Independent Label Fair

Mindent a kéznek

Riport

Első alkalommal jöttek össze a hazai független lemezkiadók, hogy vásárra vigyék portékájukat, bár a reménybeli eladásoknál fontosabb volt, hogy megismerjék egymást.

A lemezkiadás évekkel ezelőtt meghalt, és semmi esély arra, hogy ismét feltámadjon. Ma egy-egy lemezt csak fanatikusok vásárolnak, és hiába látunk épp e fanatikusok köréből sokakat, akik csillogó szemmel közlik, hogy „feltámadt a bakelit”, nem lehet komolyan venni őket. Már csak azért sem, mert a technika történetében soha nem történt visszalépés. A könyvnyomtatás elterjedése után nem jöttek vissza a kódexek, az elektromos izzó megjelenését sem követte a petróleumlámpa reneszánsza, ráadásul a digitális formátum megjelenésével felgyorsult a folyamat, húsz év sem kellett ahhoz, hogy az olyan régi dolgokkal, amilyen például a hagyományos nyomdatechnika vagy az analóg fotózás, már csak a hobbisták és a képzőművészek éljenek.

Ugyanígy a hagyományos lemezkiadás is elsősorban a fanatikusok és az előadók játszótere, de ez nem lesajnálás, hanem tényközlés. Tudják ezt az érintettek is, és ugyan a hazai független kiadók első összejövetelén, az Independent Label Fairen több mint ötven kiadó képviseltette magát, senki sem számított tömegekre, hatalmas üzletkötésekre. Egy percig sem volt kétséges, szubkultúráról van szó, de egy olyan színes és változatos szubkultúráról, amelynek csupán egyetlen közös nevezője van: a kézzelfoghatóság; olyan zenei kiadványok megjelentetése, amelyek nemcsak virtuá­lisan vásárolhatók meg, hanem igaziból is. (Ráadásul nemcsak a 20. század végének három legjellemezőbb formátumáról – vinil, CD, kazetta – lehet szó, hanem bármiről a flopitól a VHS-szalagig, amit megfelelő készülékkel le lehet játszani.) De ezt a „hazavihetőséget” leszámítva nehéz lett volna az Anker’tben megrendezett vásár részvevőit bármilyen más közös zsákba gyömöszölni. Egységes üzleti modellről éppúgy nem beszélhetünk, mint zenei irányzatokról, a vásáron a könnyűzene szinte minden műfaja képviselve volt a popzenétől az avantgárd jazzig.

„Senkinek nem voltak illúziói, egy percig nem gondoltunk arra, hogy valamiféle nagyszabású expót rendezünk – szögezi le Pentelényi Pál, az esemény szervezője, a Budabeats kiadó vezetője. – Az egész úgy kezdődött, hogy nyár elején volt egy »tapasztalatcserés« nagy beszélgetésem Maximillian Sinclairrel, a Dalmata Daniel kiadó tulajával, ezután gondoltunk arra, hogy milyen jó lenne a többieket is megismerni. Azt láttam ugyanis, hogy mindenki másképp működik, másképp terjeszt, másképp gyártat lemezeket, és azért sem lenne hiábavaló egyesíteni a tudásunkat, tapasztalatainkat, hogy kikerüljünk bizonyos csapdákat. De legalább ennyire érdekelt az is, hogy miféle kiadványok jelennek meg. Talán kívülről úgy látszik, hogy ez az egész csupán néhány ember belterjes hobbija, de a rendezvény egyik legnagyobb tanulsága, hogy ez nincs így. Eddig azt gondoltam, hogy eléggé képben vagyok a hazai független kiadókat illetően, de az itt megjelent ötvenvalahány résztvevőnek több mint a feléről most hallottam először.”

„Amikor tizenegy évvel ezelőtt létrehoztam a kiadót, még teljesen más elképzeléseim voltak, digitális terjesztésben gondolkodtam, de 2010-től már vinil és CD formátumban is megrendelhetők a kiadványaim” – mondja Gulyás Róbert, a Black Hoe Recordings vezetője, aki nem zenekarok, hanem producerek és dj-k anyagait jelenteti meg leginkább jungle és drum’n’bass vonalon. Mint mondja, az ő speciális üzleti modellje abból áll, hogy a lemezeket a megrendelések függvényében gyártatja le. „Így nem kell azon aggódnom, hogy a nyakamon marad a raktárkészlet, viszont ettől válnak személyre szólóvá a kiadványaim” – mutat egy igazán különleges csomagolású, átlátszó vinillemezre. „Egy-egy ilyen lemezt a hosszától függően 3-5 ezer forint körüli összegből lehet legyártatni, persze sokkal drágábban nem is lehet eladni őket. Úgyhogy nekem ez az egész elsősorban hobbi, szívügy, csak ebből biztosan nem tudnék megélni” – teszi hozzá.

Pentelényi Pál populárisabb dolgokat jelentet meg, megszerezte például a Linda című sorozat vagy a Liza, a rókatündér soundtrackjének a jogait, de őt sem üzleti megfontolások vezették, inkább az, hogy szereti ezeket a zenéket. Szintén nagyon szép csomagolású vinileken adja ki az albumait, de ezeknél a kiadványoknál már érdemes volt nagyobb mennyiséget (300-500 példányt) is legyártatni. Az eddigi gyakorlat alapján úgy tűnik, hogy előbb-utóbb elfogynak a készletek, a nyereségből újabb kiadványokat lehet megjelentetni, s e folyamat általában addig tart, amíg a kiadó hajlandó anyagi kockázatot vállalni, a lemezek ugyanis megfelelő fórumok híján csak nehezen jutnak el a vásárlókhoz. Úgy véli, azért is hasznos efféle közös összejöveteleket tartani, mert a potenciális vevőkör igen szűkös, itt viszont egy helyen megtalálhatnak mindent, többnyire kedvezményes áron.

Ennek ellenére találtunk olyan kiadót is, amelyik nyereséges, a munkatársai meg tudnak ebből élni. Persze nemcsak lemezekben utaznak. „Elsődlegesen menedzsment vagyunk, de ezzel szorosan összefügg a kiadói tevékenységünk” – vázolja Sándor Dániel, a Launching Gagarin Records and Management vezetője. Ők elsősorban promóciós céllal adják ki a hozzájuk tartozó előadók lemezeit. „A kiadás nyomán tudunk fellépéseket szervezni, de egy-egy új lemez megjelentetése jó apropó lehet egy-egy nagyobb koncert rendezésére, esemény megszervezésére. Egyértelműen hatékonyabban működik így, mintha csak elküldenénk e-mailben a zenéket” – teszi hozzá. Jelenleg négy, viszonylag ismert zenekarral foglalkoznak (Jónás Vera Experiment, Colorstar, Elefánt, Jurij), csak CD-t adnak ki, s ezekből a promóció mellett pár száz darabot el is tudnak adni – leginkább a koncerteken.

Ebből is látható, hogy valamivel könnyebb dolguk van az aktív előadóknak és zenekaroknak, mivel ők a koncertjeiken is árusítani tudják a lemezeiket. Az angolszász popzenét favorizáló The Somersault Boy és a Felső Tíz­ezer zenekarok vezetője, Sallai László néhány hasonló stílusú együttessel azért hozta létre két évvel ezelőtt a Normafa Recordsot, hogy az ízlésüknek és igényeiknek megfelelő kiadványokat állítsanak elő.

„Amikor a 2010-es évek elején zenélni kezdtünk, meg sem fordult a fejünkben, hogy nagy kiadót keressünk, mivel az ő üzleti modelljük elég távol áll tőlünk. Ráadásul ma már a lemezkiadásnak nincs akkora jelentősége, mint régen, így aztán annak sincs sok értelme, hogy ezektől várjuk a csodát. Különben sem azért kezdtünk ebbe az egészbe, hogy mások mondják meg, hogy mit csináljunk, nem beszélve arról, hogy ma már szinte az összes olyan technikai akadály elhárult (a felvételek készítésétől kedve a borító megtervezéséig), ami régebben növelte a nagy kiadók jelentőségét” – mondja. Kiadványaik terjesztésében a Bandcamp mellett (ez egy olyan felület, ahol afféle minihonlapot és közvetlen eladási lehetőséget biztosítanak a zenekaroknak) a még megmaradt néhány hazai lemezbolt is a segítségükre van, de egyértelmű, hogy a koncerteken lehet ezekből legtöbbet eladni. Kiadójuk úgy működik, mint egy nagy család. Van 4-5 zenekar, de a lemezeket közösen készítik: kölcsönösen segítik egymást a felvételeknél, a keverésnél, a grafikai munkákban, és persze a terjesztésben is, egy-egy zenekar a koncertjén nem csak a saját lemezét, illetve kazettáját árulja. Merthogy a Normafa Records kazettát is kiad, sőt ezekből többet tudnak értékesíteni. „Nem kell őrületes számokra gondolni, 50-60 példányokról van szó” – mondja Sallai, hozzátéve, hogy tapasztalatai szerint a vásárlók inkább azért vesznek tőlük kazettát, hogy a zenekart támogassák, a többségnek még lejátszója sincs, hogy meghallgassa a felvételt.

Ennek ellenére sokan gondolják úgy, hogy mégis a „hazavihető” formátum az első lépcsője annak, hogy a hallgatóság zenefogyasztási szokásai megváltozzanak. Mert hiába lehet gyakorlatilag mindenhez hozzáférni a neten, a böngészés zűrzavara nem csak a lemez­eladásnak, de a hagyományos zenehallgatásnak is betette a kaput, ma már nemhogy egy teljes lemezt, de egyetlen számot is kevesen hallgatnak végig. „Ha vinilt hallgatok, akkor megadom a módját. Kényelembe helyezem magam, és a következő kétszer húsz perc valóban a műélvezetről szól, közben legfeljebb az album borítóját nézegetem. Ugyanezt a lemezt a neten valószínűleg képtelen lennék egyszerre végighallgatni” – jegyezte meg valaki a vásáron, és senki nem szállt vitába vele.

Neked ajánljuk

Kutyából nem lesz unikornis

  • SzSz

„1 millió dollár nem tuti. Tudjátok mi a tuti? 1 milliárd dollár” – fűzi be Sean Parker, a simlis befektető a Facebook tejfelesszájú, egyetemista alapítóit a The Social Network – A közösségi hálóban. A Justin Timberlake játszotta pasas maga a gonosz kapitalista csábító, aki David Fincher filmje szerint főszerepet játszott abban, hogy néhány kapucnis srác nekifutásából vanity project helyett végül az egész világot meghódító gigavállalat jöjjön létre.

A legnagyobb átverés

Alighanem biztosra akart menni a Netflix, amikor jó pénzért – erről még lesz szó – megvette 2018-ban az akkor már internetszerte nagy népszerűségnek örvendő, és épp börtönbüntetését töltő álörökösnő, Anna Sorokin élettörténetének megfilmesítési jogát, és hozzá ugyancsak szép pénzért leszerződtette az Y generációs narratívák kipróbált tévés elbeszélőjét, Shonda Rhimest. Biztosra mentek, csak épp azt nem tudták eldönteni, hogy mit is akarnak ezzel az egésszel kezdeni, mit szeretnének mondani a történetről, és miért tartják egyáltalán érdekesnek a Sorokin-sztorit.

A legnagyobb tűzijáték

  • Csabai Máté

Zabszem van Tigran Hamasyan seggében. Az örmény folklór, a thrash metal, a prog rock és az ECM-stílusú ambient felé tett kirándulások után odaérkezik, ahonnan mások indulni szoktak: az amerikai jazzdalokhoz, Ella Fitzgerald, Charlie Parker és Chet Baker klasszikusai­hoz. Nem vitatom, hogy ragyogó invencióval és virtuozitással nyúl ezekhez, de izgága természetének nem tud parancsolni.

Távolról sem

  • Sándor Panka

Elgondolkodtató és megragadó látvány fogad (Erős Hanna és Zatykó Bori munkája): a színpadon hatalmas piros M betű, előtte piros szőnyeg, jobboldalt kör alakú vetítővászon, Bartha Máté videóival. A Kovács Lehel által megformált kutató, az Amerikából hazatért Gyarmati Egon bele is kezd a Magor-program kifejlesztésének hátteréről szóló ismeretterjesztő előadásába.

Elnyomás alatt nő

Naomi Wolf amerikai feminista író a Vagina című könyvében hosszan értekezik arról, hogy a vagina fölötti uralom és a nők társadalmi csoportjának elnyomása egy és ugyanaz.

Míg el nem tűnik

  • Erdei Krisztina

A 20. század alkotói gyakran keresték a fotózás valódi helyét a művészetek között. Moholy-Nagy és kortársai, az avantgárd fotográfia képviselői a festészetet utánzó fotóhasználattal szemben, a médium sajátos formanyelvének kidolgozására törekedve önálló kifejezésmódot fejlesztettek ki, amely képes a valóságot sajátos nézőpontok mentén rögzíteni.

A leégett kastély felépítése

A kötet megjelenése után publikált Párhuzamos létezésben című műhelyesszéjében Láng Orsolya úgy fogalmazott, hogy akkor zárja le a verseskötetének kéziratát, amikor úgy érzi, már nem tud többet mondani „arról a kevés dologról, ami foglalkoztat”.

Utánunk is ősök jönnek

Mint amikor locsog a tenger, nyolc-tíz mondatos, csak ritkán hosszabb szövegekből áll ez a regény. Apró képek, monológok arról, hogyan tölti el az életét az ember a neten és a valóságban, hogyan éli meg a rácsodálkozás örömét, szakadatlanul tanulva és csalódva.

Múlt, jelen, jövő

„Miről vitatkoznak a magyarok?” – teszi fel a fogós kérdést a Klubrádió nemrégiben indult műsorának, a Három az igazságnak a beharangozója. Aztán gyorsan meg is válaszolja: „Természetesen önmagukról. És természetesen csak egy igazságot ismernek arról, hogy kik is ők, mi jó nekik, és hová tartanak.

A dolgozó népé lett

A 20. századi magyar írók népes táborán belül kevés­szer fordult elő teljes egyetértés, de az 1953 óta működő szigligeti alkotóház mindenkinek bejött. Lehetetlen felsorolni, hogy az elmúlt hetven évben hányan emlékeztek meg róla meleg szívvel, és az sem volt soha vita tárgya, hogy „az íróknak” szükségük van-e egy balatoni kastélyra.