Kivándorlók és kitántorgók

  • 2013. március 21.

Snoblesse

Kivándorlók skype-on, DR.SchmittPál élőben.
Csaknekedkislány


Csaknekedkislány

„Minden második 18-29 éves tervezi, hogy hosszabb-rövidebb időre elhagyja az országot. A helyzet komolyságát mutatja, hogy még a Jobbik szavazóinak egyharmada is azt fontolgatja, hogy külföldön próbál szerencsét – a jelek szerint mit sem számít a politikai irányultság, »csak« a társadalmi-gazdasági helyzet, márpedig a szélsőséges párt szavazói bázisa a fiatal és kvalifikált, tehát migrációra igen hajlamos rétegből kerül ki.” Ezeket a sorokat tavaly írtuk (a teljes cikk itt), ám alighanem nyugaton (és keleten) a helyzet azóta is változatlan. A Negyedhat Negyedhét Fesztivál keretében ma a kivándorlók és a kitántorgók a főszereplők – ők jelentkeznek be skype-on a Sirályba, majd a szocpol hiphopot játszó Zu Sammen, az egybeírt  DR.SchmittPál és a Falábúnőnek szerelmet valló Csaknekedkislány oldja (vagy éppen növeli) a feszültséget.

 

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.