"Ez részletkérdés" – Meleg szülők gyermekei

  • Bakóczy Szilvia
  • 2013. november 2.

Riport

Az azonos nemű párok gyerekvállalását majdnem mindenki elutasítja, mondván, hogy káros a gyerek fejlődésére, és biztosan meleg lesz ő is. Noha ezt egy sor kutatás cáfolta meg, a kérdésben a melegek is megosztottak. És mit mondanak, akik ilyen családban nőttek fel?

Balázs 18 éves budapesti srác, szeret olvasni, számítógépezni, és minél többet lenni a barátnőjével. Édesanyja leszbikus, amit a fiú természetesnek tart. "Amióta az eszemet tudom, anyának női partnerei voltak. Sosem ködösített a témában. Amikor az óvodában szóba került, hogy ki a buzi és ki nem, utána otthon megkérdeztem: ugye, te nem vagy buzi? Hát így került elő nálunk otthon a téma" - emlékszik vissza, és mivel édesanyja minden kérdésére őszintén válaszolt, a másság ettől kezdve nem okozott kettejük között konfliktust.

Neil Patrick Harris: family Halloween...

Neil Patrick Harris: family Halloween...

 

 

Jó fejek voltak

Azután sem, hogy anyja párja hozzájuk költözött. Balázs ekkor kilencéves volt. A nő öt évig élt velük. "Persze vitatkoztak néha, de ezt leszámítva igazi családként éltük a hétköznapjainkat - mondja Balázs. - A feladatokat egyenlően osztották el, inkább a stílusban különböztek. Anyám volt a határozottabb, párja a nőiesebb, háziasabb. Jó fejek voltak és előfordult, hogy egymás felé is kimutatták az érzelmeiket. Ez utóbbi néha zavart, de nem azért, mert két nő adott puszit egymásnak előttem, hanem azért, mert ilyenkor úgy éreztem, fölösleges a jelenlétem." De fölösleges volt ezt a külvilág orrára kötni. Pláne, hogy a téma gyakran előkerült az iskolában. "Lépten-nyomon poént csináltak a melegekből, pedig nem is tudták, hogy én az anyám révén érintett vagyok - meséli. - Próbáltam félvállról venni a dolgot, de nem mindig volt könnyű elsiklani afelett, hogy amit én tök normálisnak tartok, a haverok többsége szerint kínos és megvetendő. A mai napig csak azoknak mondom el családi körülményeimet, akikről tudom, hogy megértik és elfogadják a helyzetet. De még ezzel együtt is úgy érzem, hogy nekem ebből nem származott hátrányom, épp ellenkezőleg: szabadabbnak és nyitottabbnak érzem magam, mint a legtöbb ember."

A Szimpozion Egyesület beszélgetését ezzel a címmel rendezték: "Mit jelent, ha valaki gyerekként érintett a melegkérdésben?" Négyen ülnek a pódiumon - egy tizennyolc és három huszonéves -, akik vállalták, hogy mesélnek. Kettejüknek az édesanyja leszbikus, és van egy testvérpár (fiú és lány), nekik az édesapjuk meleg.

A résztvevők kamaszkoruk közepén, végén szembesültek a ténynyel; volt, akit sokkolt, volt, aki szó nélkül tudomásul vette, de azt hitte, vicc az egész. Noha sok beszélgetés és sok idő kellett, míg sikerült feldolgozniuk, de anyjukkal, apjukkal való kapcsolatuk ettől nem változott meg. A lány bevallja, hogy ő sírva fakadt, amikor a szüleik leültették őket, és elmondtak egyszerre mindent: hat éve, hogy az apjuk meleg, és hogy ennek válás lesz a vége. "Az bántott a legjobban, hogy ez olyan válóok, amin nem lehet változtatni" - magyarázza. Sokáig nem is tudta feldolgozni, és az apja jelenlegi párját sem volt könnyű elfogadnia, de nem azért, mert ő is férfi, hanem mert emberileg mást képzelt apja mellé. Ettől függetlenül inkább pozitív előjellel gondol a melegekre. Az öcs-cse is hasonlóan elfogadó, "Apám nem lett ettől kevésbé férfias a szememben" - válaszolja az egyik kérdezőnek, és szerinte az a lényeg, hogy látja az apját szeretni. Egy darabig vizsgálgatta, vajon nem meleg-e ő is. "Hát úgy tűnik, meggyőző a vonzalmam a lányokhoz" - neveti el magát. Viszont az egyik srác elmondja, hogy "ő speciel biszexuális" - anyja mássága miatt könnyű volt ezt is elfogadni.

Nem, igen

A 35 éves Ádám hat éve él boldogan a párjával, Gáborral, de nem akar gyereket. "Engem teljesen átlagos, heteroszexuális szülők neveltek fel, szerintem ez így a normális. A másságom miatt soha nem ért hátrányos megkülönböztetés, viszont más lett volna szerintem a helyzet, ha a szüleim is melegek. De kizártnak tartom, hogy a mi gyerekünk ne kapna hideget-meleget a környezettől, és nem tudnánk őt megvédeni. Ami a gyerekek szexuális fejlődését illeti, én nem hiszek abban, hogy a minta teljesen lepereg. Számít a genetika, de kell mellé valamilyen hatás is. Ha a szülők melegek, az ő gyerekük szexuális orientációját már egyáltalán nem csak a gének fogják meghatározni, márpedig én nagyon nem szeretném befolyásolni, hogy kihez vonzódjon a gyerekem és kihez ne." Ádám azt mondja, tudja, hogy jogilag jelenleg mennyire nehéz a melegek gyerekvállalása, de ha rajta múlna, ez a jövőben sem változna. "Ezek a nehezítések egyfajta garanciát jelentenek, hogy mire valaki eljut az örökbefogadásig, már nem fordul vissza és nem adja fel a nehézségek ellenére sem - magyarázza. - Ami engem illet, inkább vállalnék gyereket egy lánytól, akivel persze nem kötném össze az életem, mert sokkal jobban hangzik egy óvodában az, hogy elváltak a szüleim, de anyával és apával is rendszeresen találkozom, mint az, hogy nekem két apukám van, anyám meg egy sem. Egy dologban biztos vagyok, ha gyerekem születne, gondoskodnék róla, hogy egy jó pszichológus bármikor elérhető legyen, hogy a saját identitásával kapcsolatos kérdéseket rajtunk kívül szakemberrel is meg tudja néha beszélni."

A jóképű, sportos, harmincas évei közepén járó Tamás nyolc éve él együtt párjával, Ákossal. Ádámmal és Gáborral ellentétben ők a gyerekvállalás mellett döntöttek. "Két út állt előttünk: vagy társszülők leszünk egy leszbikus párral, vagy belevágunk az örökbefogadásba - meséli Tamás. - Az utóbbit választottuk, mert nem szerettük volna még bonyolultabbá tenni a gyermekvállalást azzal, hogy egy másik párral kell állandóan egyeztetnünk. Két évig gyűjtögettük az információkat. (Az örökbefogadásról lásd Csak egyénileg című keretes írásunkat.) Kell-e titkolni, hogy meleg párként fogjuk felnevelni a gyereket? Mindenekelőtt ennek akartunk a végére járni. Kiderült, hogy nem kell. Hivatalosan persze én mint egyedülálló lettem az örökbefogadó, de valójában mindenki tudta az igazat." A gyerekkel kapcsolatban Tamáséknak mindössze egyetlen kikötésük volt: ötévesnél fiatalabb legyen. Két évet vártak a másfél éves kisfiúra, azóta ugyanennyi idő telt el. "Most úgy működünk, mint egy család, minden rendben, de hatalmas segítséget jelent többek között a nagyszülők támogatása is." Tamásék már arra is felkészültek, hogyan fogják tisztázni gyermekükkel a családi viszonyokat. "Három lehetséges megoldás van - magyarázza Tamás. - Vagy eltitkoljuk, hogy melegek vagyunk és őt is erre biztatjuk, vagy rábízzuk a gyerekre, hogy kinek mondja el, vagy nyíltan vállaljuk a másságunkat. Mi emellett döntöttünk. Szerintünk az a jó válasz, hogy elmondjuk, van egy szülőanyja, aki lemondott róla, és van két apja, akik nevelik. Bálint most bölcsődébe jár, sem ott, sem a játszótéren, ahol szintén evidens, hogy mi így vagyunk egy család, soha egyetlen megjegyzést vagy roszszalló tekintetet sem kaptunk. Az a tapasztalatunk, hogy filozófiai szinten sokan ellenzik az azonos neműek örökbefogadását, de amint meglátják a konkrét szereplőket, már semmi kivetnivalót nem találnak ebben a helyzetben."

Csúfolni csak azt lehet

"Egy gyermek lelki egészségének szempontjából annak van jelentősége, hogy a család, amiben felnő, érzelmileg mennyire kiegyensúlyozott és biztonságos - állítja Rózsa Krisztián pszichológus, a Szivárványcsaládok Alapítvány egyik alapítója. - Másodlagos, hogy ez milyen családi szerkezetben valósul meg. Sokan aggódnak azért, hogy meleg párok gyerekei csak az egyik nem szerinti társadalmi szerepeket fogják látni, ami megzavarhatja a saját identitásukat. Több évtizede folynak erre vonatkozó kutatások, amik cáfolják ezeket az aggodalmakat. Egy heteroszexuális családban sem mindenki mintaférfi és mintanő, a gyerekeket ez mégsem befolyásolja saját identitásfejlődésükben." Arról, hogy mennyire ártalmas, ha egy gyereket kicsúfolnak a szülei miatt, a szakember ezt mondja: "A kigúnyolás óhatatlanul előfordulhat, de csúfolni csak azt lehet, aki maga is szenved attól, ami miatt céltábla lett. Ha a gyerek a szülő másságát nem átoknak éli meg, ha nem szenved ettől, hanem ez rendben van benne, akkor a beszólások leperegnek." Ami az azonos nemű párok családjainak kialakulását illeti, Rózsa Krisztián szerint különbséget kell tenni kétféle családtípus között. "Más a gyerekek helyzete a tervezett családokban, és más akkor, ha a gyereket az egyik felnőtt hozza korábbi, heteroszexuális kapcsolatából. Kutatások szerint a tervezett családokban felnevelt gyerekek rendkívül kiegyensúlyozottak. Ennek egész egyszerűen az lehet az oka, hogy mire a meleg párnak - akár természetes úton, akár örökbefogadás révén - gyereke lesz, általában olyan hosszú idő telik el, hogy addigra már érzelmileg nagyon stabil lesz a két felnőtt viszonya."

A tizenhét éves Zsófit és öccsét leszbikus édesanyjuk a mai napig párkapcsolatban neveli. "Talán hétéves lehettem, amikor megtudtam - egy strandon voltunk anyával, és valahogy szóba került ez a kérdés. Elsőre furcsa volt, de lassan elfogadtam, és ahogy teltek az évek, anya folyamatos őszintesége még közelebb hozott minket egymáshoz - mondja. - Az, hogy milyen egy családban gyereknek lenni, felnőni, nem attól függ, hogy kihez vonzódik az anyukám. 'szintén szólva én anya mostani párjával sokkal jobban kijövök, mint, mondjuk, apával, ha bármi gondom van, Csillához ugyanúgy fordulhatok, mint anyához, és ez biztonságot ad. Szerintem egy párkapcsolat akkor jó, ha a felek kölcsönösen megértik és tisztelik egymást, amellett persze, hogy nagy a szerelem. A többi csak részletkérdés." Zsófi nem törődik vele, mit szólnak a családjához. "A külvilág reakciója nem igazán érdekel, aki hozzám közel áll, tudja, hogy leszbikus az anyukám, és egyáltalán nem zavarja. Tény, hogy nem nagyon reklámozom, mert az emberek hajlamosak mások életével foglalkozni a sajátjuk helyett. Mi régóta együtt élünk így, és nagyon boldogok vagyunk. Személy szerint én örülök, hogy ilyen családban élhetek. Abból az időszakból, amíg a szüleim együtt éltek, csak a balhékra emlékszem. Most, hogy anyu megtalálta a párját, sokkal kiegyensúlyozottabb. Az pedig, hogy ezt egy azonos nemű párkapcsolatban éli meg, nagy kaland. Lady Gaga ruhája is kiveri a biztosítékot, mégis mindenki imádja!" Kérdezem, kibe szerelmes, és ki mellett képzeli el a jövőjét - persze átlát a szitán, és ügyesen kivágja magát. "Nincs barátom, úgy tervezem, apáca leszek vagy minimum 69 macskával öregszem meg. De a viccet félretéve, nem hiszem, hogy ennek bármi köze lenne ehhez, ez hülyeség. Ennyi erővel, ha anya nem szereti a macskákat, akkor én se szeressem őket? És persze van olyan, hogy ideális pasi, apámból, nagyapámból és az öcsémből tökéletesen össze tudom rakni."

Csak egyénileg


"Magyarországon az örökbefogadást vagy házaspárként vagy egyénileg lehet kérvényezni. Mivel az azonos nemű párok együttélését csak bejegyzett élettársi kapcsolatként ismeri el az állam, számukra csak ez utóbbi lehetséges" - magyarázza Dombos Tamás, a Háttér Társaság a Melegekért jogsegélyszolgálatának munkatársa. Így viszont hivatalosan a másik felet nem illetik meg a szülői jogok. Mivel nincs társszülőség, minden olyan helyzetben, amelyben fontos lehet a másik szülő jelenléte (egészségügy, iskola stb.), szükség van meghatalmazásra. Súlyos jogi anomália, hogy bár a szülő bejegyzett élettársának az együttélés ideje alatt tartási kötelezettsége van, ha felbomlik az együttélés, ez megszűnik, és nem lehet érvényesíteni a kapcsolattartási jogot sem. A 2014-ben hatályba lépő új polgári törvénykönyv ez utóbbin változtatni fog. Azokban az európai országokban, ahol engedélyezett az azonos nemű párok házasságkötése, általában automatikusan ugyanazok a jogok illetik meg mindkét szülőt (Belgium, Dánia, Hollandia, Izland, Norvégia, Spanyolország és Svédország). A melegházasságot legutóbb engedélyező Egyesült Királyságban és Franciaországban a közös örökbefogadás lehetősége is biztosított lett.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.