Kedves Olvasónk!
A Sorköz Olvasni muszáj sorozatában megmutatjuk: a Narancs szerzői nem csak írnak, olvasnak is a maguk örömére. Olvasnak és újraolvasnak régi és újabb klasszikusokat, méltán és méltatlanul elsüllyedt szerzőket, elfelejtett, a polc mögé csúszott könyveket és korábbi korok sztárkönyveit, véletlenszerűen vagy valami különös összejátszás révén elibük sodródott műveket. És élvezik!
Tóth Réka Ágnes első kötete élénk lila és rózsaszín borítójával szinte a világított a KisPrésház, a Prae Kiadó kávézójának könyvespolcán, így akadt meg rajta a szemem. A szerző tavaly debütált műfordítóként is, férjével, Simon Mártonnal ültették át magyarra Lana del Rey Violet a fűben hátrahajol című verseskönyvét. Az első és hátsó borítón egy nagymacska teste ível át, melyen egy női fej látható. Álomszerű figura álomszerű színek között fut át a stilizált tájon. A borítót Szabó Imola Júlia készítette Gallai Judit Ágnes Nocturnal Narratives 1 című képsorozata alapján, amelyek „a köztes létezésben keresgélő” éjszakai történetek „az ébrenlét és az álom határvidékéről”, hipnagóg, álomba vezető látomások. Hiszen „a sötétség mindent eltorzít, ugyanakkor alapjuk a valóság.”
Ami elmondható a borítón szereplő képről, az Tóth Réka Ágnes színekkel, növényekkel, állatokkal és testekkel tűzdelt látomásos szövegvilágára is illik. Sokszor már a verscímek is megakasztanak: az akvamarin itt most az ásványt vagy a színt jelöli? Miért pont Yves Klein, ki ő, miként kapcsolható munkássága a vershez, illetve a kötet egészéhez? Mi is pontosan a cinóber, az umbra vagy a fréz? Nem tudtam nem utánajárni ezeknek a kérdéseknek, nem hagytak nyugodni, már csak az értelmezés hiányossága miatt sem. A keresgélés elsőre felidegesített, úgy éreztem, kiemel a szövegből, ami miatt nem tudok ráhangolódni, belehelyezkedni. Elbizonytalanításokkal találkoztam a kötet szinte minden lapján.
Ugyanakkor mégis pont ez a működésmód az, vettem észre egy idő után, ami a valóságból kiránt. A versekkel való szöszölés aktív tevékenységgé, játékká tette a befogadást. Az értelmezésre való törekvés eltávolított a szövegektől – de a valóságtól is. Idővel egyre ismerősebbé és járhatóbbá vált ez a világ számomra. Így kezdett el, noha nem első nekirugaszkodásra, megvenni magának Tóth Réka Ágnes. Kifejezetten értékeltem egy idő után, hogy ennyire aktív jelenlétet igényelnek tőlem a versek, hogy nem tudok közben máshová figyelni, elkalandozni. Hogy meg kell dolgoznom érte, hogy nem adja magát könnyen, hogy nem elhasznált, ismerős paneleket kapok instant fogyasztásra.
Időről időre mégis volt, hogy leestem erről a lóról (leopárdról). Ennek egyik oka a szóhasználat már említett különlegessége: néhol ez az igyekezet a szövegre nő, a különlegességre való törekvés túlburjánzik, és már nem izgatottá tesz, hanem elveszi a kedvem a játéktól. A másik az álomszerű, egyedi szimbólumalkotás. Sok helyen nagyon jól működik, de van, ahol elvesztem ebben a szürreális világban. Bizonyos képekre nem tudtam rákapcsolódni, nem tudtam összekapcsolni a sorokat, szavakat még csak sejtés szintjén sem. Nem mindig tudtak többletjelentéssé vagy legalább benyomáshalmazzá nőni bennem a szókapcsolatok. Volt, hogy hiába próbálkoztam, a papíron maradtak kódolatlanul (persze kérdés, hogy ez a befogadói vagy a szerződi oldalon múlik-e).
És mégis: alig van olyan vers, amelyben egy-egy sor, töredék ne ragadott volna meg. Kiemelkednek és velem jönnek kulcsmondatok, amelyek miatt mindig tovább akartam olvasni és rátalálni a következő hasonlóra:
tisztázd le magad
és hagyd meg másoknak a többes számot
tudd hogy a leírásokra kellene többet
spórolnod de csak a tőmondatok
nem sértik fel a szádat[...]
/Pompeji/
Vagy ez:
[…] veled szemben liheg egy fehér
farkas szemében olvadt gleccserek
senki sem hallja és ő sem bántani jött
de úgy sétál el melletted
hogy azt kívánod inkább
találnának rád
a ketrecében reggel
fehér ruhában fej nélkül
a pontos méretekkel
/Antimon/
S egy utolsó példa a Bambusz című versből:
[...] Mindig fúj
a szél benned, a csendesebb időszakokban
olvasni próbálsz, de a parton úgy erősödik
fel lépteidre a vihar, hogy nem mered kinyitni
a szád. Ott vár az a hang, ami még túl nagy,
de egyszer jó lesz rád.
A verseket öt kurzív szedésű, cím nélküli írás osztja hat részre. Az első egység előtt nincs ilyen szövegrész. Egyelőre még megfejtésre vár bennem a kötet felosztása, a versek közé ékelt szövegek elhelyezésének rendszere (már amennyiben egy látomások mentén szerveződő kötetnél az ilyen jellegű, értelmezhető szervezőelv jogosan feltételezett és ezek nem csak az álomszerűség újabb megnyilvánulásai).
Hullámzó, talán ez a legjobb kifejezés az Ultraibolyára. Ahogy a szín fény, a fény hullám, a kötet is vibrál, lüktet, folyamatosan más színben és hullámhosszon játszik. Tóth Réka Ágnes szövegei úgy működnek, ahogy egy elme az álom határmezsgyéjén töltött pillanataira emlékszik: a szürreális történet egyes részei máris homályba vesznek, míg más epizódok még napokkal később is élénken kirajzolódnak.
Tóth Réka Ágnes: Ultraibolya. Prae Kiadó, Budapest, 2022, 79 oldal, 2990 Ft
