Esterházy Péter a pontosvesszőről: „A legirodalmibb írásjel”

  • Esterházy Péter
  • 2023. szeptember 10.

Sorköz

Csaknem húsz éve  az író publicisztikát közölt a pontosvesszőről az Irodalmi Szószedet című rovatunkban, ezt idézzük fel most az Ásatás-sorozatban.

Most kivételesen nem válaszolom meg, mi a magyar (rút, sybarita váz, állítja az idegen szívű költő), a franciáról is csak annyit mondanék, hogy szokás őket a formával, az ahhoz való szenvedélyes és kimunkált viszonnyal, ha nem is azonosítani, de hírbe hozni; meg még a szerelemmel is, de ettől most hely, idő és szerelem hiányában tekintsünk el.

Egy francia meny kellett ahhoz (kíváncsi vagyok, mikor leszek kész a Kedves bópeer...! című regényemmel), mert a menyhez klaviatúra is jár, hogy megtudjam,

a francia klaviatúrán előbb van a pontosvessző, mint a pont, szóval hogy a pontosvessző közvetlenül elérhető, a pont meg csak két billentyűvel.

Nem tudom, látszik-e, felfogható-e e klaviatúradöntés elképesztő és radikális volta. Illetve ellenkezőleg, az, hogy a francúzoknak ez a természetes. Nem a forradalom, hanem e pontosvessző-rend miatt kell vigyázó szemünket odavetni.

A pontosvessző a legirodalmibb írásjel; mert az írásjelek egyszersmind beszédjelek, a legkevésbé a pontosvessző: az ő otthona a szöveg, ott honos, többnyire nem hallható, csupán látható. És persze érezhető és vágyható.

esterhazypeter1216_top_story_lead.jpg

 
Fotó: Magyar Narancs 

Nemcsak mondatrészeket választ el (vagy nemcsak mondatokat köt össze), ezt megteszi a maga parlagi, mechanikus, gyakorlatias vagy gyakorlatiasan szerény módján a vessző is, hanem világokat is; az emberiséget. Csalódnék, ha a barátaim barátai – noha tudom, a barátság nem tranzitív reláció – nem használnák. (Látom én, hogy vékony itt a jég, de nem a finnyásság vagy a gőg terepén járunk; és nem mintha az ikes igék ragozásának pihegő földicsérése ilyen volna, itt nem látom azt a magától értődő [ön]nevetségességet, mint a "jó emberek jól, a rosszak rosszul ragozzák az ikes igéket" sollenos alapozású bon mot-nál.)

Ha valakivel megismerkedünk, talán ez az, amit ajánlatos legelőször tisztázni: használja? nem használja? Durva lélek sose. És silány írásban, bulvárlapban – fogadjunk! – e jel nem fordul elő. Igaz, ha egy szövegben előfordul, az még nem jelent semmit; a sznoboktól (és "faragott tuskóktól" – Czakó Gábor leleménye) ments meg, Uram, minket!

Előkelő írásjel; valódi előkelőség ez: finomság és nem fennhéjázás. Régimódi, egy kicsit rezignált; régi, de nem öreg. Erő van benne (mondjuk azt, hogy van benne erő), magabiztosság, mert idő van benne, hagyomány. (Jóllehet, ha e hagyomány léc volna, akkor rezegne. Persze: akkor és most: kötényem is honnan volna.) – Egyébként a legmaibb írásjel az idézőjel. (Ha megkeseredett és -savanyodott magyartanár lennék, vagy humán beállítottságú, magyarkonzervatív stihű tornatanár vagy még inkább egy afféle mai Apor Péter [nyafogj, ki tudja, meddig nyafoghatol!], akkor inkább a három pontot mondanám, sápítván: nincs ma már mondat, csupán habogás!) Posztmodern jel, mindent az úgynevezett fikciójába helyez. "A" "posztmodern" "világ" "minden" "szót" "idézőjelbe" "tesz" (főleg az ént és az Istent, kiket rendszeresen össze is kever, ami aztán sok szomorúság forrása lett, lesz, leend). Akadályt helyez a dolog és a dolog neve közé, vagy inkább megállapítja és tudomásul veszi ezt a göcsörtöt, kétségbe vonja a nyelvi közmegegyezés magától értődőségét - és ah, már ismét Wittgensteinnél vagyunk (tartunk) és a szóhasználatnál...

A pontosvessző az organikusság maga, a gondolkodás strukturáltságának finom jele; azt az érzékeny összetartozást jelzi, azt a kohéziós erőt, azonosságnak és különbözőségnek folyamatos lüktetését, melyet bátran azonosíthatunk magával az európai kultúrával.

A pontosvessző ennek az emblémája; az utolsó mentsvár – akartam írni, de inkább így: kihalóban: mentsvár és masztodon.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.