A magyar tollforgatók számára – Villon négysorosa után – ugyancsak kötelező irodalmi gyakorlat saját változatot írni József Attila Születésnapomra című versének mintájára. A verset sok profi és alkalmi költő feldolgozta már, egyesek többször is. Ezek bemutatásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Fenyő D. György, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanára, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke, aki tanulmányaiban több tucatnyi Születésnapomra-átiratot gyűjtött össze és értékelt.
„József Attilánál megszületett tehát egy versforma, amely akkor teljesen egyszerinek tűnt, és amely utóbb, története során egyfelől mindvégig fölidézte származását, az eredeti verset, ugyanakkor önállósodott is, formává vált – állapítja meg Fenyő. –
Olyan lett (vagy talán csak lesz), mint egy a használat során egyre jobban kitaposott cipő. Minél tovább és minél többen használják, annál kényelmesebbé válik,
ugyanakkor egyre kevésbé látjuk azonosnak azzal, amiként létrejött, keletkezett. A Születésnapomra megírásával József Attila nemcsak egy remek verset hagyott hátra, hanem egy remek, bármikor felhasználható versformát is. Nemcsak az eredetiért, hanem az utótörténetért is hálásak lehetünk neki.”
Fenyő tanár úr mindig örömmel jegyzi meg, ha új Születésnapomra-átiratra bukkan, így megtiszteltetés számomra, hogy magam is gyarapíthatom gyűjteményét:
Születésnapomra.64
Hatvannégy éves lettem én,
kétszer olyan jó eredmény
mint a
minta.
A tréfát abba is hagyom,
fejemet mélyen meghajtom
előd
előtt.
Elszelelt gyorsan ennyi év,
versbe szedem a velejét,
míves
rímek.
Költő ugyan nem lettem én,
csak irodalmunk peremén
botla-
doztam.
De bármi állt névjegyemen,
mindig tollammal kerestem
kenye-
remet.
Levél, tanulmány, novella
szépen legyen mind megírva.
Szeresd
nyelved.
Írtam Marxról és másról is,
“fogyáslistám” nem bátorít,
mégsem
félek:
népszerű leszek holtomban,
örömmel várják jogdíjam
örök-
ösök.
Gyermekeim már felnőttek
– kiválóan sikerültek –
remek
lelkek.
Buta szülő meg elhiszi,
ő volt ehhez az érdemi
alap-
anyag.
Érdekes lesz bekerülni az átiratok következő Fenyő-féle válogatásába, előre is köszönet a keresztvíz alapos leszedéséért! Magam senkit sem bírálok. Talán Woody Allen mondta, hogy „mindent elviselek, kivéve a kritikát” – ez a megközelítés a hazai fontos emberek körében is általánosan elfogadott, alkalmazkodom. Az viszont mindenképpen nagyon érdekes volt, hogy kellő ihlet esetén – például választási kampány idején – az „utca embere” (hacsak nem alkalmi névtelenséget választó profiról van szó) maga is olyan színvonalú parafrázist tud írni, amelynek nem kell pironkodnia a hivatásos költők művei mellett sem.
Az interneten számtalan átiratot végigböngésztem, öröm volt olvasni őket. Elsőként Rigó Béla kiváló zárórímein kaptam fel a fejem: „üzenet ez a költemény / esem /esen”; „tüzem / üzen”; „Ki jönne fel a hegyre még? / Felem- / elem”, de szinte minden parafrázisban találhatunk figyelemreméltó elemet. A legérdekesebb ugyanakkor az volt, milyen kiváló színvonalú verseket tudnak írni érettségiző középiskolások is. Emlékeim szerint az Egri Dobó István Gimnázium Néző Sándor és Szoviár János tanár urak által vezetett önképzőköröseinek és oktatóik hat darab Születésnapomra átirata volt az egyetlen olyan válogatás, amelyet nem Fenyő tanár úr cikkeiben találtam. (Ha mégis ő lenne a forrás, szíves elnézését kérem.) 17-19 éves fiatalok lényeglátó, megragadó, felemelő, esetenként megható rövid sorai. Hadd idézzek néhány részletet:
Pécsi Zsófia (18):
Anyámnak, ki mindig velem
Volt, nappalon és éjjelen,
Hálám.
Áldám. (…)
Álmot elhagytam már sokat,
Tudhatót és titkosat.
Hitem
Viszem.
És mit sem ér a józanész:
Akartam lenni jó zenész
Nemrég.
Emlék.
Visnyei Petra (18):
Rövid idő, mi elillant.
A láthatatlan rám pillant:
Furcsa
Mustra.
Egyszerre lenni kint és bent,
Mosolyban, könnyben, fent és lent,
Bolond
Dolog. (…)
Festékporos medrek várnak,
Átformálni palettámat
Vakon
Hagyom.
Énekes András Előd (19):
Szobám aprócska ajtaján
Nagy szívem be se fér talán
Rajta,
Balta! (…)
Kétséges a jövőm íve,
Remélek – emberhez híven
Leányt,
Elánt! (…)
Költészet és irodalom
Várnak rám, míg írom dalom:
Élek
Lélek!
(Faludy György fejtegeti a Pokolbeli víg napjaimban, hogy a magyar költészetben a rím szinte magántulajdon, mindenki édes gyermekének tartja, amit kitalált. Ezt az „irodalom / írom dalom” juttatta eszembe…)
A tanárok elkötelezettsége is megindító:
Néző Sándor (51):
Ötvenegy éves lettem én.
Az oktatásra tettem én
Létem.
Éltem (…)
Élnék bár tíz emberöltőt,
Jobban nem tudnám a Költőt
Taní-
Tani.
De személyes kedvencem Szabó Marianna (17) életprogramja és anyanyelv iránti szeretete:
Előttem temérdek álom:
Népem, hazám és világom
Javí-
Tani. (…)
Szülőföldem legszebb ékén:
Anyám nyelvén szólok még én
Pár szót:
Zárszót.
Az utolsó versszak a Magyartanárok Egyesületének címerpajzsára kívánkozik. Ahol a diákok ilyen verseket álmodnak meg, tanáraik minden elismerést megérdemelnek! Gratulálok a fiataloknak és kalapot emelek oktatóik előtt!
Ez az egész persze csak játék, de hát van annál fontosabb az életben? Nem csodálatos az a nyelv, amely ilyen gazdag és sokszínű játékra ad lehetőséget már „középiskolás fokon” is? Nagy szerencsénk van vele… A mondás szerint a sikernek mindig sok apja van, a kudarc mindig árva gyerek. Nos, itt az örökbefogadók sorban állnak. Megtiszteltetés, ha József Attila költői formáit követve fejezhetjük ki magunkat. Kell ennél nagyobb siker?
Követem a fiatal költőt, jöjjön a „Zárszó”: Örülök, hogy nemcsak pénzt költünk, hanem verseket is. Köszönet minden kenyérkereső-, és szabadidő-töltő költőnek! Folytassák, Hölgyeim és Uraim!
