszky Bence kapott egy harmadik szavazatot is: a kulturális minisztérium képviseletében jelen lévő Varga Melindától. De ez még mindig csak három, és több nem is volt, hiszen Erőss Gusztávtól, a Játékszín gazdasági igazgatójától, Léner Pétertől, a szoci hátszéllel fürgén együtt mozgó színigazgatótól (József Attila Színház), a szakszervezeti képviselőtől, az MNV Zrt. képviselőitől a tizenhét éve fennálló status quo, vagyis Balázsovits Lajos erősen családi és családias jellegű regnálása kapott további bizalmat.
*
A Budapesti Kamaraszínházat tizenkilenc esztendeje igazgatja Szűcs Miklós - kéttenyérnyi szobaszínház és egy közepes méretű kamaraterem a játszóhelyük (utóbbi amúgy a főváros tulajdona, a kezelői jog a Thália Színházé, amely ingyen és dalolva átadja a használati jogot a Kamarának). Rengeteg előadásuk van, hatalmas átjáróház az intézmény, inkább az eklektika, az ad hoc és a pénzszerzés kifürkészhetetlen útjai, semmint a koncepciózus művészi szellemiség jegyében. Voltak itt jó előadások, szerepeltek jó rendezők és színészek, de a bemutatódömping átlagszínvonala mégis csekély. Szűcs Miklós viszont elszánt igazgató, elfogyasztott már számos főrendezőt, és a jelek szerint nemigen hajlandó átadni a székét senkinek.
Csakhogy most komoly kihívója akadt, méghozzá kettő. Horgas Péter színházteremtő díszlettervező (a sajnálatosan rövid életű AKKU vezetője), aki nemcsak jó kapcsolatokkal bír a szakmán belül, hanem fogékony a különféle egyéb művészeti újdonságokra is, vagyis színes és modern képződményre lehetne számítani az irányítása alatt. A másik Novák Eszter, akinek csapata régóta van már, csak színháza nincsen; kiváló rendező és tanár, markáns, karakteres, jellegzetes művész és öntörvényű személyiség.
A szakmai bizottságba az Előadóművészeti Tanács többek között Vidnyánszky Attilát, Kovalik Balázst és Mádi Zoltánt delegálta, a minisztériumot Varga Melinda képviselte. És igen: pont ennyi szavazatot kapott Novák Eszter (Horgas eggyel kevesebbet), mert sem a színházban dolgozó színművész, sem a szakszervezet, sem a két MNV-delegált nem szavazott rájuk: különb-különb okaik voltak arra, hogy Szűcs Miklóst támogassák. Közbevetőleg: micsoda otrombaság, hogy a színház egyik tagja is ott ül akkor, amikor az addigi igazgató is pályázik (a Játékszín esetében is ez történt)!
Az ülésen épp csak elkezdődött a szakmai párbeszéd - mármint azok közt, akik konyítanak a színházhoz -, amikor az egyik MNV-delegált oda nyilatkozott, hogy csak egyetlen komolyan vehető pályázó van: Szűcs Miklós. Amikor megkérdeztem erről Zana Tibort (aki az MNV Zrt. képviseletében volt jelen, s "a társaságokért felelős igazgatóság egyik igazgatója"), azt felelte, "sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudja" az információt. A másik MNV-delegált teljesen spontánul azt vetette föl, hogy a színházi törvény szellemében Szűcs Miklós bölcsészdiplomája nem megfelelő szakmai végzettség az igazgatói poszthoz, ezért az ő pályázatát nem lehet tárgyalni. Az ülés azzal zárult, hogy a grémium a pályázat eredménytelenné nyilvánítását javasolja a tulajdonosnak.
Ez új pályázat kiírását jelentette - volna. De nem jelentette, ugyanis alig tíz nap alatt egy készülő minisztériumi állásfoglalás mégiscsak elfogadhatóvá tette a bölcsészdiplomát is (nota bene, nagy baromság a törvényben, hogy a bölcsészdiploma nem jó az igazgatáshoz), ezért aztán a testület ismét összeült. Vidnyánszky Attila írásban küldte el a véleményét - tényleg fölösleges lett volna fölutaznia Budapestre. Az újabb szavazás eredményeképpen az MNV vezérigazgatójának már foglalkoznia sem kell a többi pályázóval, elég rábólintania Szűcs Miklósra.
Az ülésről semmi nem szivároghat ki, a jelenlévők titoktartási nyilatkozatot írtak alá - virtigli demokratikus fordulat. A pályázati kiírás - ami e percben már föllelhetetlen a neten - zavaros; a tulajdonos nem tudja, mit akar, a pénzügyi keretek éppúgy nincsenek definiálva, mint a művészi elvárás, vagyis természetes, hogy a pályázatok közt akad művészszínházi, bulvárszínházi és népszínházi is. Ha arra a kérdésre, hogy vajon mikor voltak utoljára színházban, az MNV Zrt. képviselőinek egyike azt mondja, hogy többször is járt már ott, mármint a Kamarában, a másik pedig azt válaszolja, hogy ez indifferens (ezt a szót csípik ennél a hivatalnál), akkor a művészszínháznak itt nincs keresnivalója.
Zana Tibor szerint a bizottságban felülreprezentáltak voltak a színházi emberek - vajon mit jelenthet ez egy színigazgatói pályázatokat elbíráló ülésen? De mondta azt is, hogy az MNV Zrt. képviselőinek nem feladata a színházi szakmai mérlegelés. És mondta azt is, hogy indifferens (mi más?), hogy ők mennyire értenek a színházhoz. Rákosi Ferenc volt az MNV másik delegáltja; ő, aki a humánpolitikai osztályon dolgozik éjt nappá téve. Ezért aztán egy kollégája, Alács Tibor magyarázta el nekem kétszer is a telefonba, hogy Rákosi úr nem és nem fog interjút adni, mert nem köteles és mert minden titkos. Aztán amikor Rákosi Ferenc végül elérhetővé vált, szóról szóra ugyanezt mondta, na jó, kicsit körmönfontabban, így: "a saját szerepemet úgy tudnám felfogni, hogy tettünk egy javaslatot, ami nem nyilvános", majd arra a kérdésre, hogy ismeri-e Novák Esztert, ő is elmondta, hogy nem ad interjút, de azért utalt holmi "viselt gazdasági dolgokra Kecskeméten", ami meg arra utal, hogy lövésük sincsen semmiről, arról sem, hogy Novák Eszter legföljebb rendezni járt Kecskeméten, nagyon régen.
*
A harmadik történet egyelőre a normalitás látszatát mutatja: a minisztériumi tulajdonú Magyar Színház igazgatójának személyére négy nevet állított rangsorba (a személyes meghallgatás után) a szakmai bizottság, ebből választ a miniszter, s ha nem a legelsőt, hát indokolnia kell választását. A négy név (nem sorrendben, mert az a döntésig ugyancsak titkos, ezért ez itt az én tippelt sorrendem, de tán nem tévedek nagyot): 'ze Áron, Bagó Bertalan, Bodolay Géza és Szurdi Miklós. Hiller Istvánnak nincs nehéz dolga: elég, ha rábólint a hat szakmai szavazattal első helyen megjelölt 'ze Áronra (és ellenáll a Szurdi Miklóst ugyancsak erőteljes szocialista nyomással erőltető alhangoknak). (Ellenállt - a szerk.)
És persze az egész kavarodásnak, zavarodottságnak, nyomulásnak mi vagyunk az oka, a színházi szakma töketlensége; aztán jönnek ezek a hivatalnokok, rendet vágnak a maguk rémes normái szerint, és mi (is) mehetünk a kolbászba.
*
Vidéki utóirat: Zalaegerszegen (lásd vonatkozó cikkünket lapunk 2008. május 22-i számában) két jelölt "maradt állva": Tucsni András, aki ezer éve a színház munkatársa, és Besenczi Árpád, a József Attila Színház színésze, akinek a városhoz való kötődése ugyancsak régi: itt katonáskodott. A szakmai bizottságban mindenki Tucsnit támogatta, csak a polgármester és helyettese (mit keresnek ők egy szakmai bizottságban?) nyomta Besenczit. (A helyettes távolról nyomott: éppen Orbánnal járt Kínában.) A "kulturális" bizottságban fegyelmezetten Besenczire szavazott a többség. A revizor 11-ei premierje után a színház színészei kiáltványban fordultak a nyilvánossághoz és saját vezetőikhez, hogy ne politikai döntést hozzanak. A polgármester (akinek totális alkalmatlansága és gátlástalansága már a színház "nemzetközi karrierje" idején nyilvánvaló volt) kikéri magának az egészet. Döntés december 17-én.
