Utánpótlás

Fölmérés a tizenévesek előítéletességéről

  • Váradi Luca
  • 2011.09.01 00:00

Publicisztika

Egy budapesti szakközépiskola tizenegyedikes diákjaival beszélgetek; az öt fiú egy osztályba jár, jó barátok, mert hasonlóan gondolkoznak a világ dolgairól. Szívesen megosztják velem a nézeteiket, örülnek, hogy elmondhatják a véleményüket. Amikor a Magyarországon élő külföldiekről kérdezem őket, mindenkinek a cigányok jutnak először az eszébe. Kétkedve fogadják a felvilágosítást, hogy a romák is magyar állampolgárok. Végül azzal nyugtatják meg egymást, hogy lehet, hogy magyar állampolgárok, de akkor is bevándorlók.

Hasonlóan vélekednek egy budai gimnázium diákjai is. Ők is a külföldiek közé sorolják a romákat, és határozottan képviselik azt a nézetet, hogy valaki nem lehet egyszerre magyar és cigány.

A budapesti tizenévesek körében 2010-ben végzett ezerfős kérdőíves kutatás eredményei szerint a megkérdezettek túlnyomó többségének vannak előítéletei a romákkal szemben. A válaszadók 72 százaléka adott elutasító választ a romákkal kapcsolatos kérdések valamelyikére, 32 százalékuk pedig szélsőségesen előítéletesnek tekinthető. A megkérdezett 12-19 évesek nagy része számára zavaró volna, ha roma padtárs ülne mellette, és azt sem tudnák elképzelni, hogy roma barátjuk legyen. Minden negyedik megkérdezett arra is hajlandó lenne, hogy petíciót írjon alá tiltakozásul az ellen, hogy roma diákok járjanak az osztályába, és nagyjából ugyanennyien értenének egyet olyasvalakivel, aki nyilvánosan szidja a romákat.

A fenti eredmények a felnőttekéhez hasonló mértékű cigányellenességről tanúskodnak a tizenévesek körében. Nem számíthatunk tehát arra, hogy a felnövekvő új generáció tagjai nyitottabb, elfogadóbb felnőttek lesznek a mostaniaknál.

Csak a tévé

A kérdőívet előkészítő beszélgetések és a kitöltött kérdőívekhez fűződő kommentárok mind arról tanúskodnak, hogy a tizenéveseket kifejezetten foglalkoztatja ez a téma. Az eredmények azonban azt mutatják, hogy a szocializáció két alapvető intézménye, a család és az iskola nem ad teret e kérdések megvitatására. A megkérdezettek mintegy 80 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ritkán vagy soha nem beszélnek velük ilyesmiről otthon, illetve az iskolában, tanítás alatt. Ennek megfelelően nem meglepő eredmény, hogy a tizenévesek legnagyobb része a médiából szerzi a cigánysággal kapcsolatos információit. Ide tartoznak az internetes fórumokon és blogokon megjelenő, esetenként szélsőséges kommentek, a szenzációhajhász híradások és a bulvárlapok gyakran rasszista beszámolói is. Úgy tűnik, hogy a tizenévesek egy része olyan képzelt világban él, ahol a rasszista sztereotípiák és a cigányokról szóló mítoszok életre kelnek, és nem kerül sor olyan beszélgetésekre, amelyekben átgondolt érveléssel bontanák le ezeket. És habár a kutatásban részt vevő fiatalok nagy része szerint a tanáraik helytelenítenék, ha az osztályukból valaki nyilvánosan szidná a romákat, azzal is tisztában vannak, hogy a magyar társadalom tagjai nagyrészt egyetértenének azzal, aki ilyesmit mond. A tizenévesek jelentős része számára a cigányellenesség társadalmi normaként jelenik meg. Az egyik szakközépiskolás interjúalany megfogalmazása szerint "aki normális, az így gondolkozik, és előbb-utóbb a többiek is eljutnak majd arra a szintre, hogy ezt megértsék".

A kutatás eredményei alapján valamelyest rekonstruálható a cigányellenesség stabilitását fenntartó mechanizmus. Azok a tizenévesek, akik válaszaik alapján a szélsőségesen cigányellenesek közé tartoznak, gyakran barátkoznak olyanokkal, akiknek hozzájuk hasonlóak a nézeteik. 'k azok, akik a legszívesebben és leggyakrabban beszélnek a kisebbségekkel kapcsolatos véleményükről, míg akik kevésbé cigányellenesek, illetve akik toleránsak, jóformán soha nem nyilvánítanak véleményt e kérdésben. A legelőítéletesebb fiatalok a saját osztályuk nyilvánosságát, illetve a magyar társadalom egészét is társaiknál előítéletesebbnek észlelik, magukra azonban úgy tekintenek, mint akik "csupán" átlagosan előítéletesek. Az ő világukban a cigányellenesség a norma. Ebben a média is megerősíti őket, egyrészt a romák egyoldalú bemutatásával és a cigányellenes megnyilvánulások reflektálatlan közvetítésével (például a cigánybűnözés szó széles körű használata), másrészt a társadalomban megjelenő cigányellenesség mértékéről való tájékoztatással. Ráadásul nincs olyan, markánsan megjelenő antirasszista szubkultúra Magyarországon, amely a fiatalok legalább egy része számára identitásképző kapcsolódási pont lehetne. És mivel a budapesti iskolák jelentős részében a nem roma tanulók az iskolai szegregációnak köszönhetően nem találkoznak roma tanulókkal, továbbá roma származású tanáraik sincsenek, a cigányellenes fiatalok nem szereznek olyan közvetlen tapasztalatokat, amelyek megingatnák őket az előítéleteikben.

A tanárok számára nemcsak a diákok esetleges bizalmatlansága nehezíti a toleranciára nevelést, hanem az a rendszerváltás óta fennálló oktatáspolitikai alapelv is, amely szigorúan tiltja az iskolai politizálást. A politika fogalmát az iskolák többsége a lehető legtágabban értelmezi, illetve mára a romákról vallott nézetek valós pártpolitikai beállítódással kapcsolódnak össze, így olyan alapvető emberi jogi, illetve morális kérdések tisztázása, mint egy etnikai csoport kirekesztése, jóformán hiányoznak mind a manifeszt, mind a rejtett tantervből. (Noha a demokráciára nevelés megjelenik az Európai Unió által támasztott oktatási követelmények között.) A pedagógusok nagy része a rasszista megnyilvánulásokkal szemben eszköztelen, és a fenti problémák miatt nem tudja vállalni az előítéletek lebontásának súlyos feladatát. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a tizenévesek körében ennyire markánsan jelen vannak a cigányellenes előítéletek, ha figyelembe vesszük, hogy talán soha senki nem magyarázta el nekik, hogy miben tévednek. A különféle társadalmi kérdések nyílt megvitatásának hiányában nincsenek felvértezve azokkal a gondolkodási sémákkal, amelyek megkérdőjelezik az általánosítást, és a problémák komplex megértésének igényét segítik elő. A fiatalok egy része úgy érzi, hogy csupán a szélsőjobboldalhoz tartozó szervezetek vállalják azt, hogy nyíltan beszéljenek e témáról.

Annak érdekében, hogy jobban megértsük, hogy egyesek miért cigányellenesek, mások pedig miért toleránsak, érdemes megvizsgálni, hogy mi áll az egyéni különbségek hátterében. A tizenévesek válaszai alapján három olyan alapvető szociálpszichológiai faktort sikerült azonosítani, amelyek erős összefüggést mutatnak a cigányellenesség mértékével, továbbá az eredmények arra utalnak, hogy a társadalmi státusz csak csekély mértékben hat a tizenévesek cigányellenes előítéleteire.

Faktorok

Az első faktor a romákkal való kapcsolat. Azok a tizenévesek, akik arról számoltak be, hogy van roma barátjuk, roma ismerősük, illetve olyan barátjuk, akinek van roma barátja, szignifikánsan kevésbé cigányellenesek, mint azok a társaik, akik nem rendelkeznek ilyen kapcsolatokkal. A kontaktushipotézis az előítélet-kutatás egyik alapvető feltevése, amely szerint a külső csoport valamely tagjával való pozitív, egyenrangú kapcsolat során szerzett tapasztalatokat az egyén a csoport többi tagjára is kiterjeszti, és így a kapcsolat hatására csökkennek az egész csoporttal szembeni előítéletei. (Felmerülhet kritikaként, hogy csak az választ magának roma barátot, akinek nincsenek előítéletei a romákkal szemben. A nemzetközi szakirodalom által idézett longitudinális vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy az interetnikus kapcsolat csökkenti az előítéletességet, és nem a toleranciának köszönhető maga a kapcsolat.) Ez a megállapítás újabb nyomós érv az integrált oktatás mellett, hiszen az együtt tanulás lehetőséget ad ilyenfajta kapcsolatok, barátságok kialakítására a roma és nem roma fiatalok között.

A személyes kapcsolaton túl egy sokkal általánosabb hajlam, az egyes emberek megértésének képessége, az empátia is olyan faktor, amely a kutatás eredményei alapján a cigányellenes attitűdök ellen hat. Azok, akik hajlandóak arra, hogy beleképzeljék magukat mások helyzetébe, elsősorban az egyént látják a másikban, és ennél kevésbé fontos számukra, hogy az illető mely társadalmi vagy etnikai csoportba tartozik. A beleérző képesség alapvető gátja lehet a csoport-hovatartozáson alapuló kirekesztésnek, hiszen aki empatikus, az képes és hajlandó elképzelni, hogy milyen érzés lehet, amikor csak azért utasítanak el valakit, mert egy adott csoport tagjának született.

A társadalom szerkezetéről alkotott kép és ennek megítélése, vagyis a társadalmi csoportok közötti hierarchia elfogadása, illetve elutasítása szintén szorosan összefügg a cigányellenesség mértékével. Azok a tizenévesek, akik szerint elfogadható, hogy a társadalom egyes csoportjai és azok tagjai származásuknál fogva magasabb rendűek másoknál, szignifikánsan cigányellenesebbek, mint azok, akik szerint ez nincs rendjén. A szakirodalomban szociális dominanciának nevezett jelenség értelmében a társadalmakat hierarchikusan alá- és fölérendelt csoportok alkotják. Azok, akik magukat valamely, a hierarchiában felül elhelyezkedőként számon tartott csoportba sorolják, úgy érzik, hogy maguk is felsőbbrendűek másoknál. Ez a gondolati séma a kérdőíves kutatást előkészítő interjúk során gyakran előkerült. Az interjúalanyok meggyőződése szerint Magyarországon a magyarok alkotják a domináns, felsőbbrendű csoportot, amelynek jogában áll az alsóbbrendűnek tekintett romákkal szembeni erőszakos, önkényes fellépés. A kérdőívre adott válaszok egyértelműen mutatják, hogy azok a tizenévesek, akik számára elfogadhatatlan, hogy származás alapján alsóbb- és felsőbbrendű csoportokra osszák a társadalmat, a romákat is szignifikánsan kevésbé utasítják el, mint azok, akik helyénvalónak tartják a származáson alapuló társadalmi hierarchiát.

Az előítéletességgel foglalkozó szakirodalom egyik alapvető megállapítása szerint a magasabb iskolai végzettséggel rendelkező, magasabb státuszú emberek kevésbé előítéletesek a kisebbségekkel szemben. Mivel jelen kutatásban a megkérdezettek még tanultak, várható iskolai végzettségükre és státuszukra az adott iskolatípus presztízse, illetve az egyes iskolákba járó gyerekek szüleinek státusza alapján lehet következtetni. Ennek alapján nem látható számottevő eltérés a cigányellenesség mértéke között. Az adatok csupán minimális különbséget mutatnak az egyes középiskola-típusok átlagai között, és a várakozásokkal ellentétben nem a legalacsonyabb presztízsű szakiskolákban, hanem a szakközépiskolákban volt a legmagasabb a cigányellenesség. Ezekből az eredményekből arra következtethetünk, hogy az iskolai végzettség növelése önmagában és jelen formájában semmiképpen sem elégséges eszköz a cigányellenesség csökkentésére.

A fenti eredmények alapján kirajzolódik a cigányellenesség csökkentésének néhány lehetséges módja, ám az előítéletekkel szembeni küzdelem végtelenül komplex és nagy társadalmi, illetve politikai összefogást igénylő feladat. Az alábbiakban olyan kiindulási pontokat vázolok fel, amelyek segíthetnek elindulni ezen az úton. Az otthoni és iskolai őszinte beszélgetések kulcsfontosságúak. Nemzetközi kutatási eredmények szerint amennyiben előítéletes és toleráns fiatalok moderált vitában ütköztetik az érveiket, rendre csökken az előítéletesség, és a toleráns résztvevők is nézeteikben megerősödve kerülnek ki ezekből a vitákból. A cigányellenességgel szembeni lehetséges megoldások szempontjából fontos eredmény, hogy az empátiára, illetve a szociális dominanciára való hajlam olyan általános beállítódások, amelyek nem specifikusan a romákra vonatkoznak, hanem sokkal tágabban véve a társadalom tagjainak és a társadalom berendezkedésének észlelésére és megítélésére. Ezek az általános beállítódások azonban szoros összefüggést mutatnak a cigányellenességgel. Ennek értelmében érdemes lenne célcsoporttól elválasztva is erősíteni az empátiát, illetve a származáson alapuló társadalmi hierarchia elutasítását. Természetesen annak érdekében, hogy csökkenjenek a fiatalok romákkal szembeni előítéletei, elengedhetetlen, hogy a romák és nem romák lehetőséget kapjanak arra, hogy egyenrangú felekként kerüljenek egymással kapcsolatba, például osztálytársakként. Ahhoz azonban, hogy a fenti mechanizmusok sikeresek lehessenek, elkerülhetetlen, hogy a tizenévesek megtapasztalják, hogy a társadalom tagjai nem fogadják el a cigányellenességet, és minden bizonnyal ennek elérése lesz a legnehezebb feladat.

Szakközépiskolás beszélgetőtársaimat végül arról kérdeztem, hogy hogyan képzelik el a jövőjüket. Elképzeléseik - akár a kisebbségekről alkotott véleményük - egymáshoz hasonlóak: mindannyian szeretnének külföldön szerencsét próbálni a jobb megélhetés reményében. Arra, hogy ott majd ők is kisebbségbe kerülhetnek, egyelőre nem gondolnak.

Módszertan

2010 első negyedévében 1038 budapesti, 12- 19 éves tanuló töltötte ki a kutatáshoz használt kérdőívet. A válaszadók 23 közoktatási intézmény 52 osztályának diákjai. Az iskolákat iskolatípusonként véletlen mintavétellel választottam ki. A kérdőíves kutatás előkészítéseképpen két középiskolában összesen tizenhárom résztvevővel készítettem csoportos interjúkat, illetve a kérdőív kvalitatív előtesztelése során további hat interjút vettem fel egy általános és egy középiskola diákjaival. A kutatást a berlini Humboldt Egyetem Társadalomtudományi Doktori Iskolája finanszírozta.

A szerző szociológus, doktorandusz a berlini Humboldt Egyetemen.

Neked ajánljuk