„Képzeljünk el egy hagyományos könyvtárat, ahova bemegy az ember teljesen szabadon, sorban vannak a könyvek, mindnek megvan a maga témája, bármit leemelhetünk a polcról, kinyithatjuk, és kapunk egy információt. Az Élő Könyvtárban ugyanez történik, de nem könyvek vannak, hanem emberek: közvetlenül rákérdezhetsz bármire, ami téged kifejezetten érdekel” – magyarázza a program lényegét Nemes Zoltán, aki a dán módszer metodikájával foglalkozik.
A kezdeményezés egy koppenhágai civil ifjúsági csoporttól ered. A történet akkor indult, amikor a baráti társaság egy tagját leszúrták az utcán. Az illető szerencsére túlélte a támadást, viszont a trauma arra sarkallta a barátokat, hogy elkezdjenek prevenciós programokat, beszélgetéseket tartani. Az öt dán fiatal (Dany Abergel, Asma Mouna, Christoffer Erichsen, Thomas Bertelsen és Ronni Abergel) létrehozta az „Állítsd meg az erőszakot!” (Stop The Violence!) civil mozgalmat, amiből kinőtt az úgynevezett Human Library (Emberi Könyvtár). „Az első alkalmat a roskilde-i zenei fesztiválon szervezték meg. Hetvenöt könyvet vonultattak fel, ami nagyon nagy szám; pláne, hogy akkor még nem volt különösebb tapasztalat mögöttük. Hatalmas sikere lett, az Európa Tanács érdeklődését is felkeltette, amely aztán 2003-ban bevette az emberi jogi ifjúsági programjai közé mint edutainment módszert, mivel nagyon erős oktató és prevenciós jellege van” – mondja Zoltán. Az eredeti Emberi Könyvtár ekkor lett Élő Könyvtár, a módszerben bevezetett változtatások lényege, hogy a központi téma nem maradt meg az erőszakról szóló diskurzusban, hanem sokkal változatosabb lett. A cél kifejezetten provokatív témák előhozása és az előítéletek elleni küzdelem; így lehet szó például a szexuális beállítottságról, kisebbségekről, vallásokról, migránsokról vagy bármely, társadalmilag előítéletekkel kezelt csoportról. „A legnagyobb előnye, hogy bármely témában indítható és alapvetően kis költségű program, amely önkéntes alapon működik – teszi hozzá Zoltán. – Fontos, hogy a program ingyenes, bárki bármikor bemehet, a kísérőprogramok által pedig olyanokat is be lehet vonni, akiket közvetlenül az Élő Könyvtár témája nem fogna meg. A visszajelzések pedig mindig pozitívak. Ha néha nem is úgy tűnik, de az emberek érdeklődnek egymás iránt, és ez nagyon jó fórumot biztosít arra, hogy olyan társadalmi csoportok kezdjenek beszélni egymással, amelyek egyébként egyáltalán nem kommunikálnak.”
Eredeti állapotban
Természetesen egy ilyen rendezvényen alapvetően nyitottabb közönség vesz részt, ám ez is szervezés kérdése. Célszerű tehát olyan helyen megrendezni a programot, ahol egyébként is megfordulnak emberek (könyvtár, művelődési ház). Egy iskolában vagy egy zártabb célcsoport számára rendezett programon könnyedén előfordulhatnak komolyabb nézetkülönbségek és konfrontálódások. Ezért nem mindegy, hogy az „élő könyv” és a szervezők mennyire felkészültek. Az Élő Könyvtár szabályzatának sarkalatos pontja, hogy az olvasónak a könyveket az eredeti mentális és fizikai állapotban kell „visszaszolgáltatni”. A beszélgetés hossza rendezvényfüggő, általában 20-30 perc, majd ezután 10 perc szünetet kell biztosítani az interjúalanyoknak. Ez az időtényező persze a legflexibilisebb pont, hiszen egy elmélyült beszélgetést nem csapnak le az órára hivatkozva, némi mozgástér mindig akad. A könyveknek viszont joguk van ahhoz, hogy bármikor abbahagyhassák a beszélgetést, ha nem akarnak válaszolni. „Előfordulhat, hogy két nagyon különböző ember kerül össze, és akár túlzásba is esnek, mert az a természetes emberi reakció, hogy megpróbáljuk megvédeni a saját világképünket – magyarázza Zoltán. – Az egész rendezvény provokatív, arra megy ki a játék, hogy az ember elgondolkozzon, de ezt nem teheti meg anélkül, hogy egy ilyen természetes reakciót ne váltson ki a másikból.”
Magyarországra 2001-ben érkezett meg a módszer a Sziget Fesztivál Civil Szigetének részeként; azóta rengeteg kisebb és nagyobb hasonló rendezvényt tartanak. Zoltán szerint „Magyarországon a legfontosabb téma a kisebbségek élete lenne. De a szexuális beállítottság, a vallási nézetek is nagyon provokatív témának számítanak. Lehet negatívan megítélt foglalkozásokat is elővenni, vagy azokkal a diszkriminatív formákkal foglalkozni, amik a megváltozott munkaképességűeket vagy mentálisan sérült embereket érintik. Kifogyhatatlan még itthon a tématár.”
Az önkéntesség mellett azért nem árt támogatókat szerezni. A fő támogató az Európa Tanács, azon belül is a Budapesti Európai Ifjúsági Központ (European Youth Center of Budapest); az EU propagálta módszerként pedig olyan lehetőségek állnak rendelkezésre, mint az ERASMUS+ pályázati program; egyébként pedig leginkább civil szervezetek segítenek. „Nem könnyű támogatókat szerezni, nem feltétlenül nyitottak erre – véli Zoltán. – Ha nagy a siker, előkerülnek a hivatalos szervek, és bizonyos feltételekkel hajlandók támogatást adni, de ezek a kikötések nem mindig elfogadhatók. Például egy politikai párt támogatását nem lehet elfogadni – értelemszerűen. Ilyesmik beletipornának az Élő Könyvtár lényegébe, ami az, hogy ne legyünk előítéletesek.”
Lehet azonban nagy sikereket és közfigyelmet elérni, erre példa a Kazinczy Élő Könyvtár, amelynek második alkalmát március 7-én rendezték meg a Szimpla Kertben. A két főszervező, Ásmány Lívia és Molnár Bence egy isztambuli ifjúsági tréningen találkozott a módszerrel. Bence a Szimpla kommunikációs felelőse, aki szerint a közismert hely új arcát mutathatja mind a külföldiek, mind az itthoniak számára. „Az Élő Erzsébetvárosért Egyesület segítségével pályáztunk arra, hogy két európai önkéntest fogadhassunk. A programterv szerencsére tetszett a Nemzeti Irodának, így került hozzánk Bérénice és Slavina. Az ő segítségükkel októbertől decemberig dolgoztunk az előkészületeken, és januárban kezdtünk. Felvettük a kapcsolatot a szervezetekkel, és kiépült egy szuper, 30–40 fős önkéntes csapat” – meséli Lívia, aki az Aurórában közösségszervezőként dolgozik. A januári alkalom hatalmas sikere magukat a szervezőket is meglepte, akkor „Budapest utcái” volt
a téma, és A Város Mindenkié, a Közmunkás Mozgalom a Jövőért és a Megálló Csoport állt a rendezvény mögé, így az olvasók hajléktalan emberek, közmunkások és exdrogosok életét ismerhették meg. A mostani rendezvény kiemelt témája a bevándorlók és menekültek helyzete volt. Amin Afganisztánból menekült Magyarországra; Ramin Iránból érkezett; Lutfa pedig Pakisztánban született bangladesi állampolgár, aki családjával sok országon keresztül jutott el Budapestig, ahol öt évre kapta meg a menekültstátuszt. A menekültek mellett a hajléktalanok, közmunkások és szenvedélybetegek helyzete is újra előkerült. A következő programon pedig az LMBTQ-témát kívánják a szervezők a középpontba állítani.
„Szakállas, de nem büdös”
A program legérdekesebb része talán az, hogyan lehet elérni, hogy a sokszor helyzetük miatt negatívan megítélt emberek elmeséljék sorsukat. „Aki idejön, az eleve nyitott valamennyire, de az elején nagyon szoronganak” – mondja Balog Gyula, aki az AVM aktivistájaként, anonim alkoholistaként és hajléktalanként 16 éve vesz részt az Élő Könyvtárhoz hasonló érzékenyítő programokban, tart beszélgetéseket iskolákban. A jelenlegi programban is a kezdetektől részt vett, segítette az élő könyvek képzését. „Nagyon fontos, hogy nem harap az olvasó, de ha valaki még nem beszélt sose az életéről, azt le kell győznie. Mikor persze fél óra alatt mindenki nyolcszor volt kölcsönözve, az gyorsan legyűrte a félelmüket, és boldogan jöttek újra. Szerintem minden ember, aki nem harapta még le a nyelvét, és nem betegesen zárkózott, egyszerűen ki fog nyílni ilyen helyzetben” – magyarázza, amikor két kölcsönzés közti szünetben sikerül beszélgetnem vele.
Szorongás persze a kölcsönzőkben is van. Három tizenhat éves lány, akik az Opendoors iskolai programmal jöttek ide, izgatottan várták a beszélgetéseket. „Nagyon jó, de izgulunk, mert nem akarunk senkit megbántani vagy valami sértőt mondani.” Az olvasók egyébként rengeteg információt kapnak zanzásítva: az élő könyvek rövid leírását tartalmazó „katalógusok” mellett mindenhol szerepel egy lista az adott csoportot érő előítéletekről, szociális vagy politikai megítélésről. Balog Gyula hasznosnak, hatékonynak tartja a szembesítést. „Ott ül az ember, és megismer egy hajléktalant, aki szakállas, de nem büdös, annak ellenére, hogy ez volt a képünk róla. Ezáltal megváltozik kicsit az elképzelésünk, elkezdünk gondolkodni, és feltesszük a kérdést, hogyan tudnánk segíteni. Nem biztos, hogy a legjobb, ha a szendvicsedet adod oda valakinek, mert lehet, hogy már két különböző ételosztáson is ebédelt; hanem beszélgetni, kommunikálni kell vele, és akkor megtudod, mire lesz szüksége.”
Az olvasók között nagyon sok a fiatal, de az idősebb korosztály is megtalálható. Marianna a lányától hallott a rendezvényről, akkor határozta el, hogy mindenképp eljön. „Rá kell ébreszteni az embereket arra, hogy érdemes tapasztalatokat szerezni egész különböző és más helyzetben lévő emberektől. Sajnos bezárjuk magunkat a sztereotip gondolkodásmódunkba, ezért ez nagyon jó kezdeményezés arra, hogy felrázzon minket a kényelmünkből.”
