| ||
Fullajtár Andrea első ízben 1998-ban akart csendet; a színésznő még főiskolás volt, amikor először előadta, egyes szám első személyben elmesélte egy Budapesten élő hajléktalan nő életét. Ugyanezt teszi most is: ugyanaz a vidékről városba kerülő nő, ugyanaz a szöveg (Csalog Zsolt monodrámája), ugyanaz a nyomor, csak a közönség más. 2012-ben például hajléktalanokat látott vendégül a Katona, s egyikük meg is írta a narancs.hu-nak az élményeit (a teljes szöveg itt): „Megdöbbentő és gondolatokat elindító produkciót láttam. Amikor beléptünk a nézőtérre és körülnéztünk, az utcáról ismerős kép fogadott minket: egy »átmeneti nő« (ti. átmenet nő és rongykupac között) és egy padon nekünk háttal ülő, mankóba kapaszkodó férfi hallgattak. A férfi hallgatott végig, de a nő nem. Mondta-mondta egy órán keresztül, de úgy, olyan hangsúllyal és gesztusokkal, hogy arra gondoltam (de komolyan!): nem létezik, hogy ez a színésznő ne lett volna valamikor valóban hajléktalan.”
