Húsz interjú a digitális kultúrához kapcsolódó alkotókkal és szakemberekkel

Megjelent Seres Szilvia: Digitális perspektívák – Az újmédia-művészet hazai kezdetei című kötete, amely átfogó képet ad az irányzatról, a digitális technológia előretörése miatt pedig aktuálisabb, mint valaha. 

Elmúlt két évünket a világjárvány irányította, és ebben az időszakban egyértelművé vált, hogy mindennapjainkat mennyire áthatja a digitális technológia. Nyilvánvalóvá vált az online kapcsolattartás, ügyintézés fontossága, amihez megfelelő okoseszközök, a kommunikációt segítő tárgyak, applikációk, szolgáltatások szükségesek. Az életszervezés és a kommunikáció szerteágazó területei mellett a szórakozás és a kultúrafogyasztás terei is átkerültek a virtuális térbe.

Seres Szilvia újmédia-művész, esztéta, digitalizációs szakértő 2014 óta készít interjúkat a magyarországi digitális kultúra képviselőivel, mindkét fogalmat igen tágan értelmezve. E diskurzusok online formában a szerző által létrehozott weboldalon olvashatók, a most kiadott kötetben ezekből szelektált. Érdekes módon a kiadvány formátuma (e-könyv helyett klasszikus, nyomdafesték illatú, fizikai könyv) azt a másik jellemző tendenciát is implikálja, amit szintén a pandémia hangosított fel: az analóg visszatérését.

Hivatalos műfaji besorolása szerint a Digitális perspektívák interjúkötet, ám valójában sokkal több annál. Seres egy átfogó tanulmánnyal indítja művét, amelyben az újmédia-művészet, a netart, és a digitális kultúra médiaarcheológiai feltérképezését végzi el olvasmányos, közérthető stílusban, egyben alapos és kimerítő részletességgel. A tudományos ismeretterjesztő tanulmány a hazai technikai (kép)alkotás, digitális művészet meghatározó szereplőit, intézményeit, korszakjelző rendezvényeit, kiállításait mutatja be sok technikai részletettel, magyarázó jegyzetapparátussal, értő kontextusban, kronologikusan.

A bevezető történeti írást húsz interjú követi, melyek a digitális kultúrához szorosabban vagy éppen lazábban kapcsolódó alkotók, szakemberek történetét, praxisát, gondolatait bontják ki. Seres okosan strukturálta a beszélgetések sorrendjét. Az elsők között a digitális kultúra hőskorának képviselői szólalnak meg. Waliczky Tamás az újmédia-művészet hazai és nemzetközi szinten egyaránt jegyzett, jeles alkotója életútjáról, az indulásról, a kezdeti nehézségekről és sikereiről is mesél. Peternák Miklós művészettörténész többek között a C³ Kulturális és Kommunikációs Központ és az Intermédia Tanszék történetébe avat be, de olyan kérdéseket is felvet a 2014-es beszélgetésben, mint a digitális művészet intézményi szintű gyűjtése és archiválása, amelyek még napjainkban is dilemmák elé állítják a terület magyar szakembereit, kurátorokat, muzeológusokat. Szegedy-Maszák Zoltán révén az újmédia-művészet oktatásának főbb elveit ismerhetjük meg, a vele készült interjú kivételesen oldott hangvételű, mester és tanítvány diskurzusa. (Seres maga is a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakán végzett.)

 

 

 

 

A kötet interjúinak másik részében a kultúra, a művészet és a kreatívipar legkülönfélébb ágait képviselő alkotók szólalnak meg: programozó, animációs filmrendező, fizikus, galerista, művészettörténész, képzőművész, formatervező, médiadesigner, maszkmester. A gyakorlat, a praxis felől közelítő alkotók gondolataiból kirajzolódik az a szövevényes hálózat, amely összeköti a kötetben szereplőket. Az életutak részleteiből apránként megmutatkoznak azok a metszéspontok, melyek közös halmazokat képeznek közöttük. A párhuzamos történetek keretet és mélységet adnak a történeti tanulmánynak és az időben korábban keletkezett interjúknak, ezért sem véletlen, hogy a hálózatkutatás kurrens, ismert és népszerű képviselője, Barabási Albert-László is szerepel az interjúalanyok sorában.

Az a mozzanat, hogy a 2021-ben megjelent kiadványban sok évvel ezelőtti beszélgetések is helyet kaptak, alkalmat ad arra, hogy az akkori információkat napjainkra vetítsük, mérlegeljük, hogy a szakemberek predikcióit igazolta vagy cáfolta az idő. Ilyen előrejelzés Szentgyörgyi Tibor, az első itthoni nemzetközi számítógépes kiállítás, az 1986-ban rendezett Digitart életre hívójának 2015-ös gondolata: „A számítógépes eszközök folyamatos konvergenciában vannak. Hihetetlenül gyorsan olvadnak össze a telefon, a PC, a tablet képességei egyetlen eszközzé, amely valószínűleg a kommunikáció általános eszköze lesz, és ma még el sem tudjuk képzelni azt a kütyüt, amivel jövőre vagy azután fogunk érintkezni. A konvergenciát az applikációk hajtják.”

Vagy épp Várnagy Tibor képzőművész, a Liget Galéria alapítójának a pandémia hatásai miatt egyenesen jóslat-szerű impressziója a múzeumok működéséről, 2017-ből: „Bizonyos múzeumokat már ma is meg lehet látogatni virtuálisan. Ma még ez messze nem nyújt olyan élményt, mintha valóban belépnénk oda, de a technológia iszonyúan fejlődik, szóval nem merném kizárni, hogy nem is olyan nagyon sokára nem kell kitennünk a lábunkat otthonról, hogy megnézzük a Tate Modern vagy a LuMú legújabb kiállításait.”

A digitális technológiák olyan elementáris erővel rendezték át a kultúra és a művészet terepét, mint a centrális perspektíva és a fényképezés. Leon Battista Alberti 1435-ben keletkezett képfogalma, az ablak a világra hiperikon nyomán Seres Szilvia munkája a digitális művészet világába nyit átjárót, ahol húsz egyedi perspektíván keresztül szemlélődhetünk. Ezen túl a kötet másik célkitűzése az újmédia-művészek kritikai attitűdjének szélesebb körű generálása: „Nagyon fontos, hogy a technológiáknak ne csak felhasználói vagy importőrei legyünk, mert a jövő rajtunk múlik. Azáltal tehetik jobbá életünket, ha nemcsak a használatukkal, hanem annak minél szélesebb lehetőségeivel, hátterével is tisztában vagyunk.”

Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, 2021, 258 oldal, 4500 Ft

Borítókép: Pasqual Dombis installációja (2008), Wikipedia