Ez is jelzi, hogy a jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közép-Európa Kutatóintézetének vezetőjeként dolgozó szerző azon történészek táborába tartozik, akik nem ódzkodnak a problematikus és érzékeny történelmi témáktól, így attól sem, hogy kutatási eredményeikkel az olykor reménytelennek tetsző véleményformálás heroikus, gyakorta hálátlan történészi missziós munkáját végezzék.
A lehetetlen küldetés
A magyarországi Tanácsköztársaság megítélése hosszú utat járt be, és széles skálán mozgott. 1920 után a hivatalos Magyarország történetének „mélypontjaként” értelmeződött, a bolsevizmus pedig „lelkek megfertőzését előidéző kóranyagként” a háborús vereségre, az összeomlásra és a trianoni békeszerződésre is kézenfekvő magyarázatként szolgált. Majd 1945, de különösen 1948–1949 után viszont a hazatérő moszkvai kommunisták számára vállalható örökséggé vált, ha nem is azonnal, nem egészében és nem egykönnyen. Ehhez szükség volt 1956-ra és arra is, hogy el lehessen számolni a kommünt valójában vezető külügyi népbiztos, Kun Béla sorsával, aki „sok száz magyar elvtárssal együtt” a sztálini tisztogatások áldozata lett a Szovjetunióban. A rendszerváltást követően a Tanácsköztársaság „látszólag (…) a történelem szemétdombjára került”, a kizárólag a vörösterror áldozataira emlékeztető, a Nagy Imre-szobor helyére visszaállított Nemzeti Vértanúk emlékműve viszont Hatos szerint (is) jelzi a kommün emlékezetének jelenig húzódó ívét, vagyis hogy „1919 történetének koránt sincs még vége”.
Az 1919-es magyar kommunista kísérlet vaskos kötetet kapott, a főszöveg majdnem ötszáz oldalas, feldolgozása tizenkilenc fejezetből áll, amelyek három nagyobb csoportba sorolhatók. Az elsőbe a korabeli események kronologikus rendbe állított nyolc elbeszélése tartozik, 1918 őszétől egészen a tiszántúli hadjáratig és a diktatúra bukásáig. A másodikba a nagyobb, komoly résztémákat feldolgozó tematikus fejezetek kerültek, feldolgozva többek között a „zsidóuralom” legendáját, a világforradalmi politika dilemmáit, a polgár mindennapi életét, a diktatúra metafizikai elképzeléseit, a vörösterrort. A harmadik egységét pedig a kötet keretes szerkezetét adó előszó, az epilógus és a felhasznált szakirodalmat összegző bibliográfia alkotja.
Előző kötetéhez hasonlóan Hatos legújabb könyvének is az a legnagyobb erénye, hogy bátran vet fel kellemetlen és neuralgikus kérdéseket, illetve húz alá hangsúlyosan keveset emlegetett, ámbár nagyon is fontos szempontokat. Legyen szó a Tanácsköztársaság kormányaként működő Forradalmi Kormányzótanács zsidó származású népbiztosainak 60 százalékos túlsúlyáról (95. oldal) és a rendszeren belül is felvetődő antiszemita szempontokról (például galíciai zsidó menekültek deportálása Budapestről), vagy arról, hogy a közkeletű toposszal ellentétben a „kommunisták többsége nem a zsidók közül került ki, és a zsidók többsége sohasem lett kommunista”. (96.) A kényes témák sorát gazdagítja az értelmiség jelentős részének a diktatúra alatti „mimikri életéről” („alámerüléséről”), a gyakran csak ideiglenes és érdekvezérelt, máskor viszont őszinte „munkássá vedléséről”, a hazai művészvilág és írótársadalom kollaborációjáról (a készülő szövegekre felvett előlegekről és megbízási díjakról), a később el- és letagadni vágyott lelkesedésről (elég Szabó Dezső és Márai Sándor példáját felidézni), majd a kínos emlékű kommünben való „részvétel” emlékétől való tudatos „megszabadulás” gesztusainak felidézéséről szóló rész is (237–265.). De ugyanilyen téma az egész rendszer egyik legsúlyosabb „ügye”, a magyarországi vörösterror brutális gyilkosságainak a bemutatása (357–374.), vagy a szakirodalomban a proletárdiktatúra többnyire egysíkúan ábrázolt, valójában jóval összetettebb, egyházellenes politikájának elemzése (301–331.). Hatos előszavában is idézi Varga Jenő, a magyarországi Tanácsköztársaság legfontosabb gazdasági szakemberének évtizedekkel későbbi visszaemlékezését, amelynek gondolatmenete más témáknál is vissza-visszatér az olvasóban, miszerint joggal vélhetjük úgy, hogy a kapitalista társadalomból a lehetséges egyenes átmenet a kommunista társadalomba eleve „lehetetlen küldetés” volt.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
