Jiddise máme az NDK-ból

  • 2013. szeptember 25.

Snoblesse

Gólem Színház: Mamelosn – három női sors Németországból.
false

 

Fotó: Hajmási Péter

A nagymama túlélte a koncentrációs tábort, és hithű kommunista lett az NDK-ban. Az unoka egészen New Yorkig menekül, hogy túlélje a családját. Az anya sem a judaizmussal, sem a kommunizmussal nem bírja összekötni az életét. A Kleist-díjas Marianna Salzmann német nyelvterületen igen népszerű darabjában egy család nőtagjainak három generációjára és a jiddise máme jelenségre vetül a reflektorfény. S hogy mi is az a jiddise máme, annak érzékeltetésére álljon itt egy – a produkció beharangozójában is feltűnő – viccecske:

Egy zsidó elmegy a pszichológusához.

– Hogyan telt a hétvége? – kérdezi a pszichológus.

– Ó, köszönöm, nagyon jól, tényleg nagyon jól. Bár azt hiszem, volt egy freudi elszólásom.

– Ó, hadd segítsek, mi történt? – így a pszichológus.

– Hát, ööö. Éppen együtt vacsorázott az egész család.

– Mindenki ott ült az asztalnál?

– Igen. Mindenkinek jó kedve volt, igazából nekem is, de amikor meg akartam sózni a levest, és meg akartam kérni az anyámat, hogy adja oda a sót…

– Igeeeen? – kérdezi a pszichológus.

– Hát, igazából azt akartam mondani, hogy anya, ideadnád a sót, légy szíves?

– És ehelyett mit mondott?

– Anya, az isten verjen meg, tönkretetted az életem.

 

Figyelmébe ajánljuk

Móricka evangéliuma

Semmi nem áll távolabb a keresztény szellemiségtől, mint a magas áhítatossági kvóciensű elmélkedések magáról a Történetről, de talán egyetlen kifejezésforma sem produkált annyi fércművet, mint a film.

Rap-szódia

Misztikus hangulat, a forgószínpadon egy kettéhasított vár, eleve ferde elemekkel, amelyek épp eldőlni készülnek. A látvány (díszlet: Horesnyi Balázs) rögtön megteremti az alapérzetet: minden szétesni látszik Veronában a két család viszálya miatt. Egy cseppnyi költőiség még így is kerül mindennek a tetejébe: égi jelenségként érkezik Júlia ágya, ahol újdonsült férjével, Rómeóval elhálhatják a nászéjszakát.

Szegvár, retúr

Még előző kötetében, a Lányos apában írta Grecsó Krisztián, hogy két évtizede az édes­apjáról szeretne írni. „Gyakoroltam, készültem, megbocsátottam, fejlődtem, aztán felejtettem, kidobtam mindent, gyűlöltem, visszaestem.”