„A magyar nép szocialista fejlődését még sok helyen szívósan és makacsul igyekszik visszatartani a bürokrácia. A magyar sztahanovisták első kongresszusán, 1950. február végén több igen komoly felszólalás hívta fel a figyelmet erre a veszedelemre. Nem sokkal később az MDP Központi Vezetőségének a vallás és közoktatásügyi minisztérium munkájával kapcsolatos kérdésekről hozott határozata is nyomatékosan leszögezte, hogy „az ellenség kártevő munkájának szerves része a minisztériumban általánossá vált bürokratikus vezetés rendszere”. Az idézet 1950-ből származik, azonban nem a Szabad Nép vezércikkét olvashatják, hanem egy túlnyomórészt kiváló művekből álló antológia előszavát.
| ||
Mindez azonban nem változtat azon hogy A hivatal packázásai című könyv nem született volna meg, ha nincs az a felszólalás a sztahanovisták kongresszusán. „Jogszolgáltatás, jogosítványok, közigazgatási engedélyek megszerzése; mindez a termeléssel csak közvetve összefüggő tevékenység, szörnyű kínokkal járhat a dolgozók számára, ha a bürokrácia uralkodik rajtuk. Ezekben a hivatalokban nem egyszer születnek a lelketlenség legarcpirítóbb esetei” – szögezi le a kötet szerkesztője, Kováts Miklós, és láthatóan az sem zavarja, hogy ezzel tulajdonképpen jogsértésre biztat, amit minden bizonnyal nem vett volna jó néven a hatóság, ha a megszólítottak komolyan vették volna.
Ám e nyilvánvaló ellentmondás akkoriban nem zavart senkit, az ideológia oltárán pedig bárkit és bármit fel lehetett áldozni. Ennek szellemében, a Révai Könyvkiadó Nemzeti Vállalat kiadásában (méghozzá a Révai-könyvek haladó irodalom sorozatban) megjelent kötetet ugyanolyan erőltetett párhuzamokkal próbálták „népidemokratikussá” tenni,
ahogy Dózsa Györgyről és Petőfi Sándorról állították,
hogy bizonyosan kommunisták lettek volna, ha a múltban lett volna kommunizmus.
Valószínűleg akadtak olyanok, akik az antológia klasszikus szerzőiben is protokommunistát is látták, de úgy látszik, hogy mindent akkor sem lehetett, hiszen ha például Eötvös Józsefet, Jókai Mórt, Mikszáth Kálmánt, vagy Karinthy Frigyest mint a proletariátusért tollal harcoló szerzőket veszik elő, nehéz lett volna megmagyarázni, hogy miért nincsenek ezen állítást alátámasztó műveik… Noha A hivatal packázásaiban érezhető az efféle szándék, a kiadó legfeljebb vörös drapéria elé sorakoztathatta fel jeles íróinkat, vagy még az elé sem. Karinthyról – akinek az Akták és a A lebeszélőben című humoreszkjei kerültek a könyvbe – például ezt írja Kováts Miklós: „kedvenc témája a gépszerűen, fej nélkül működő hivatali apparátus kíméletlen kigúnyolása (…) a bürokrácia embertelenségét elsősorban egy formai kérdésben: automataszerűségben látja, nem igazi jelentőségében, vagyis abban, hogy intézményesen elzárja a dolgozókat a jogszolgáltatás és közigazgatás féltett monopóliumától…”
| ||
A gondos, körültekintő szerkesztést mutatja, hogy a kötetbe ha csak néhány írás erejéig is – a 287 oldalból 58 oldalon –,
a vegytiszta szocreálnak is helyet szorítottak, minden bizonnyal reprezentatív céllal,
azt mutatván, hogy a proletárdiktatúra nyomán is kivételes művek születnek. De azt nemcsak mi, az korabeli olvasó is láthatta, hogy ennél nagyobb öngólt lőhettek volna, hiszen például Aczél Tamás Nehéz esztendő, Komoly Péter: Egy esztergapad története vagy Gádor Béla: Az első kétezer tonna című írásait szó szerint egy lapon említeni a Falu jegyzőjével, a Rab Rábyval vagy a Rokonokkal, még viccnek is rossz.
Az már soha nem fogjuk megtudni, hogy milyen arcot vághattak e kiváló szövegeket tartalmazó, ám végtelenül cinikus kötet olvastán mindazok, akik előtt „megnyíltak a jogszolgáltatás és közigazgatás kapui”, miközben épp az ellenkezőjét tapasztalták, de az érzékenyebbnek minden bizonnyal kinyílt a bicska a zsebében. De amikor például Nagy Lajos Remete-igazolvány és A leíró című elbeszélései kapcsán arra hívja fel a figyelmet a szerkesztő, hogy „Nagy Lajos sokszor talált alkalmat – még az ellenforradalom sajtóján keresztül is –, hogy alapos szúrásokkal pukkassza ki a butaság, a hivatalnoki gőg luftballonjait”, az olvasó legfeljebb csak felsóhajtott: „Próbálná meg most”.
