Orbán külső ellenségekkel harcol, s pont a saját népéről feledkezik el

  • Madlovics Bálint
  • 2017. július 16.

Liberális szemmel – Republikon

Íme, a Soros-kampány ellenszere.

Nem fordul elő gyakran, hogy a kormány és az ellenzék valamit egyformán sikerként éljen meg. Korábban tavaly október 2-a után volt így: miután lement a kvótanépszavazás, a kormány soha nem látott nemzeti egységről beszélt, hivatkozva a menekültek letelepítése elleni mintegy hárommillió „nem” szavazatra, az ellenzék pedig óriási győzelmet kiáltott, elvégre a szavazás érvénytelen lett, és ez szerintük elsősorban az ő bojkottfölhívásuknak volt köszönhető.

Most, hogy néhány nappal ezelőtt kiderült: eltávolítják az egész országot több milliárd forintért elárasztó Soros-plakátokat, ugyanez a kettősség látszik kialakulni. Egyfelől a kormányzati szereplők „teljes győzelemről” beszélnek: nemcsak az ellenzék lavírozta bele magát a kampány során újfent a „Soros-párti”, „migránssimogató” pozícióba, de még az antiszemitizmus vádját is sikerült hatástalanítani az izraeli miniszterelnök nyilatkozata révén. Másfelől viszont az ellenzékiek úgy látják: valójában ők arattak győzelmet, hisz láthatóan – minthogy a plakátokat végül is eltávolítják – beérett a kemény munkájuk, a sorozatos verbális tiltakozás és a plakáttépkedés gyümölcse.

Az persze érthető, hogy az ellenzék minden kormányzati meghátrálást igyekszik sikerként kommunikálni. Nagyobb távlatban nézve a dolgot azonban fontos látni:

Soros György, illetve a Fidesz migránsozó kampánya csak az utcákról kerül le, a napirendről nem.

Semmi okunk nincs föltételezni, hogy a Fidesz megválna ettől a már rendkívül hosszú ideje hatásosan felszínen tartott témától, illetve hogy a választásokig már ne hallanánk többet se Soros Györgyről, se az „illegális bevándorlást” támogató különböző „globalista erőkről”. A plakátok eltávolítása semmi jót nem jelent az ellenzék számára: a kommunikációs térben továbbra is lépéshátrányban vannak. A migránskampány nemcsak a Fidesz elsődleges célcsoportjára, azaz a saját szavazóira van hatással, hanem az egész országra – beleértve az ellenzéki pártok elsődleges célcsoportját, a bizonytalanokat is. Éppen ezért nem teheti meg az ellenzék, hogy megpróbálja figyelmen kívül hagyni ezt a témát, illetve annak a hazai kommunikációs térben domináns, orbáni értelmezését. Az ellenzéknek találnia kell valamilyen ellenszert a Soros-, illetve tágabban értelmezve a migránskampányra, amely jobb színben tünteti föl őket az elsődleges célközönség szemében az „országot védő”, „nemzeti” kormányzatnál.

Továbbra is tolják

Továbbra is tolják

 

Az ellenzék eddigi üzenetei nem épp ebbe az irányba mutattak. A Soros-plakátokra adott ellenzéki válaszok egyik ágát a fasisztázás és az antiszemitázás tette ki. Ezek – kommunikációs nézőpontból – a célközönség elvétéséről árulkodnak, hiszen az ilyen üzenetekkel elsősorban azokat lehet csak megszólítani, akik már most is az ellenzékkel szimpatizálnak. A fasisztázás kommunikációs funkciója vagy üzenete nem más, mint a morális elítélés: annak sulykolása, hogy az Orbán-rezsim maga „a gonosz”, hogy Orbán ezekkel a plakátokkal „sötétségbe taszítja Magyarországot”. S ebből következik aztán, hogy a sötét oldallal szemben mindenáron föl kell venni a küzdelmet. De aki ilyen „Jók a Rosszak ellen” világképben gondolkodik, és ezt nem a fideszes szekértábor-logika szerint teszi, nos, ő minden bizonnyal már korábban is elköteleződött az ellenzék, azaz „a Jók” oldalára, így különösebb szavazótábor-növekedést tőlük aligha lehet várni. A bizonytalanokat ezek az üzenetek pedig jobb esetben hidegen hagyják, rosszabb esetben viszont akár el is riaszthatják – vagy azért, mert a korábban is úton-útfélen fasisztázó baloldalra emlékezteti őket, vagy pedig azért, mert igaztalannak, sőt saját maguk számára is sértőnek találhatják, ha egy a bevándorlás kapcsán általuk is osztott vélemény képviseletéért valakit lefasisztáznak (vagy -antiszemitáznak). Ugyanígy viszonyulhatnak a plakátok letépkedéséhez is: miközben az ellenzék az ilyen akciókkal médianyilvánosságot kap, és egyben végre cselekvő erőként is léphet föl,

a radikális akciókat csak azok látják igazoltnak, akik egyetértenek az alapüzenettel,

a helyzet ilyen fokú súlyosságával. A bizonytalanok mindezt föltehetően inkább vandalizmusnak látják, ha egyáltalán figyelmet fordítanak a vonatkozó ellenzéki pártokra.

A sorosozásra adott másik válasz Soros „tisztára mosása” volt. Többen is leírták, hogy Soros valójában „az egyik legnagyobb magyar”, egy filantróp üzletember, aki a magánvagyonából áldozott hatalmas összegeket Magyarország fölemelkedésére, ezért pedig a megtámadása helyett sokkal inkább köszönettel tartozunk neki. A probléma az ilyen üzenetekkel elsősorban nem a célközönség elvétése, hanem a konkrét téma figyelmen kívül hagyása. Soros György személye nem önmagában, hanem mint szimbólum jelenik meg a kormány üzeneteiben; úgy, mint az illegális bevándorlás támogatásának szimbóluma. Ha pedig valaki ennek látja Sorost, annak nem sokat számít, hogy egyébként az üzletembernek milyen jótéteményei vannak vagy voltak korábban. Persze többen rámutattak arra is, hogy Soros valójában nem is akar illegális migránsokat betelepíteni, azonban a szimbólumok (illetve tágabban a narratívák) egyik tulajdonsága, hogy nem hatnak rájuk az efféle tényállítások. Orbán például többször is elmondta: a Soros támogatta jogvédő szervezetek segítik a menekülteket az Európába vezető útjuk során, ez pedig végső soron az embercsempészek munkáját és az illegális migránsok beáramlását könnyíti meg. Vonatkozó hírek, pletykák és cáfolatok sokasága kering az interneten, ilyen körülmények között pedig azt a tényállítást hiszi el az ember, amelyiket akarja – illetve jellemzően azt, amelyik olyasmit állít, amiben a hallgató a már létező gondolatait, előítéleteit igazolva látja.

Orbán Viktor az EU brüsszeli csúcstalálkozóján

Orbán Viktor az EU brüsszeli csúcstalálkozóján

Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Mindezek után fölmerül a kérdés:

milyen lehetne a hatásos ellenzéki kommunikáció?

Mi lehet az, amivel meg tudják szólítani elsődleges célközönségüket, a bizonytalanokat? A Fidesz szavazói a migránskampányt többek közt a nemzeti szuverenitás és nemzetvédelem melletti kiállás, azaz röviden a Fidesz nemzetképe alapján támogathatják. A bizonytalanokat azonban, akiket – mint föntebb említettem – szintén megcsapott ez a kampány, egy általánosabb szempont motiválhatja: a rend és biztonság utáni vágy. Ezért rossz üzenet a kerítés lebontása is: a kerítés egy rendpárti szimbólum. A kormány a „fölfordulás” és az „illegálisan bejövő” migránsok által okozott „kaotikus állapotok” (illetve újabban „a fölforgatók” által generált „forró ősz”) ellenfeleként jelenik meg – és ez az a kép, amit az ellenzéknek támadnia kéne. A magyarok által legfontosabbnak ítélt problémákat, mint az egészségügy vagy a szociális biztonság ebben a keretben kéne megpróbálniuk kommunikálni: elmondani, hogy míg Orbán külső ellenségekkel harcol, pont a saját népéről feledkezik el, és pont a magyar emberek biztonságát és nyugodt életkörülményeit nem képes biztosítani.

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.