Párizs, Texas

  • 2012. április 10.

Snoblesse

Wenders második (harmadik?) legjobb filmje Nastassja Kinskivel és Harry Dean Stantonnal.


A filmes zsűrik hajlamosak bedőlni a pillanatnyi divatoknak – mivel mással magyarázható például, hogy A taxisofőr helyett a Rocky, a Nagymenők helyett pedig a Farkasokkal táncoló nyert az Oscaron. Bár Cannes-ban is születtek már érdekes döntések, az 1984. évi versenyfilmek döntnökeit nem érheti panasz, ebben az évben ugyanis Wilm Wenders (interjúnk vele itt) filmje, a Párizs, Texas nyerte az Arany Pálmát, míg a legjobb első film Arany Kamerája Jim Jarmusché lett a Florida, a paradicsomért. Még ma is sokan vannak olyanok, akik a Párizs, Texas hallatán nem egy belvárosi pizzázóra, hanem Harry Dean Stanton Texasban bolyongó alakjára asszociálnak, sőt, olyanok is akadnak, akik Sam Shepard nevére is emlékeznek, a drámaíróként is jeles színész (akit Wenders eredetileg a Hammett című filmjének címszerepére akart megnyerni) írta ugyanis a Párizs, Texas forgatókönyvét. De mindenki máshoz is csak jó szavunk lehet, akár Ry Cooder
zenéjéről, akár Robby Müller képeiről, akár Nastassja Kinski jelenéséről van szó, a cannes-i zsűri döntésével 28 év távlatából sem lehet vitatkozni.

 

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.