Midnight Music #4

  • 2012. november 21.

Snoblesse

Partiarcok, éjszakai lények, romkocsmák közönsége, figyelem! A Budapesti Fesztiválzenekar Bartókot nyom éjek éjjelén.


Fotó: Sióréti Gábor

Aligha kell már bemutatni, de a biztonság kedvéért azért megtesszük: a Midnight Music a Budapesti Fesztiválzenekar több mint népszerű kezdeményezése, melynek kedvezményezettjei azok a komolyzenével ismerkedők és régi jó viszonyban lévők, akik számára az éjféli vagy éjfél közeli koncertkezdés nem visszatartó erő, hanem épp ellenkezőleg: könnyen beilleszthető az éjszakai táncrendbe (tánc nem lesz, komolyzene igen). A Midnight Music immár brandként is megállja a helyét, és ezt a helyet a cool brandek közt kell keresni. A mai, negyedik megmozduláson Bartóktól A csodálatos mandarin is feliratkozik az éji zenék közé. Vezényel: Fischer Iván.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.