„Abszolút pesszimista vagyok”

Sorköz

Anomália: egy repülőgép egymás után kétszer is leszáll ugyanazokkal az utasokkal, ugyanott. Lehet-e az ember önmaga duplikátuma, és mi történik, ha kiderül, az élet szimuláció csupán? A Goncourt-díjjal kitüntetett világsikerű francia regény szerzőjével, Hervé Le Tellier író, matematikus, nyelvésszel bestsellerségről, virtualitásról és Macron elnök elmaradt meghívójáról is beszéltünk.

magyarnarancs.hu: Az Anomália megjelenése után többször beszélt arról, hogy az amerikai bestsellerek mintájára építette fel a könyvét, egyfajta antibestsellerként, végig játékban tartva az olvasót, becsalogatva egy zsánerirodalmi klisékkel operáló magasirodalmi kísérletbe. Aztán valóban bestseller lett a regény, csak Franciaországban több mint 1,1 millió példányban fogyott, és negyvenöt nyelvre fordították le eddig. A valódi bestsellerré válás nem rontotta el a formával való játékot?

Hervé Le Tellier: Nem hiszem, hogy elrontotta volna, de mindenképpen érdekes fordulat a nagy siker, elismerem. Valóban játékba hívtam a zsánerirodalom eszközeit, ugyanakkor voltak olyan elemek is amelyeket szükségszerűen kellett beépítenem. Mondjuk, hogy a fejezetek úgynevezett cliffhangerekkel végződnek, amire azért volt szükség, különösen a regény első felében, mert nagyon sok szereplőt mozgat a könyv, és ezért muszáj fenntartani az olvasói érdeklődést akkor is, amikor egy újabb, aztán megint egy újabb szál kezdődik el, és egyelőre még az sem világos, miről is fog szólni ez az egész. Ezen túl viszont az egyes szereplők történetei is külön-külön műfaji játékként épülnek fel, mindegyik karakterhez más stílus tartozik, van amelyik noir-jellegű krimi, van amelyik inkább komédia, thriller, love story, és így tovább. Egy olyan regényvilágot akartam felépíteni, amiben mindez benne van kicsiben.

magyarnarancs.hu: De ez önmagában még nem indokolná a kirobbanó sikert. Egyáltalán, számolt ennek a lehetőségével?

HLT: Ilyen szinten nem. A szerkesztőmnek említettem a megjelenés előtt, hogy szerintem elég jól fog menni, de akkor arra gondoltam, hogy mondjuk 40-50 ezer példányt el lehet majd adni belőle, ami nekem egyébként soknak tűnt akkor. A korábbi könyveim nem gyakran érték el ezt a mennyiséget. Az, hogy majd egymillió fölé megy az eladott példányok száma, eszembe se jutott természetesen, és még most is elég vicces ezt nézni.

magyarnarancs.hu: Olvasóként egyébként szeret bestsellereket fogyasztani?

HLT: Egyáltalán nem.

Tulajdonképpen azzal a lendülettel írtam ezt a könyvet, hogy létrehozzak egy olyan bestsellert, amilyet én szeretnék olvasni.

magyarnarancs.hu: Említés szinten megjelenik a Covid is a könyvben, de nem válik központi témává, ugyanakkor a regényben megjelenő kaotikus világ mégis sok olvasót a járványidőszak szürreális tapasztalatára emlékeztetheti.

HLT: Az Anomália a Covid előtt íródott nagyrészt, de már a járványidőszakban jelent meg. Annyi időm még volt a kiadás előtt, hogy néhány utalást belevigyek a szövegbe, ugyanakkor nem szerettem volna emiatt újraírni az egészet, és nem is lett volna indokolt. A felfordult világ, a bizonytalanság, a szimulákrum-lét élménye a kortárs ember számára megvolt már korábban is, de kétségtelen, hogy erre a világjárvány ráerősített, és könnyen lehet, hogy ez a regény iránti fokozott érdeklődésre is hatással volt.

 
(Fotó: Francesca Mantovani © Editions Gallimard - forrás: park.libricsoport.hu)

magyarnarancs.hu: Íróként hogyan hatott önre a Covid?

HLT: Rosszul, gyakorlatilag nem tudtam dolgozni, egyre csak azon gondolkodtam, mikor lehet majd újra kilépni a lakásból, emberek közé menni, élni az életünket a megszokott módon. Szinte megbénított ez a bezártság, ami különös élmény volt azzal együtt, hogy az Anomália ugyanebben az időszakban vált nemzetközi sikerré tulajdonképpen.

magyarnarancs.hu: És nyerte el a Goncourt-díjat, aminél fontosabb elismerés nincs francia nyelvterületen.

HLT: A könyv sikere természetesen elválaszthatatlan a Goncourt-díjtól. A francia irodalomban ezt Goncourt-effektusnak is hívjuk. Tehát, hogy van egy könyv, ami iránt van már némi érdeklődés, és ez megkapja a legrangosabb és legismertebb díjat, ami valósággal be tudja robbantani az olvasottságát. Az én könyvem esetében is erről volt szó: elment nagyjából negyvenezer példány, jött a díj híre, és nem sokkal később már az egymilliót közelítették az eladások. Egyébként ez sem magától értetődő, a Goncourt-díj egyfajta teszt is. Megadja a nagy ismertség esélyét, de egyben arra is rámutat, valóban működik-e az adott könyv, vagy nem. Volt már, hogy a díj ellenére sem indult be egy könyv eladása, ott nyilván volt valami gond, ami miatt az emberek érdeklődését nem sikerült felkelteni. Az Anomália esetében szerencsére nem erről volt szó.

magyarnarancs.hu: Miközben a bestsellerrel játszott, a magaskultúrát is játékba hozta, kis utalások, imitációk, idézetek találhatók a regényben többek között Nietzschétől, az Anna Kareninából, és még sok más helyről is. Az egyik fejezet például ezzel kezdődik: „A boldog repülőutak mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan repülőút a maga módján az.”

HLT: Több rétege van a regénynek, kétségtelenül. Aki az intellektuális humort kereste benne és a magaskulturális utaláshálót, az is megtalálta, akit ez hidegen hagyott, annak meg ott voltak a zsánerjátékok, a krimibetétek és így tovább. Valószínűleg ez a több síkon működő poétika az olvasóknak is egy szélesebb táborát tudta megszólítani.

magyarnarancs.hu: A regény egyik mottója Csuang-ce híres paradoxonja: „Ha azt mondom, álmodsz, az is csak álom.” Mintha ez arra utalna, hogy a regényben felvetett kérdések nem csupán a 21. századi ember életében merülnek fel, de egyben valami ősi emberi félelmet is érintenek, azt, hogy egyáltalán nem biztos, amit életnek hívunk, az valóban a saját életünk, és nem csak valamiféle képzelet műve.

HLT: Ez ősi félelem valóban, mely alapvetően az élet, a valóság megismerhetőségének a korlátozottságáról szól, ugyanakkor a 21. század ebben az imitációként felfogott életelképzelésben továbblépett a megelőző korokhoz képest. Azt, hogy valóban elérhetővé válhat a tisztán virtualitásból építkező valóság, egyik eddigi korszak sem érezhette ennyire elérhető közelségűnek, mint a mi korunk. A mai ember ettől egyszerre szorong, ugyanakkor nap mint nap él is ennek különféle változataival. Az online közösségi terek a társasági élet virtuális változataiként ma gyakorlatilag népszerűbbek, mint a valódi közösségi helyszínek. De ha mondjuk egy hivatalt felhívunk telefonon, vagy akár csak egy pizzát rendelünk, nagyon sokszor nem valódi emberekkel beszélünk, és azt is egyre inkább algoritmusok határozzák meg, hogy milyen robothang válaszoljon nekünk, férfi, nő, idős, fiatal. Ráadásul van két terület, ami nagyon erősen húzza a virtualitást: az egyik a szex, a másik az utazás. Egy igen jelentős része a társadalomnak, amelyik úgy érzi, ki van rekesztve az úgynevezett szexpiacról, a virtuális terekben keresi a maga kielégülését. Ehhez némiképp hasonlóan az utazásnak is kialakult egy új formája, ami a virtualitásra épít a tényleges helyváltoztatás szükségessége nélkül. Az irodalomban a virtualitás nagyon sokáig nem volt ehhez hasonló formában jelen, mert korábban nagyon másképpen képzelték el akár az álomszerű léttapasztalatokat is. A technicizált társadalom virtualitáseszménye irodalmi értelemben nagyjából Philip K. Dick regényeiben jelent meg a mai fogalmaink szerint, és aztán egyre erősebben bekerült a szépirodalom érdeklődésének homlokterébe is.

 
 

magyarnarancs.hu: Kétségtelen, hogy ma ezek nagyon fontos, egyben elég kényelmetlen kérdések is. Ha már korábban a bestsellerekről beszéltünk, talán az egy jellemző különbség, hogy a bestseller nem akar kényelmetlen kérdéseket feltenni az olvasóknak, hiszen szórakoztatni akar, a szépirodalom viszont a szórakoztatás mellett vagy helyett az efféle nehéz ügyek kitárgyalására tett kísérletként is értelmezhető.

HLT: Talán nevezhetjük ezt politikusságnak is, és valóban, a bestsellerek meglehetősen apolitikusak általában, ehhez képest az én regényem kifejezetten politikus könyv, abban az értelemben mindenképpen, hogy olyan témákat érint, amelyeknek komoly relevanciájuk van a mai társadalmakban, és olyan kérdéseket tesz fel, amelyekre nem könnyű választ találni.

magyarnarancs.hu: Ha már a politikusságot említi, a regényben konkrétan szerepel Emmanuel Macron francia elnök is, a Goncourt-díjjal pedig hagyományosan együtt jár, hogy az elnök meghívja személyes látogatásra a kitüntetett írót. Sor került már erre a találkozóra?

HLT: Még nem. Az elején a Covid-helyzet miatt erre nem is volt mód, azóta pedig még nem kaptam meghívót.

Vannak ismerőseim Macron környezetében, de egyelőre nem beszéltek róla, hogy az elnök az én meghívásommal lenne elfoglalva.

magyarnarancs.hu: A regény végén a Trumpra sokban emlékeztető amerikai elnök végül is kiadja ugyanannak a repülőnek a harmadik ízben megjelenő azonos változatára a kilövési engedélyt. Bizonyos értelemben tragikus, másfelől nézve vicces lezárás ez, de szükségszerű, hogy erőszakkal vegyék elejét az újabb és újabb imitációk felbukkanásának?

HLT: Abból indultam ki, hogy egy Trump-szerű vezető mit lépne egy ilyen esetben, és ez tűnt logikusnak, ezzel együtt valamifajta fanyar humor is van ebben a befejezésben, és nem szerettem volna túlságoson komolyan lezárni a történetet.

magyarnarancs.hu: Pedig a regényben sokszor szóba kerül a pesszimizmus, ami alighanem a mai korszellemnek az egyik meghatározó eleme. Ugyanakkor sok a humor és az irónia is az Anomáliában. Most akkor a szerző pesszimista vagy nem pesszimista?

HLT: Van Billy Wildernek, az egyik legnagyobb vígjátékrendezőnek egy híres mondása, ami sokszor eszembe jut mostanában: „A pesszimisták Hollywoodban végezték, az optimisták Auschwitzban.” Wilder már 1934-ben Amerikába emigrált, az idézetből, azt hiszem, elég világos, hogy miért. Én tehát úgy gondolom, pesszimista vagyok, abszolút pesszimista.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk