Magyar Narancs: Új könyvében az izlandi kultúra és életmód több oldalát is parodizálja. Vevők az izlandiak az öniróniára?
Hallgrímur Helgason: Mit sem szeretünk jobban, mint ha bírálnak minket. Folyton azon töprengünk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, szóval boldoggá tesz minket minden, ami segíthet az izlandiság lényegét megérteni.
MN: A katolikus vallással sem bánt kesztyűs kézzel.
HH: Könnyű célpontok mostanában, pedofil ügyeik és a melegek elleni állásfoglalásuk miatt, miközben biztosra veszem, hogy a legtöbb pápa meleg volt. Micsoda álszentség!
MN: Miért angolul írta a regényt?
HH: Ki akartam próbálni, hogy milyen angolul írni. De a kihívás kívülről érkezett. Az angol fordítómnak, aki különben ír, a 101 Reykjavík fordítása közepén kezdett elege lenni, és egyszer csak megkérdezte, hogy a következőt miért nem írom rögtön angolul. „Képes vagy rá!” – biztatott. A mostani regény alaphelyzete tökéletesen alkalmas volt ehhez a kísérlethez: Toxic, az elbeszélő ugyanis külföldi. Így ha hibáztam, rá lehetett kenni. Ő volt a tökéletes alibi.
MN: A skandináv noir már több mint egy évtizede hódít világszerte, és A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt óta az északi humor is felsorakozott mellé. Beszélhetünk egyfajta kettősségről?
HH: Ebben a regényben igyekeztem ötvözni a két zsánert. Bár esetemben nem beszélhetünk klasszikus noirról, ugyanis a könyv nem a rendőrségi nyomozást követi, hanem a bűnözőt. Mondhatjuk, hogy ez egy kifordított krimi. Ez ugyan az egyetlen regényem, amelyben stukker és gyilkosság van, de bizonyos értelemben fejlődésregényként is tekinthetünk rá, hiszen az agresszív Toxic a szemeink előtt válik gyilkosból nagyon jó házvezetővé.
MN: Milyen az izlandi humor?
HH: Sötét, mint a teleink, s hideg, mint a jég.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
