Nemzeti populizmustól a szociális populizmusig – avagy mit tehet az ellenzék osztogatás idején?

  • Madlovics Bálint
  • 2016. december 7.

Liberális szemmel – Republikon

Amilyen olcsó a szó, annyira hatékony játékszer, és épp olyan hatásos fegyver is lehet.

Most, hogy az elmúlt másfél év kommunikációs „csodafegyvere”, a menekültkérdés – egy minden szempontból túltolt kampány után, a téma fönntartása érdekében tett relatíve gyenge kísérletek ellenére – egyre inkább lekerül a napirendről, a kormány megkezdte a 2018-as választási kampány előkészítését. Ennek egyik, az utóbbi napokban sokat tárgyalt ága a médiabirodalom építésére, illetve a kormánnyal szemben álló tulajdonos médiájának visszaszorítására vonatkozik. Ennél viszont jelentősebb az az ág, amely a médiák tartalmáról szól: azokról az üzenetekről, amiket a Fidesz a médiabirodalmán keresztül kíván a következő időszakban kommunikálni. A nemzeti populizmus már említett kimúlása után a Fidesz nem máshoz, mint a szociális populizmushoz fordul: „történelmi jelentőségű” béremelést fogadtak el, adókat és járulékokat csökkentettek, valamint, hogy az inaktív réteget is bevonják, a nyugdíjakat is a korábban tervezett százalék fölött emelik, sőt karácsonyra a nyugdíjasok még egy 10 000 forintos Erzsébet-utalványt is kapnak a miniszterelnöktől.

Kevés olyan állampolgár van, és az alsóbb néprétegekben talán még kevesebb, akik ne örülnének jövedelmük növelésének. Általánosabban fogalmazva egyszerűen arról van szó, hogy a populizmus népszerű dolog – sőt, alkalmasint épp ez a lényege. E tulajdonsága miatt viszont komoly fejtörést okozhat egy pártnak, aki szembehelyezkedik egy szociális populistával. Lehet-e, illetve érdemes-e kritizálni valakit, aki népszerű dolgokat mond? Külön nehezíti a helyzetet, ha az előbbi ellenzéki, az utóbbi pedig kormánypárt, hisz ebben az esetben a kormány nem csak beszél, de cselekszik is: elkezd, mint a Fidesz is, osztogatni. Az ellenzéki pártnak pedig nem marad más lehetősége, mint a kommunikáció; ami viszont koránt sincs a „kézzel fogható adománnyal” szemben bukásra ítélve. Amilyen olcsó a szó, annyira hatékony játékszer, és épp olyan hatásos fegyver is lehet.

false

Az ellenzék kommunikációs lehetőségeinek föltárása érdekében érdemes összevetni a Fidesz „új csodafegyverét”, a szociális populizmust a nemzeti populizmussal. Ugyanis, bár mindkettőre jellemző a populizmusok említett népszerűsége, valójában teljesen máshogy működnek, és másfajta kihívást is jelentenek az ellenzéki pártok számára.

A Fidesz nemzeti populizmusa igazi kommunikációs termék volt, avagy – egy utóbbi időben divatossá vált kifejezéssel élve – az igazság utáni politika (post-truth politics) iskolapéldája. A menekültügy során a kormány a magyar emberek döntő többsége számára nem kézzel fogható dolgot átélhető valósággá, sőt valódi problémává tett azáltal, hogy elhelyezte azt egy ún. narratívában. Úgy keretezte, illetve úgy kötötte hozzá a menekültek kérdését más, a Fidesz retorikájában mindig is komolyan hangsúlyozott témákhoz (mint amilyen az EU-ellenesség, hazánk szuverenitása vagy éppen a nemzeti határok védelme), hogy anélkül, hogy a nagy többségnek ez például az egészségügyhöz mérhető, személyes problémákat okozott volna, hosszú ideig uralni tudta vele a politikai napirendet. Összefoglalva, a nemzeti populizmus nem más volt, mint keretezés az emberek számára kézzel fogható „mag” nélkül.

A kormány most elkezdett szociális populizmusa ennek a szimmetrikus ellenkezője: kézzel fogható mag keretezés nélkül. A funkciója is eltér a nemzeti populizmusétól: míg annak elsődleges célja az volt, hogy a Fidesz mint „nemzeti kormány” 2014–15 fordulóján elvesztett hitelességét visszaadja, addig a szociális populizmus elsősorban nem a saját táborhoz szól, hanem a társadalom jóval nagyobb rétegeihez. A kérdés viszont az, hogy pusztán ezzel a szavazóivá is teszi-e a kormány a választókat – a válasz pedig inkább nem, mint igen. Persze, sokan lesznek, akinek a szavazatát meg lehet vásárolni. De igazán nagy tömegeket megmozgatni, sőt kormánypárti szavazóvá is tenni őket szociális populizmussal pont akkor lehet, ha a kormánypárt ad a társadalom nagy hányada számára átélhető történetet, narratívát is a pénzösszegek mellé.

Érdemes ennek kapcsán átnézni a történelmi példákat. Narratívát adott a Fidesz a rezsicsökkentés mellé, az „államcsőd széléről nagy nehezen, áldozatokkal, de visszahozott és most már virágzó ország” narratíváját, de erre a leglátványosabb példa a Fidesz első nagy szociális populista kampánya volt 2008-ban. Az akkori népszavazáson, bár a kérdések arra vonatkoztak, valójában nem az egészségügy és az oktatás különböző díjairól szavaztak az emberek, hanem a kormányról, és persze elsősorban a kormányfőről. A pénzösszegek úgyszólván túlmutattak önmagukon, egyfajta szimbólumokká váltak, és ezért tudtak érzelmi azonosulást és két évvel később is fegyelmezett voksolást garantálni a Fidesz számára. Ez a hatásosság momentán a Fidesz mostani populista akciója kapcsán még nem látszik; miközben a fizetés- és nyugdíjemelés, mint már említésre került, nem csak a Fidesz törzsszavazóit érinti, a többieket aligha fogja majd másfél évre a kormányhoz láncolni.

Az ellenzéki kommunikáció számára épp ebben rejlik a lehetőség. A baloldal eddigi válaszai egyrészt a cikk elején fölvetett dilemmából fakadó zavarodottságról árulkodtak, másfelől pedig a kormányra való rálicitálásból álltak. Ezek a szólamok igen alacsony hatásfokúak: a kormány, kezében a kasszakulccsal, ilyen esetekben mindig helyzeti előnyben van. Viszont az ellenzéknek itt lenne a lehetősége – mivel a kormány ezt még nem tette meg –, hogy a társadalom nagy hányada számára fontosnak ítélt cselekménysort egyedüliként keretezzen: kösse össze a kormány lépéseit más ügyekkel, illetve adjon sajátos jelentést a tényeinek. Ahhoz viszont, hogy ezt igazán hatásosan tudják meglépni, olyasvalamire lenne szükség, amivel a baloldal pártjai momentán még nem rendelkeznek: egy nem csak ennek az ügynek a kapcsán fölépített, világos kritikai alapállásra. Az igazság utáni politika, bár többen az ellenkezőjét állítják, valójában hosszú távú műfaj, a tények értelmezéséhez használt narratívákat ugyanis hosszú idő fölépíteni. Ez az ellenzék feladata a következő másfél évre: fölépíteni egy világos identitást, egy baloldali világképet. És akkor képes lesz az ilyen és ehhez hasonló lehetőségeket kihasználni, illetve tényleg versenyre kelni az Orbán Viktor vezette Fidesszel.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.