Aktivisták sorsa

  • Mikecz Dániel
  • 2016.04.08 11:49

Liberális szemmel – Republikon

Sándor Mária a múlt hétvégén a blogján jelentette be, hogy visszavonul a közéleti szerepléstől. Meddig lehet bírni az aktivistáskodást? És kinek?

Mint ismert, Sándor Mária a múlt hétvégén a blogján jelentette be egy szívszorító bejegyzésben, hogy visszavonul a közéleti szerepléstől. Mindezt azzal indokolta, hogy nem érez már magában energiát arra, hogy legyőzze a korrupciót. Úgy érzi, hogy sok jó emberrel találkozott az egy év alatt, mióta meghirdette a fekete ruhás hétvégéket. Sándor Mária tevékenysége, története fontos kérdéseket vet fel a magyarországi aktivizmus jellegét és értelmét illetően.

Ami igazán lényeges, hogy az aktivizmusnak nem létezik többféle mintája ma Magyarországon. Amit ismerünk, az többnyire az alternatív életformákhoz kötődő aktivizmus. Az ismert, fiatal mozgalomszervezők többsége olyan mozgósítási tapasztalatokkal rendelkezik, amiket még a második Orbán-kormány alatt a hallgatói tüntetések során, majd a kormányellenes megmozdulásokon szereztek meg. Ez az aktivistakör egy jól behatárolható politikai szubkultúrához tartozik, amelynek megvannak a saját blogjai, törzshelyei és az új baloldali pártok környékén a politikai kapcsolatai is. Ehhez a politikai szubkultúrához kötődik, de némileg rajta kívül állnak a nemzetközi beágyazódottsággal rendelkező civil szervezetek és az azoknál főállásban dolgozó, magasan képzett szakemberek. A radikális jobboldali téren túl ez a kulturálisan a katedra-baloldalhoz és az emberjogi liberalizmushoz kötődő réteg jelenleg az elsődleges forrása a hazai aktivizmusnak.

Mindez nem kizárólagosan hazai jelenség. A mozgalomkutatásban külön kutatások foglalkoznak azzal, hogyan tesz valakit az élethelyzete alkalmassá arra, hogy aktivista legyen, valamint ez később miként befolyásolja az életútját. Doug McAdam amerikai mozgalomkutató a Szabadság Nyara (Freedom Summer) kampányban részt vevő aktivisták motivációit, élethelyzetét, valamint későbbi életútját vizsgálva jutott lényeges következtetésekre. A Szabadság Nyara az USA Mississippi államában 1964-ben rendezett akció, amelynek célja az volt, hogy minél több afroamerikai regisztráltassa magát a választásokon. McAdam és kollégái a nagy mintás kutatásuk során megállapították, hogy az akcióban részt vevők között nagyobb arányban voltak azok, akik később segítői, tanári munkakörben helyezkedtek el, többen dolgoztak rugalmas formában, és kevésbé kötött családi kapcsolatok között éltek.

false

A mozgalmárság tehát bizonyos mértékig kötődik egy adott típusú életmódhoz, de ez nem kizárólagos. Elsőre úgy gondolnánk, hogy némely személyes korlátok nagyban megnövelik az aktivizmus költségeit. Ezek a teljes állás, a házasság és más családi kötelezettségek. Nyilvánvalónak tűnik, hogy a nagyobb konfliktussal járó tiltakozó megmozdulásokban kevésbé hajlandóak részt venni azok, akiknek családjuk van, és minderre kevesebb időt tudnak szánni a teljes állásban dolgozók. A kutatások viszont azt mutatják, hogy nincsen olyan tipikus élethelyzet, amely megnöveli a részvételt – ez inkább a tiltakozás jellegétől függ. A kismamákról nem az a képzet él, hogy könnyen mozgósítható társadalmi csoport lenne, de kifejezetten róluk szólt a 2007-ben rendezett, a szűk utcák és szabálytalanul parkoló autók ellen Budapesten szervezett babakocsis tüntetés.

Sándor Mária esetében sem volt a kezdetekben az elköteleződés korlátja, hogy édesanya és főállású dolgozó volt. Közéleti megszólalásaiban gyakran beszélt arról, hogy éppen anyasága miatt érezte úgy, hogy muszáj tennie valamit. Ez a fajta aktivizmus azonban úgy tűnik, nem fenntartható – ez azonban nem feltétlenül az említett civil szervezetek vagy új balos mozgalmárok hibája, hanem az alacsony társadalmi részvétel következménye. Természetes, hogy egy olyan országban, ahol alacsony a politikai aktivitás, csak a politikai szubkultúrákba és az erőforrásokkal rendelkező intézményesített struktúrákba való beágyazottság révén fenntartható a részvétel. A kérdés az, hogy az aktivizmusnak ez a szűk forrása milyen hatással van azokra, akik a körön kívülről csatlakoznának. A társadalmi részvétel bővítéséhez tehát szükség van arra, hogy színesedjen maga az aktivizmus is, hogy mások se adják fel. Amennyiben a mozgalmárság lényege az említett politikai szubkultúra fenntartása, újratermelése, úgy öncéllá válik a társadalmi részvétel, és elidegeníti magától a digitális szalonokon kívül rekedteket.

Neked ajánljuk