Hajléktalan a Sufniban

  • 2016. május 2.

Snoblesse

Csalog–Fullajtár–Zsámbéki: Csendet akarok
false

Fullajtár Andrea első ízben 1998-ban akart csendet; a színésznő még főiskolás volt, amikor először előadta, egyes szám első személyben elmesélte egy Budapesten élő hajléktalan nő életét. Ugyanezt teszi most is: ugyanaz a vidékről városba kerülő nő, ugyanaz a szöveg (Csalog Zsolt monodrámája), ugyanaz a nyomor, csak a közönség más. 2012-ben például hajléktalanokat látott vendégül a Katona, s egyikük meg is írta a narancs.hu-nak az élményeit (a teljes szöveg itt): „Megdöbbentő és gondolatokat elindító produkciót láttam. Amikor beléptünk a nézőtérre és körülnéztünk, az utcáról ismerős kép fogadott minket: egy »átmeneti nő« (ti. átmenet nő és rongykupac között) és egy padon nekünk háttal ülő, mankóba kapaszkodó férfi hallgattak. A férfi hallgatott végig, de a nő nem. Mondta-mondta egy órán keresztül, de úgy, olyan hangsúllyal és gesztusokkal, hogy arra gondoltam (de komolyan!): nem létezik, hogy ez a színésznő ne lett volna valamikor valóban hajléktalan.”

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.