Könyv

Az elátkozottak öröksége

Hatos Pál: Rosszfiúk világforradalma

Sorköz

A 2018-ban megjelent szakmai bestsellere, az őszirózsás forradalom és a Károlyi Mihály vezette Népköztársaság időszakát bemutató Az elátkozott Köztársaság után Hatos Pál leg­újabb könyvében – ha egyáltalán lehet ezt mérlegre tenni – még érzékenyebb és húsba vágóbb történeti témához nyúlt: a rövid életű magyarországi Tanácsköztársaság történetének elbeszéléséhez.

Ez is jelzi, hogy a jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közép-Európa Kutatóintézetének vezetőjeként dolgozó szerző azon történészek táborába tartozik, akik nem ódzkodnak a problematikus és érzékeny történelmi témáktól, így attól sem, hogy kutatási eredményeikkel az olykor reménytelennek tetsző véleményformálás heroikus, gyakorta hálátlan történészi missziós munkáját végezzék.

A lehetetlen küldetés

A magyarországi Tanácsköztársaság megítélése hosszú utat járt be, és széles skálán mozgott. 1920 után a hivatalos Magyarország történetének „mélypontjaként” értelmeződött, a bolsevizmus pedig „lelkek megfertőzését előidéző kóranyagként” a háborús vereségre, az összeomlásra és a trianoni békeszerződésre is kézenfekvő magyarázatként szolgált. Majd 1945, de különösen 1948–1949 után viszont a hazatérő moszkvai kommunisták számára vállalható örökséggé vált, ha nem is azonnal, nem egészében és nem egykönnyen. Ehhez szükség volt 1956-ra és arra is, hogy el lehessen számolni a kommünt valójában vezető külügyi népbiztos, Kun Béla sorsával, aki „sok száz magyar elvtárssal együtt” a sztálini tisztogatások áldozata lett a Szovjetunióban. A rendszerváltást követően a Tanácsköztársaság „látszólag (…) a történelem szemétdombjára került”, a kizárólag a vörösterror áldozataira emlékeztető, a Nagy Imre-szobor helyére visszaállított Nemzeti Vértanúk emlékműve viszont Hatos szerint (is) jelzi a kommün emlékezetének jelenig húzódó ívét, vagyis hogy „1919 történetének koránt sincs még vége”.

Az 1919-es magyar kommunista kísérlet vaskos kötetet kapott, a főszöveg majdnem ötszáz oldalas, feldolgozása tizenkilenc fejezetből áll, amelyek három nagyobb csoportba sorolhatók. Az elsőbe a korabeli események kronologikus rendbe állított nyolc elbeszélése tartozik, 1918 őszétől egészen a tiszántúli hadjáratig és a diktatúra bukásáig. A másodikba a nagyobb, komoly résztémákat feldolgozó tematikus fejezetek kerültek, feldolgozva többek között a „zsidóuralom” legendáját, a világforradalmi politika dilemmáit, a polgár mindennapi életét, a diktatúra metafizikai elképzeléseit, a vörösterrort. A harmadik egységét pedig a kötet keretes szerkezetét adó előszó, az epilógus és a felhasznált szakirodalmat összegző bibliográfia alkotja.

Előző kötetéhez hasonlóan Hatos legújabb könyvének is az a legnagyobb erénye, hogy bátran vet fel kellemetlen és neuralgikus kérdéseket, illetve húz alá hangsúlyosan keveset emlegetett, ámbár nagyon is fontos szempontokat. Legyen szó a Tanácsköztársaság kormányaként működő Forradalmi Kormányzótanács zsidó származású népbiztosainak 60 százalékos túlsúlyáról (95. oldal) és a rendszeren belül is felvetődő antiszemita szempontokról (például galíciai zsidó menekültek deportálása Budapestről), vagy arról, hogy a közkeletű toposszal ellentétben a „kommunisták többsége nem a zsidók közül került ki, és a zsidók többsége sohasem lett kommunista”. (96.) A kényes témák sorát gazdagítja az értelmiség jelentős részének a diktatúra alatti „mimikri életéről” („alámerüléséről”), a gyakran csak ideiglenes és érdekvezérelt, máskor viszont őszinte „munkássá vedléséről”, a hazai művészvilág és írótársadalom kollaborációjáról (a készülő szövegekre felvett előlegekről és megbízási díjakról), a később el- és letagadni vágyott lelkesedésről (elég Szabó Dezső és Márai Sándor példáját felidézni), majd a kínos emlékű kommünben való „részvétel” emlékétől való tudatos „megszabadulás” gesztusainak felidézéséről szóló rész is (237–265.). De ugyanilyen téma az egész rendszer egyik legsúlyosabb „ügye”, a magyarországi vörösterror brutális gyilkosságainak a bemutatása (357–374.), vagy a szakirodalomban a proletárdiktatúra többnyire egysíkúan ábrázolt, valójában jóval összetettebb, egyházellenes politikájának elemzése (301–331.). Hatos előszavában is idézi Varga Jenő, a magyarországi Tanácsköztársaság legfontosabb gazdasági szakemberének évtizedekkel későbbi visszaemlékezését, amelynek gondolatmenete más témáknál is vissza-visszatér az olvasóban, miszerint joggal vélhetjük úgy, hogy a kapitalista társadalomból a lehetséges egyenes átmenet a kommunista társadalomba eleve „lehetetlen küldetés” volt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.