Ez történt Philip Rothtal is magyarul, amikor a 21. Század Kiadó az idén útjára bocsátotta a neves amerikai szerző új életműsorozatát (volt már neki ilyesmije korábban más kiadónál). Innen nézve akár szimbolikusnak is tűnhet, hogy a legújabb magyar Roth épp az első és az utolsó kötettel bukkan fel egyszerre a könyvesboltokban.
A szerző pályazáró regénye, a 2010-es Nemezis újrakiadás, hiszen a regény 2011-ben, dicséretesen közel az eredeti megjelenéshez, a magyar olvasókhoz is eljutott már. A másik kötet azonban valóban újdonság, s mint ilyen, gyakorlatilag hiánypótló, mert minden más jelentős (vagy kevésbé jelentős) Roth-művet lefordítottak már magyarra, és akkor most már a szerző első könyve, a kisprózákat tartalmazó Isten veled, Columbus is megvan végre. Egyébként mindkettőt Nemes Anna fordította, remekül.
*
A tavaly elhunyt Roth kétségtelenül a 20. század második felének megkerülhetetlen amerikai regényírója volt, művei nélkül az amerikai zsidó identitás egészen egyszerűen nem lenne ugyanaz. Márpedig az amerikai zsidó identitás az összamerikai önkép egyik fontos komponense, mondhatni, sarokpontja, amelyen keresztül az amerikai élet számos kérdése válik megközelíthetővé.
| ||
De már ez is részben Rothnak köszönhető, aki a maga eltökélt és pimasz módján úgy nyitotta fel az ő fellépéséig sok tekintetben zárt amerikai–zsidó ént, akár egy osztrigát, hogy azután jóízűen be is szürcsölje, amit odabent talált. Mindez pedig nemcsak az irodalomra hatott, de magára a korszellemre is, és például a popkultúrában is utat nyitott, többek között Woody Allen vagy a Coen testvérek előtt.
Tény, és ezt maga Roth is számtalanszor megerősítette, hogy voltak ehhez közvetlen forrásai, az egy generációval idősebb, szintén amerikai–zsidó szerzők között, elsősorban Saul Bellow és Bernard Malamud. Míg ugyanakkor Bellow és Malamud, vagy a hozzájuk hasonló háttérrel bíró Isaac Bashevis Singer elsősorban az amerikai identitásukat kereső friss bevándorlók, vagy azok gyerekeinek a történeteit írták, Roth már a sokadik generációs amerikai fiatalok identitáskeresésében volt érdekelt és érintett.
És talán éppen ez a fordulat volt az, amivel egyszerre tudott rengeteg lelkes olvasót és legalább annyi ellenséget szerezni magának. Míg az őt megelőző generáció arra kérdezett rá, hogyan lesz egy zsidóból amerikai, Roth provokatívan úgy fordított a kérdésen: zsidó-e még egy amerikai zsidó egyáltalán, s ha igen, mitől?
Az már az írói tehetség és eltökéltség eredménye, hogy ezt a kérdést több évtizeden át újra és újra úgy tudta feltenni, hogy sem a jelentősége, sem a frissessége, sem a provokativitása nem veszett el közben. Az Isten veled, Columbus egy huszonhat éves fiatalember műve, de épp olyan bátran megy neki ennek a témának, mint a későbbi nagy művek bármelyike.
| ||
Az egyetlen, igaz, nem elhanyagolható különbség abban áll, hogy ez a pályakezdő kötet kisprózában tesz kísérletet arra, amit majd a nagyregények egy szélesebb térben, kidolgozottabb háttér előtt fognak megvalósítani az elkövetkező évtizedekben. Roth valamiért nem maradt meg a kisformáknál, amit, ha regényei virtuozitása felől nézzük, érthetünk is, ám ha az Isten veled, Columbus rövidprózájából indulunk ki, mégiscsak bánhatunk. Komoly novellaíró tehetség volt, még ha kisprózai életműve erre az öt novellára és egy kisregényre korlátozódott is.
Amikor a Magyar Narancsnak (lásd: „A halál megfelelő izgatószer”, Magyar Narancs, 2011. január 20.) beszélt pályája indulásáról, ő maga is a saját hang megtalálásának időszakaként emlékezett vissza az Isten veled, Columbus írásának hónapjaira. „Az első történeteim még minden személyes élményt nélkülöző írások, merő kitalációk voltak. Attól a ponttól, hogy a saját élményanyagomra kezdtem építeni, sokkal jobb íróvá váltam.
Még nem voltam jó író, de a kezdetekhez képest mindenképpen jobb. Jöttek is a történetek, egyik a másik után, mígnem egy kiadótól szerződést kaptam az első könyvemre; ez lett az Isten veled, Columbus. És egyszer csak azt vettem észre, hogy író lett belőlem.” Annak, hogy egy ilyen intenzív írói szakaszban, „egyik a másik után” születtek meg ezek a novellák, valószínűleg ahhoz is köze lehet, hogy a szövegek nyelvileg és tematikailag is meglehetősen egységes képet mutatnak, s így, bár különálló történetekről van szó, a kötet hatása a novellák együttes erejéből fakad.
Talán épp ez az együttes hatás volt az, mely hatvan évvel ezelőtt a pályakezdő szerző kötetére irányította a figyelmet. 1959-ben Roth valósággal berobbant az irodalmi köztudatba az Isten veled, Columbusszal, rögtön meg is kapta érte az egyik legrangosabb amerikai elismerést, a Nemzeti Könyvdíjat. Igaz, mások meg gyakorlatilag a szerző elhallgattatására próbáltak kísérleteket tenni, s Roth haláláig viselt és csak részben indokolt eposzi jelzője, az „öngyűlölő zsidó” is ekkor ragadt rá.
*
Ma ebből az öngyűlöletből mintha kevesebbet lehetne érezni már, talán mert a társadalmi beszédmódok általában is önkritikusabbá váltak, s a kisebbségekhez fűződő többségi viszonyban fontos és bizonyos értelemben megkerülhetetlen elem lett a privilegizált helyzettel való szembenézés. Ugyanakkor Roth szellemessége hatvan év elteltével is működik, és még a provokációi is átélhetők.
A zsidók megtérése című novella például, amelyben a szerencsétlen Oscar Freedman elmegy a végsőkig, hogy kimondassa Binder rabbival, „Isten tud gyereket csinálni közösülés nélkül”, nemcsak a kézenfekvő abszurditása miatt emlékezetes, hanem azért is, mert az abszurditás mögé Roth már ebben a korai írásában is nagyon komoly téteket tud besűríteni.
Egyáltalán nem az a kérdés, hogy Ozzie végül valóban leugrik-e a tetőről, és még csak az sem, hogy Binder rabbi mennyire hajlandó megalázni magát a fiú érdekében (részben persze felelős is a rabbi Freedman kiborulásáért). Hanem az, hogy a gondoskodó, látszólag óvó felszín mögött (amit a tűzoltók sárga hálója is jelez), van-e bármi, amivel párbeszédbe lehet lépni, vagy a szabálykövető közösség a maga szabályai nélkül azon nyomban működésképtelenné válik-e. Ahogyan a hadsereg, illetve a család válik diszfunkcionálissá A hit védelmezője és az Epstein című elbeszélésekben.
Roth írói programja nem annyira a nagy leleplezések és a nagy felvilágosítások érdekében formálódott. Inkább azt akarta volna felszínre hozni, amiről mindenki tudta, hogy ott van, amit mindenki kerülgetett, mígnem ő a maga nyerseségében, közvetlen közelről az olvasó arca elé nem emelte azt. De Roth szembesítéseiben mindig volt egyfajta fanyarság, szellemesség, maró irónia, harsányságot nélkülöző sötét humor.
| ||
A kötet címadó írása, a kisregény terjedelmű Isten veled, Columbus klasszikus szerelmi története a gazdag lány és a szegény fiú között így vesz morbid fordulatot a lánykérés ironikus tükörképeként: „Szeretném, ha vennél egy pesszáriumot.” Roth zsenialitása, hogy egyszerre képes sugallni, ennek az egésznek nincs semmi jelentősége, miközben azt is érezteti velünk, hogy az égvilágon minden az ilyen rosszul időzített kéréseken múlik.
A kötetzáró Eli, a fanatikus talán a legerősebb az összes elbeszélés közül. Gyakorlatilag egy holokauszttörténetről van szó, amely egy jómódú, csendes és képmutató amerikai kertváros szépen gondozott utcáin bontakozik ki. A szöveg ma is elemi erővel hat, és abszolút érthető, miért érezte megtámadva magát a korabeli amerikai zsidó közösség jó néhány tagja. Csak hát, ahogy a mesterien kivitelezett támadások legtöbbjének, úgy ennek a mélyén is olyan igazság rejtőzik, amit nemigen lehet negligálni.
Roth azonban a nagy csattanó helyett a történet emberi oldalát domborítja ki, és tulajdonképpen már itt behozza azt a főhőstípust, akit későbbi könyveiben fejleszt tökélyre. Ezzel a főhőssel sem azonosulni, sem nem azonosulni nem lehet. Az olvasó folyton hajlong előre-hátra, és egészen beleszédül, hogy nem tudja tisztázni viszonyát a szereplőhöz. De hát épp e tisztázhatatlan viszonynak köszönhetően kerül végső soron a történeten belülre a történet befogadója is. És ott is marad.
Fordította: Nemes Anna. 21. Század Kiadó, 2019, 351 oldal, 3690 Ft
