Egotrip

Várhegyi Éva: Ekotrip

Lenin nevet

Publicisztika

A The Economist novemberben fölidézte Lenint, aki 1922-ben azzal az érvvel szánt némi szerepet a magánszektornak, hogy hiszen a gazdaság „parancsnoki magasságait” úgyis ellenőrzése alatt tartja az állam. A gazdaságba való kormányzati beavatkozásoknak a nyugati világban most tapasztalható virágzását taglaló cikk azzal zárul, hogy ha Lenin letekintene a bolsevik mennyországból, jót nevetne. Hát még hogy kacagna, ha a mi országunkra vetné pillantását – teszem hozzá már én.

Most, amikor világszerte erősödik az állami dirigizmus, egyre kevésbé feltűnő, hogy a magyar kormányfő óvó keze életünk mind több területére elér. A kormányok mindenütt a világon hatalmas összegeket fordítottak a járvány romboló gazdasági hatásainak megfékezésére, és a polgárok megsegítése mellett egész ágazatok, sőt egyedi cégek megmentésére is költöttek. A klímakatasztrófa fenyegetése is növeli az államok gazdasági aktivitását, hiszen mind sürgetőbbé válnak a magánbefektetők számára túlságosan lassan vagy csupán társadalmi szinten megtérülő környezetvédelmi és energetikai beruházások. Amikor pedig az ukrajnai orosz invázió az addiginál is magasabbra lökte az energiahordozók és az alapvető élelmiszerek árát, nem egyedül a magyar kormány érezte úgy, hogy be kell avatkoznia az árak alakításába.

A Kínának és Oroszországnak való kiszolgáltatottság a fejlett világban mindenütt felélesztette az önellátás vágyát, ezért kevésbé kirívó a gazdasági szuverenitás hazai törekvése – még ha nálunk más okokat is látunk mögötte, mint másutt. A gazdaságok bezárkózása, elmozdulásuk az autarkia irányába óhatatlanul újraélesztette az állami iparpolitikák letűnni látszó világát, amelyben a kormány jelöli ki a fejlesztésre érdemes szektorokat, cégeket, és állami támogatásokkal segíti azokat. A szabályozásban is erősödnek a diszkriminatív vonások: egyes kormányok már nem csupán védővámokkal, hanem kiviteli tilalmakkal is élnek, és a közbeszerzésekben is nyíltan megjelent a honi cégeket előnyben részesítő patriotizmus.

A transzatlanti térség nagy részének kormányzati magatartását mind inkább eluralják az aktivista, protekcionista jegyek. Bár az Egyesült Államokban Trump idején kapott erőre az önellátás törekvése, Biden is ezt az utat járja. A „vásárolj amerikait” szabályt még tovább is erősítette a közbeszerzésekben, és az adókedvezményeket is olyan cégekhez irányítja, amelyeknél jelentős a hazai beszállítók aránya. Ez a politika nem csupán a Kínától való függőséget csökkenti, hanem az európai termékeket is diszkriminálja, ami különösen az amerikai exportban erősen érdekelt német – és rajta keresztül a magyar – járműipart érinti. Közben Európában is teret nyert Macron évekkel ezelőtt meghirdetett törekvése a „stratégiai autonómiára”, amely az olyan kritikus termékek belföldi gyártását futtatja föl, mint a félvezetők vagy az elektromos autók. Az importfüggőség csökkentése együtt jár a francia cégek növekvő állami támogatásával, esetenként európai „bajnokká” növesztésükkel, amihez más uniós országok cégeit is segítségül hívják.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Legendák egymás közt

  • - turcsányi -

Az alapító atyák Franciaországban viselt dolgainak meglehetős keletje van vásznon és képernyőn. Gondoljunk csak a John Adams pályáját feldolgozó HBO-sorozatra, vagy éppenséggel a magáért beszélő Jefferson Párizsban című moziműre, a derék Nick Nolte játékával (és James Ivory rendezésében).