| ||
Bán Zoltán András így kezdte Rubin Szilárd Aprószentek című, torzóban maradt regényének kritikáját: „Ha egy író négy évtizeden át ír egy regényt, és annak végeredménye egy kábé 250 lapos, alig értelmezhető betűhalmaz, akkor joggal csodálkozhatunk el, hogy hát mégis mi az ördögöt keresett ezen a gályán negyven éven át.” A kritika folytatása itt, Rubin élettörténete pedig itt olvasható, a 2012-ben megjelent Aprószentek színpadi változata (rendezte Gothár Péter, színpadra alkalmazta Németh Gábor) pedig a Kamrában tekinthető meg. S hogy mégis mi az ördögről van szó? Dióhéjban a következőről:
„1953 októbere és 1954 augusztusa között öt tizenéves lány tűnt el Törökszentmiklóson. A játszóterek elnéptelenedtek, a gyerekeket nem engedték egyedül iskolába, voltak, akik vérváddal illették a zsidókat, mások titokzatos CIA-ügynököket gyanúsítottak a kislányok elrablásával. Nem sokkal később a húszéves Jancsó Piroskára terelődött a gyanú. A lány először azt vallotta, hogy az áldozatokat a helyi orosz helyőrség katonái erőszakolták és gyilkolták meg. Később azt állította, hogy a kéjgyilkosságokat egyedül követte el, majd saját anyját vádolta bűnrészességgel. A bíróság halálra ítélte. Rubin Szilárd tizenkét évvel később, Piroska fényképének megpillantásakor beleszeretett a halott lányba. Koncepciós pert sejtett az ítélet mögött, és kutatni kezdett; több mint negyven éven át dolgozott megszállottan a Piroskának emléket állító, Aprószentek című regénytorzón, amely 2012-ben jelent meg.”
