A sikerhez és elismertséghez nyilván hozzájárult, hogy művészi pályafutását igen korán kezdte; az első kézzel rajzolt animációs filmjét 9 éves korában készítette, és 1982-ben az egyik legelső volt, aki számítógépes művészettel kezdett foglalkozni.
A Molnár Ani Galériában kiállított anyag egyik érdekessége, hogy (némi változtatással ugyan, de) ezt mutatják majd be 2019-ben a Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar pavilonjában.
Maga a kiállítás Waliczky művészetének egyik legfontosabb kérdését járja körbe, a vizuális érzékelést, egész pontosan azt, hogy a kamerák és különféle képalkotó eszközök mennyire szimulálják vagy éppen változtatják meg a „valóságot”, vagy mennyiben alkalmasak arra, hogy megnyissanak egy kaput az új, lehetséges látásmódok felé. Egy különleges, az utóbbi két évben készült fényképezőgép-gyűjteményt láthatunk – talán azért, mert a művész legmeghatározóbb gyermekkori élménye az volt, amikor amatőr fotós édesapja kölcsönadta neki a fényképezőgépét, nem beszélve arról, hogy szinte a mesék helyett is inkább a fényképezőgépek katalógusait lapozgatta. Ezeket az analóg képalkotó masinákat Waliczky egy nyílt forráskódú program segítségével három dimenzióban tervezi meg; a kiállítás a gépekről készült, fekete-fehér, digitális számítógépes grafikákat mutatja be. A képzeletbeli kamerák és filmfelvevők jellegzetessége, hogy a fotográfia egyfajta alternatív fejlődési irányát járják körül. Bár elsősorban metaforák, és nem modellek, mert a grafikai hatás kedvéért a művész többször megváltoztatott részleteket, ráadásul a perspektivikus ábrázolásmód helyett axonometrikus (párhuzamos) ábrázolásmódot alkalmaz, de a többségük valószínűleg működne is – a biennáléra el is fog készülni az egyik gép (valószínűleg a Fénymegosztós kamera, amellyel a néző a két, máshol elhelyezett objektív segítségével egyszerre készíthet portrét magáról és a velencei égről).
Maguk a kamerák három csoportra oszthatók; korábbi, 19. századi és elfeledett technikák továbbgondolásai, valós szerkezetek és fikciók. A 24 munkából képtelenség mindet felsorolni, így inkább csak pár érdekességet említek meg. Láthatunk a fényképészet kezdetén használt és az emberi percepciót imitáló sztereoképek mintájára térhatású Sztereo kamerát képkeresővel, tisztelgést Edward J. Muybridge (1830–1904) előtt, aki 1877/1878-ban a világon elsőként készített sorozatfelvételeket többek közt futó lovak mozgásfázisairól, majd a felvételeket mozgóképpé visszaalakítva vetítette, Flipbook vetítő és kamerát, amely a flipbook füzetecskéken alapul (ezekben az egyes oldalakon látható fázisrajzok az oldalak pörgetésével mozgóképpé állnak össze), s új formában feltámad a fotográfia egy elfeledett fejezete, Wolcott 1840-es tükörkamerája. Van Óraműves kamera, amelyet – akár a hagyományos óráknál – felhúzható spirálrugó működtet, absztrakt film készítéséhez használható szerkezet, egy panoráma fotókamerára emlékeztető gép és kamerás megoldás animációk készítéséhez. A grafikákon megjelenő kamerák többségéhez jár úgymond használati „magyarázat” is; a képek mellett a művésszel készített beszélgetésből olvashatunk értelmező részleteket, s a figyelmes szemlélő az egyik munkán megtalálhatja Waliczky első animációs filmjének részleteit.
A lencsék miatt bájosan antropomorf szerkezetek funkcionálisan formatervezettek és a (fényképnek tűnő) digitális grafikák kifejezetten szépek – mintha a műveknek két rétege lenne, a működőképes, de csak a háttértudás birtokában kezelhető, ezért nem a tömegeknek szánt, a fotográfia mai technológiáját elvető kamera és a szó jó értelmében esztétikusan elrendezett, feszes kompozíció. Az alternatív kamerák közül négy animáción is megjelenik; mozgatásuk segítségével teljes képet kaphatunk az egész szerkezetről.
A kiállításon Waliczky két korábbi munkája is látható. Egyikük az Ars Electronicán díjazott, háromrészes számítógépes grafika, a Masinák, amely e mostani sorozat előfutárának tekinthető; a jóval mozgalmasabb munkákban azonban már ott van az optikai illúzió kérdése, és jól felismerhetők a gépekben megbúvó személyiségek is. A másik darab 1987-ből, mondhatni, a számítógépes grafika őskorából származik. Az akkori gép teljes memóriakapacitását lekötő animáción valójában egy fordított fényképezési folyamat valósul meg; amikor kinyílik a blende, a fények helyett csak a sötétség látszik, s maga a kép, a művész portréja csak akkor jelenik meg, ha a központi zár becsukódik.
Humoros és tudományos médiaművészeti csemege – a fényképezés alternatív világából.
Molnár Ani Galéria, Bp., Bródy Sándor u. 36., megtekinthető: október 6-ig
