Ötven kilométerre Budapesttől, az M6-os autópálya leágazásától nyílegyenes út vezet Magyarország egyik legfiatalabb, egyúttal legkülönlegesebb településére. A határában álló kétnyelvű felirat egyikét a felületes szemlélő elsőre rovásírásnak is gondolhatná, pedig szó sincs erről - a görög ábécé idehaza szokatlan betűit láthatjuk. Közvetlenül a tábla mögött ortodox templom fehérlik, s akár "hangulati elemnek" is tekinthetnénk, hogy éppen fekete kendős anyóka igyekszik felé, kezében virággal. De a "mediterrán illúzió" evvel véget is ér.
A faluba érve egyforma sorházak, barakkszerű szolgáltatóépületek, mintha ugyanazt a vonalzót használták volna az óvoda, az iskola, az orvosi rendelő, az önkormányzat vagy az egykori sütöde, a jelenlegi közért tervezésekor. Csupán egyetlen építmény kelt feltűnést, a szürke, szocreál stílusú könyvtár - valaha pártházként működött. Hivatalosan ma is a Lenin téren áll, bár nincs ember a faluban, aki így nevezné a főteret. De azért az őslakosok ma is hálával emlékeznek a korabeli kormányra (kimondatlanul: a kommunista pártra, vagyis Rákosiékra), hiszen Beloiannisz létrejöttét az utolsó fillérig a magyar állam finanszírozta.
A könyvtárban nemrégiben nyílt meg az a kiállítás, ami a beloiannisziak "történelmét" dolgozza fel menekülésüktől a falu virágkoráig. A korabeli - főleg MTI- - fotókból készült összeállítás első része megrázó felvételek sora. Az egyik képen egy kislány a vonat lépcsőjén áll, ketten is segítenének leszállni, de ő nem mozdul, morcosan néz maga elé. Láthatóan azt sem tudja, hol van.
Szeresd Magyarországot!
A fotó az 1940-es évek végén készült, amikor a polgárháborút követően mintegy 120 ezren hagyták el Görögországot - elsősorban Albánia felé, de többségük nem maradhatott ott. Mivel a polgárháború végkimenetelét a britek és az amerikaiak beavatkozása döntően befolyásolta, nem csoda, hogy főleg a szocialista országok voltak azok, melyek - az ideológiai okok mellett vélhetően főleg propagandacélból - befogadták a menekülteket. De nekik fogalmuk sem volt, hová viszik őket Albániából. Durres kikötőjében ezreket tereltek lengyel teherszállító hajókra, a célállomás Gdansk volt - a Földközi-tengeren, a Gibraltári-szoroson, az Északi-tengeren keresztül. A kéthetes út alatt hatan meghaltak és heten megszülettek. Voltak, akik Lengyelországban maradtak, a többieket Csehszlovákiába, Romániába és Magyarországra szállították. Hozzánk körülbelül 7000 egykori görög állampolgár érkezett, nagyrészt kommunisták, míg 3000 gyereket vonattal szállítottak ide Jugoszlávia felől. A menekülteket gyerekotthonokban, üdülőkben, munkásszállásokon helyezték el, majd a befogadó államok közül egyedüliként olyan döntés született, hogy az emigránsok számára egy komplett települést is felépítenek. Már 1950 elején kijelölték a leendő falu helyét Ercsi mellett, egy majorságban, a célra több mint 10 millió forintot különítettek el, s az építkezés azonnal megindult. Noha a munkálatokat az akkori szokásoknak megfelelően társadalmi (vagyis ingyen)munkával is segítették a görögök mellett az erre felkért/kötelezett magyar dolgozók is, a falu létrehozása egyáltalán nem volt olcsó mulatság. (Összehasonlításként: 1949-ben a még jórészt romokban álló Budapest útfelújításaira 14 millió forintot szántak.) A rohammunkában készült egy- és kétszobás sorházak első lakói már 1950-ben költözhettek, egy évvel később pedig megnyílt az óvoda, az iskola, a tanácsháza, népbolt, orvosi rendelő meg az emlegetett pártház. A hat alkalmazottat foglalkoztató sütöde a környékbeli falvakat, sőt a sztálinvárosi építőket is ellátta, a közkonyha az ötvenes évek végéig 1 forintért kínált ebédet. Minden házba bevezették az áramot, a többségben kezdettől fogva volt vezetékes víz, de közfürdőt is nyitottak az alacsonyabb komfortfokozatú lakásokban élőknek. Nem csoda, hogy a 416 lakásos, hirtelen felépült falut a legmodernebbek közt emlegették, de azért ne legyenek illúzióink, a mértani elrendezésű, akkor még Görögfalvának nevezett hely inkább telep, mint település volt. Az újdonsült lakókat a legszükségesebb lakberendezési eszközökkel is ellátták, de a minőséget jól mutatja, hogy kazlakat jelöltek ki a falu határában, ahol a lakosság megtölthette a szalmazsákját.
A menekülteknek csak egy töredéke került a faluba, leginkább a korábban is mezőgazdasági munkából élők, a többieket Budapesten, Miskolcon, Tatabányán, ipari központokban, bányákban helyezték el. És mivel a magyar elvtársi segítség eleve jelentősebb volt, mint a többi célországban, az a különös helyzet állt elő, hogy a magyar történelem egyik legrémesebb korszaka az új település lakói - és általában a görög menekültek - számára egészen mást jelentett, mint a hazai átlagembereknek. A Görögfalván élők hamarosan földet és vetőmagot kaptak. 1952-ben megalakult a Béke termelőszövetkezet, ugyanabban az évben egy rongyszőnyeg- és kesztyűkészítő üzemet, két évvel később pedig varrodát is létesítettek a faluban, amely ekkor már a Beloiannisz nevet viselte. "A névváltoztatást egy szomorú aktualitás sugallta: nemzetközi megdöbbenésre egy lezáratlan koncepciós per 'megoldásaként' néhány kommunistát titokban kivégeztek. Így Nikosz Beloianniszt (1915-1952) (...). Az antifasiszta eszméket valló, a békebizottságot irányító baloldali függetlenségi harcost (...) néhányan személyesen is ismerték a görögfalvaiak közül" - olvashatjuk a település alapításának 50. évfordulójára kiadott tájékoztatóban, melyből az is kiderül, hogy a falut már négy nappal a kivégzés után átkeresztelték. De a kiadvány arra is emlékeztet, hogy "sokáig volt nagyon zárt a közösség: a hazájukba visszatérni készülő emberek biztosabbnak érezték, ha a családtagok valamennyien a görögséghez tartoznak. Még a hetvenes években is jellemző volt a 'Szeresd Magyarországot, de ne feledd Görögországot!' jelmondat, amely az iskolában nagy betűkkel mindennap szemük előtt lebegett azoknak, akik már nem az óhazában születtek."
Fotó: Sióréti Gábor
Görög maradt
A polgármester is közéjük tartozik. Papalexisz Kosztasz 2010-ben lett Beloiannisz első embere, de a falu már nem olyan, mint a hetvenes-nyolcvanas években, amikor iskolába járt. A rendszerváltást követően megszűnt a téesz, a szövetkezet, az egykori kivételezett helyzet még korábban, a nyolcvanas évek közepén véget ért. A legnagyobb változást azonban a lakosság összetételének alakulása jelentette: a falut kezdetben 90 százalékban görög nemzetiségűek lakták, ma legfeljebb 30 százalék az arányuk. Ám Beloianniszt továbbra is görög faluként tartják számon - nem véletlenül. "Görögországban 1982-ben indult meg a demokratikus átalakulás, ami lehetővé tette a hazatelepülést. Beloiannisz lakói közül sokan visszatértek az óhazába, így aztán két-három év alatt nagyon megrostálódott a számuk - mondja a polgármester. - Nagy trauma volt az itt maradóknak, hiszen elment a szomszéd, elment a barát, elment a rokon, helyükre magyarok érkeztek, s ennek köszönhetően egy évtized alatt teljesen megváltozott a lakosság aránya. De érdekes módon a falu életében ez a jelentős változás nem érzékelhető. Én itt születtem, negyven éve itt élek. Ugyanúgy beloianniszinak érezzük magunkat most is, mint amikor kilencven százalékban voltunk görögök. Tehát bármennyire megfordult az arány, a falu hagyományait illetően minden maradt a régiben: ugyanúgy megünnepeljük a magyar és a görög nemzeti ünnepeket, Nikosz Beloiannisz kivégzésének napját."
Beloiannisz "el nem magyarosodásának" az lehet az oka, hogy a lakosság összetétele nem hirtelen változott meg, az egyesével ideérkezők - nem lévén másféle tradíció - alkalmazkodtak a helyi szokásokhoz. Az sem mellékes, hogy a faluban két tannyelvű általános iskola működik, vagyis a görög nyelv és a kultúra meghatározó a helyi oktatásban. De megtudtuk azt is, hogy igazából szinte csak görögök azok, akik valóban lokálpatriótaként élnek itt, a polgármester szerint a magyar nemzeti ünnepi rendezvényeken is inkább ők vesznek részt. Úgy tűnik, az itt élők java afféle "alvóvárosként" tekint Beloianniszra: helyben nincs munkalehetőség, a többség ingázó. Közel van Dunaújváros, jó a közlekedés Százhalombattára, Érdre, Budapestre, mindez logikus magyarázat lehet az itteni, viszonylag alacsony munkanélküliségre. Mindez persze nem azt jelenti, hogy Beloianniszban kolbászból fonnák a kerítést, épp ellenkezőleg. A jelenleg 1200 lakosú település jelentősen eladósodott, a - szintén görög nemzetiségű - korábbi polgármester három cikluson keresztül vezette a falut, aminek következtében Papalexisz szerint "megcsontosodott a rendszer", amin elődje képtelen volt változtatni. Pedig már jóval a válság előtt látszott, hogy tarthatatlan a költségvetés. Beloiannisz az elmúlt évtizedben gyakorlatilag felélte tartalékait, a település működését ingatlanértékesítésből, ilyen-olyan kölcsönökből fedezték, ennek ellenére is nőtt az adósság. "Nem volt semmiféle hátsó szándéka az előző vezetésnek, egyszerűen nem vették figyelembe, hogy Beloiannisz csupán egy 1200 fős település, míg a költségvetés egy háromszor ekkora falura lett kitalálva. 2010-ben 69 millió forint adóssága volt a falunak, ebből mára sikerült 15 milliót lefaragni, ami persze egy sor fájdalmas döntéssel járt" - mondja polgármester, de gyorsan hozzáteszi: még korántsem másztak ki a gödörből. Leginkább abban bíznak, hogy két tannyelvű általános iskolájukat a következő tanévtől átveszi a Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata, így amellett, hogy jelentős pénzt takarítanak meg, attól sem kell tartaniuk, hogy az egyedülálló létesítmény állami kézbe kerülve egyszerűen elsorvad. Természetesen a görög válság is érinti Beloianniszt, és nem csak érzelmi okokból. Az elmúlt évtizedben Athén folyamatosan támogatta a falut. A görög állam a 2005-ben felújított főteret, az iskola, az óvoda, a temetőhöz vezető út rekonstrukcióját több tízmillió forinttal segítette, de jelentős összeggel járult hozzá a 2008-as szélkár helyreállítási munkálataihoz, legutóbb pedig 10 000 eurót utalt át, hogy az iskola rendezze elmaradt közüzemi számláit, vagyis legyen fűtés az épületben.
A nehézségek ellenére sincs tudomásunk arról, hogy bárki is "piszkálgatta volna" Beloiannisz kommunista múltját - amire az őslakosok a mai napig büszkék -, noha a parlamenti pártok közül egyedül a Jobbiknak van itt helyi szervezete, eddigi legradikálisabb lépésük az volt, hogy képviselőjük a Lenin tér és a Zalka Máté utca nevének a megváltoztatását javasolta. Azután sem kezdett hangoskodni, hogy a képviselő-testület napirendre sem tűzte a témát. "Természetesen nem látom akadályát, hogy amint fellélegzünk, ezek az utcanevek megváltozzanak - mondja a polgármester. - Ennél most sokkal fontosabb az adósságrendezés vagy az iskola megmentése. De mivel a javaslatot követően, az őslakosok körében elég komoly felzúdulás volt, hogy legközelebb már a település nevét akarják megváltoztatni, de a képviselő úr biztosított afelől is, hogy felesleges az aggodalom, a Jobbiknak a görög kommunistákkal nincs semmi baja, mivel azok a magyar nép történelme során az országban élők számára sem kárt, sem szenvedést nem okoztak."
