Ágoston Béla az A38-on

  • 2014. február 26.

Snoblesse

A sokoldalú dzsesszzenész önmagát és a Kispál számait adja elő a hajón.
false

 

Fotó: Narancs

Ágoston Béla és Ágoston Béla is fellép ezen az estén az A38-on. Előbbi, a virtuóz és invenciózus dzsesszzenész az Ágoston Frió nevű formációval ad leckét örömzenélésből, míg utóbbi, a virtuóz és invenciózus dzsesszzenész az Ágoston Kártett beltagjaként egy Kispál és a Borz nevű, pécsi illetőségű zenekar számait adja elő dzsesszes változatban.S hogy miként is illeszkedik Ágoston Béla (I-II.) a Kispál-legendáriumba?

„A rendszerváltás éveiben intenzív diákélet folyt Pécsen, a kollégiumban rendszeres dzsesszklub működött, a rajz szakos Lovasi ott hallott engem először. Egyre többet beszélgettünk a büfében, ő adta a zenekaromnak a Mecseki free nevet, s előbb-utóbb a közös zenélés gondolata is felmerült.”

Ágoston így szállt be Lovasi és barátja, Hajdú András össznépi zenei-színházi előadásába, aztán a Kispál-koncertekbe is – együtt játszottak egészen addig, amíg a zenekar nem döntötte el, hogy trióban és főállásban muzsikál. 1997 őszén, a Kispál és a Borz tízéves jubileumi koncertjén azonban – a többi egykori taghoz hasonlóképpen – újra jelenése volt, akkor tűnt fel a Kispál-rajongó Kővári Zsoltnak, hogy milyen jól fest ebben a gitárzenében egy szaxofon. Ezt követően az ő ötlete és anyagi támogatása nyomán kezdett ez a feldolgozáslemez megformálódni – írta az előzményekről Marton László Távolodó. Cikkéből választ kaphatunk arra is, mi történt volna, ha Ágoston Béla történetesen Quimby-rajongónak születik, de sok minden kiderül a magával a művésszel készített, nemrég megjelent mélyinterjúnkból is.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.