„Egy éve és három hónapja a rajongásig szeretett lányommal csak a gyámhatóság épületében találkozhatom, noha semmit nem követtem el. Ha valaki rosszat tett, azt ellenem és közös kislányunk ellen tette, ő pedig a volt élettársam” – mondta felindultan a Narancsnak az egyik megyeszékhelyen élő férfi, aki nem csak a neve, de a helyszín elhallgatását is kérte. Azért tartja fontosnak elmondani a történetét, mert meggyőződése szerint minden egyedisége ellenére is kényes társadalmi ügyről van szó. Úgy látja, a hasonló esetek a nyilvánosság számára alig ismertek. „Meg szeretném mutatni, hogy egy válás során milyen szélsőséges, gyakorta csak thrillekben előforduló történetet produkálhat az élet. Néha én is úgy érzem, hogy egy felzaklató film szereplője vagyok, de aztán rájövök, sajnos nem erről van szó” – mondta lapunknak a negyvenes évei végén járó férfi. A legfőbb áldozat – mint ilyenkor mindig – a gyerek, akinek torzulhat a személyisége, és jóvátehetetlenül megromolhat a kapcsolata a külön élő másik szülővel – jelen esetben az apával. (Az édesanyát is megkerestük, de nem kívánt nyilatkozni – B. T.)
Az ilyenfajta ügyekben illetékes honi intézményrendszer – a gyámügy és a családsegítő – a leterheltsége miatt egy ilyen extrém helyzetben is két „veszekedő”, egymással zöld ágra vergődni nem képes szülőt lát, és leginkább sehova nem vezető rutinmegoldásokra telik az erejükből.
Furcsa kijelentések
A szülők 2015-ben ismerkedtek meg. A férfi jól menő vállalkozásait vitte, a nő személyi edzőként dolgozott. Fél év után kezdtek gondolkozni a gyermekvállaláson, és abban is megegyeztek, hogy nem házasodnak össze. Kislányukat a születése után nagy szeretetben nevelték.
„Akkor fel sem merült bennem, hogy valaha szétszakadhat a családunk. Imádom a kislányomat, szívesen vettem ki a részem reggelente a napra való közös felkészülésből, így a reggeli pelenkázása mindig az én feladatom volt. Az esti fürdetés is örömet szerzett, ha mód és lehetőség volt rá, ott voltam. Bár a vállalkozásaim miatt elfoglalt ember vagyok, a kislányomra mindig volt időm” – emlékezett vissza az első évre az édesapa. Veszekedéseik nem voltak, féltékenységre pedig egyiküknek sem volt oka. Aztán minden előzmény és előzetesen látható jel nélkül robbanás következett: az anya egyik pillanatról a másikra elköltözött otthonról. Mint kiderült, rokonai segítségével lakást vásárolt a megyeszékhelyen, és magával vitte a kislányt. Az édesapa nem értett és ma sem ért semmit, de az megnyugtató volt számára, hogy volt társa közölte: bármikor láthatja közös gyermeküket.
A konkrét időpontnak nem nevezhető „bármikor” azonban folyamatosan ritkult. A bírósági gyermekelhelyezési ítéletben pontosan lefektették a láthatás időrendjét, de az édesanya sokszor nem volt együttműködő. Az apa hatósági eljárást kezdeményezett, mert az anya a gyermekelhelyezési perben rögzített együttműködést szabotálta, alaptalan okokra hivatkozva akadályozta a kapcsolattartást, az apa mind ritkábban és egyre kevesebb időre tudott találkozni a lányával. A bíróság az anyát ezért pénzbírsággal sújtotta.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
