Tíz plusz egy – itt a Sorköz könyvheti bevásárlólistája

Ahogy azt megírtuk, csütörtök délután elkezdődött a 90. Ünnepi könyvhét, 168 kiadó 322 friss megjelenéssel képviselteti magát a budapesti Dunakorzón felállított standoknál, illetve számos vidéki helyszínen is.

Ebből a masszív kínálatból válogattunk ki tíz (plusz egy) könyvet szigorúan szubjektív alapon. Nem mondjuk, hogy csak ezekre érdemes figyelni, és sorrendet sem állítunk fel köztük (azaz mi nem, az ábécé igen). De abban biztosak vagyunk, hogy aki ebből a listából választ, nem fog mellélőni.

Berta Ádám: Nem attól vizes a hal

„Karcsi huszonéves fiatalember, és végre túllép egy bizonyos szinten a lányoknál: Judittal való kapcsolata tartalmasabbnak tűnik, mint a korábbi, pár nap alatt kiikszelt próbálkozások. De vajon közbeszól-e a múlt? Karcsi édesapja kölcsönadta a körzőjét egy társának, és csak nagy nehézségek árán sikerült visszaszereznie. Karcsi regionális szuperhősök segítségét hívja, de elég lesz-e ez a boldogsághoz?”

Ha csak ennyit olvasunk Berta Ádám új könyvéről, nyugodtan feltehetjük a kérdést: he? De aki az író munkásságát eddig követte, már sejti, hogy Berta épp ezekből a hétköznapi, abszurd, minimalista őrületekből bontja ki a maga sajátos történeteit, és építi fel azt az összetéveszthetetlen világot, aminek legközelebbi párjai a magyar irodalomban talán Hazai Attilánál és Garaczi Lászlónál voltak megfigyelhetők.

Nem is véletlen, hogy épp Garaczi írta hozzá a fülszöveget, amit így zárt: „A dolgok ritkán azok, aminek látszanak, és nem garantálható, hogy az olvasó a végén nyugodtan dőlhet hátra.” Hát akkor ne hátra dőljünk, hanem előre, a könyv lapjai fölé!

Íme egy részlet a könyvből:

„Apámnak iskoláskorából van egy emléke, amit többször elmesélt nekünk. Ültünk az emeletes ágyon Karcsival, és hallgattuk. Apám tizennégy-tizenöt éves lehetett ezen a napon, elsős gimnazista. Ment hazafelé a sínek mellett. Aznap az edzésnek későn lett vége. Október végére járhatott, már besötétedett, apánk nagyot került, edzés után az alvégre indult, hogy visszaszerezze a körzőjét, amit délelőtt, az iskolában kölcsönadott. Már az előző matekórán megírták a dolgozatot, apánk is megírta. A hiányzóknak viszont aznap kellett utólag megírni, köztük apánk egyik spanjának, Horváth Lacinak is.

Ferinek imponál Laci, mert sokat tud az indián törzsekről, rossz tanuló és rettentő vagány. Emellett szétszórt és megbízhatatlan is, nem hozott körzőt. Feri odaadja az övét, de Laci óra végén elfelejti visszaadni. Legközelebb suli után, a menzán jut Feri eszébe a körző, de amikor ott visszakéri, a nem-visszaadás félig poénos szemétkedéssé fajul. Valamit nem visszaadni mindig vagányabb.”

(Kalligram, 172 oldal, 2990 forint)

Keresztesi József: Inverz Ophélia

„Mindig is kevés volt az olyan költő, aki dalolni is tud, és gondolatai is vannak. Keresztesi József közéjük tartozik, és erről A Karácsondi út, az eredetileg dalszövegnek írt verseket összegyűjtő könyv után újabb önálló, immár klasszikus értelemben vett verseket tartalmazó kötet tanúskodik. A költő valóságos élő legenda, egy személyben kritikus, punk énekes, meseíró és színpadi szerző, aki számos különböző versformát és műfajt művel mesterien, a daloktól a sajátos gondolati költészet esszéverseiig.”

Keresztesi – A Szőranya Emlékzenekar és az Új Párduc zenekar alapító tagja és szövegírója, jelenleg a Cabaret Kutuzov nevű társulat tagja – nem ismeretlen szerző már talán a szélesebb közönség számára sem. Nonszenszbe hajló gyerekversei, nagyon alapos irodalmi kritikái, vagy épp bábszínházi munkái eddig is sok hívet szereztek maguknak.

Új könyve – „eltávolító gyakorlatok kezdőknek és haladóknak” – viszont még őket is orrbaba…, meglepi. Mi most egy régi versét állítjuk ide kedvcsinálónak, a Lélektani bagatellek-ciklusból.

Orrbabasz, mint fűben lapuló...

Orrbabasz, mint fűben lapuló gereblye, ha óvatlan a láb
ráhág. Talán tanulj fizikát.
Így működik. Mert nincs Cupido.
Csak csattanás. Csak szerelemvirág
hajt ki orrodból. Tanulj fizikát.

(Jelenkor, 96 oldal, 1699 forint)

Nádas Péter: A szabadság tréningjei

Nincs mit tenni, ha Nádas Péternek új könyve jelenik meg, annak bizony helye van bármilyen listán, a miénken pláne.

Nádas nem csak korunk meghatározó elbeszélője, színpadi szerzője és memoár-írója, de ha máshonnan nem, esszéiből tudhatjuk, hogy egyik legizgalmasabb gondolkodója is. A mostani könyv esszétöredékei egy különleges, magávalragadó elme működésébe engednek bepillantást. Mit is mond a fülszöveg? „Ritkán van annyira szoros kapcsolat egyfelől a kíméletlenül kíváncsi ön- és világmegfigyelés, másfelől az írói műhelymunka között, mint Nádas Péter írói alkata esetében.

Az emlékben lappangónak, az élménybe temetettnek, az álomból felködlőnek, a képzeleten átrebbenőnek, a szokás, a kultúra és a civilizáció cenzúrája alá eső ezernyi elfojtott pillanatnak a kimondhatóság határát áttörő rögzítése valóban szabadsággyakorlat, a szabadság tréningje, ahogy e kis könyv címe mondja, mégpedig nem pusztán a beszéd, hanem az ember felszabadítása is, az emancipáció általános értelmében.” Na, hát akkor ennek veselkedjünk neki.

Itt egy kis részlet kedvcsinálónak:

„Húszéves voltam, amikor elolvastam a Werthert, aztán zsinórban olvastam tovább Goethe csaknem valamennyi művét. Szenvedélyesen. Nem mintha valaki ijesztgetett volna, hogy ne lennék el nélküle. Valamiféle általános művelődési kényszer vezethetett hozzá, de nyomban föltárult egy ismerős, vad világ, mely nem vonzott, holott halálosan izgatott. Bozóttal benőtt, viharos tájék, mindenféle túlhabzó patakokkal, melyeknek partjain megnyugvást és enyhet ígérő ligetek és erdők látszanak, bár ténylegesen csábító rémeket rejtegetnek. Jellegzetes thüringiai táj részleteivel íródott össze a szöveg, egy oly táj részleteivel, amelyet őrjöngő kamaszkoromból ismertem. Életem reális minőségeit láttam viszont e kép mögött. Valamit olvastam, ami minden ízében különbözött az életemtől, de valamire rímelt, amit e kettős tükröződés nélkül nem tudtam volna megnevezni. Ma azt mondanám, olyan minőség, olyan struktúra jelent meg, amely az irodalmi mű önálló nyelvének része, de nem alkalmazza a köznyelv egyetlen szavát sem. Azt mondja el, amiről a korszak nem beszél, s ha valaki szóba hozná, akkor rettenetes megütközést keltene vagy teljes értetlenséget váltana ki.”

(Jelenkor, 152 oldal, 2999 forint)

Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt

Magyarország egyik legkedveltebb költője is új kötettel jelentkezik, mi lehet ennél örömtelibb? A népszerű nyelvészprofesszor és műfordító legutóbb Katona Bánk bánját újmagyarította, most pedig friss lírai költeményeit tárja az olvasók elé.

„Nádasdy Ádám versei úgy szólnak hozzánk, ahogy a barátainkkal beszélgetünk: amikor váratlanul elmondanak valami bizalmasat, és mi tudjuk, hogy most a legtöbb, amit tehetünk, ha meghallgatjuk őket. Csakhogy Nádasdy verseinek olvasásával nem is a szövegekkel, de magunkkal vagyunk figyelmesek: ha odafigyelünk rájuk, magunkról tudhatunk meg valami bizalmasat. A Jól láthatóan lógok itt egy megkapóan eleven verseskönyv a villanófényként felragyogó felismerésekről.” Így szól a fülszöveg, és nincs okunk kételkedni benne.

Ízelítőül álljon itt a címadó vers részlete:

„A felhők közt hideg van és világos,
én is jól láthatóan lógok itt.
Kíváncsi gúnnyal vizsgálgat a város,
és hallom a kérdést, a szónokit:

nem kéne-e a jövő felé csúszni,
a nappal szemben siklani akár?
Kell-e a mások igazába bújni,
mint használt fészket használó madár?”

(Magvető, 64 oldal, 1999 forint)

Pál Sándor Attila: Balladáskönyv

Tessék, itt egy fiatal költő, aki bátran beleáll a hagyományba, mégsem sodorja magával a múlt. Pál Sándor Attila épp harminc éve, 1989-ben született Szankon. Első kötete, a Pontozó 2013-ban jelent meg a JAK-füzetek sorozatban, második könyve, a Düvő pedig 2017-ben a Magvetőnél. A kecskeméti Forrás folyóirat szerkesztője.

Ezeket érdemes tudni róla, verseiről pedig azt, hogy az utóbbi időből nem ismerünk az övéhez hasonlóan izgalmas kísérletet egy félig-meddig halottnak hitt hagyomány, a népies költészet felélesztésére. Senki se gondoljon pátoszra és pántlikás felszínességre. A Balladáskönyv, ahogy a fülszöveg mondja: „egy ízig-vérig mai verseskötet, amely megmutatja, milyen teremtő és ugyanakkor romboló erővel bír a hagyomány és az emlékezet”.

Tessék, ilyen A falba épített asszony balladája Pál Sándor Attila szerint:

„tizenkét kőműves összetanakodott,
egyik azt mondta, kurva sok a meló, de hiába, ezt kell csinálni,
másik azt mondta, lófaszt fog itt gürcölni ennyiért, ő inkább lelép,
harmadik azt mondta, hova mész, ha külföldre, veled tartok,
negyedik azt mondta, ő nem abba az országba megy, hanem egy másikba,
ötödik azt mondta, nem beszéltek nyelveket, barmok, hova mennétek,
hatodik azt mondta, ő velük menne,
hetedik azt mondta, jobb a pénz, de túl sok ez így, nem lehet bírni,
nyolcadik azt mondta, kérek még egy sört,
kilencedik azt mondta, Jancsi, haladjál azzal a kibaszott malterral,
tizedik azt mondta, Kelemen, ilyen hülye nevet, jól kibasztak veled,
tizenegyedik azt mondta, megint megcsalt az asszony,
tizenkettedik azt mondta, fogjuk meg gyengéden, és tegyük bé a mészbe”

(Magvető, 96 oldal, 1999 forint)

Peer Krisztián: Nem a sajátod

Peer új kötetét ajánlottuk már egy frissen megjelent verssel, de most sem mehetünk el szó nélkül mellette. A költő a 42 című kötettel hosszú hallgatás után tért vissza, és most a Nem a sajátoddal folytatja, amit két éve elkezdett.

„Gyászmunka új szerelemben: ez a verscím akár mottóként is állhatna Peer Krisztián új verseskötetének élén. Pedig egy huszonévesen írt versből lett lopva. Mit tudta akkor? Most is másra készült. („Nemcsak visszatértem a kályhához, de meg is raktam, nem dolgozni úgy két évig most újra szabad.”) A továbbélés bűntudattal terhelt kényszerének poétikai hozadéka: dalszerűség, groteszk, szarkasztikus szólamok, nonszensz ál-gyerekversek. Egyet hátralépett, így talált egérutat.” Nagyon valószínű, hogy erre az egérútra nekünk is szükségünk van épp.

Ez pedig egy részlet a Napló című versből:

„Hetvenöt, Dorog, esemény egy pesti társaság –
bárcsak tényleg megérkeztek volna!
Én sem megyek szívesen vidékre egyedül.
Meg is érkeztek, össze se röhögtek, elvoltak magukban –
a stabilitás ára az elszigetelődés,
hogy valami okosat is mondjak, amíg arra várunk,
hogy a vendégem lehess.
Apu megveri azt, aki nem beszélget vele.”

(Jelenkor, 64 oldal, 1699 forint)

Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint

A 2014-es könyvhét szenzációja volt Péterfy legutóbbi regénye, a Kitömött barbár. a könyv később elnyerte a rangos Aegon-díjat, és több fordítása is megjelent. Az író utána kiadta összegyűjtött publicisztikáit, illetve feleségével közös kínai útinaplóját is, de új regényére egészen eddig kellett várnunk.

„A lélek és az idő mélyébe vezető elbeszélés mágikus erővel jeleníti meg a 20. és 21. század Kelet-Európáját, ahol újraelevenednek a szenvedély, a gyűlölet, a barátság és az árulás ősi történetei. Van-e élet a szerelmen túl? Felülemelkedhetünk-e vágyainkon és ösztöneinken? Képesek lehetünk-e ellenszegülni a történelemnek? Lehetséges-e a szabadság a diktatúrák romjain? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Péterfy Gergely új regénye, amely a nagysikerű Kitömött barbár méltó párja.” Olvassuk mindezt a fülszövegben, és izgatottan várjuk a hatást.

Ez pedig itt egy rövid részlet a regényből:

„1987 őszén határoztam el, hogy megmondom Olgának, hogy szeretem. 21 éves voltam, és úgy éreztem, nincs vesztegetni való időm. Olga 44 éves volt, és még soha nem láttam ennyire szépnek. Hosszan vitatkoztam önmagammal, megpróbáltam magam lebeszélni arról, amit tenni készültem. Érveim bőséggel álltak rendelkezésre. Egy, Olgának sejtelme sincs, hogy mit érzek iránta, és az a szimpátia, amit azért táplál felém, mert látott felnőni és elnézte nekem gyerekkori gusztustalanságaimat, egyetlen pillanat alatt semmivé válna, ahogy – most már magasabb, felnőtt szinten – újrakezdeném. Kettő, Olga életébe semmi sem hiányzik kevésbé, mint a halott férj emléke és egy eleven dúvad mellé épp egy szerető; három: még ha hiányozna is, a korkülönbség rémületes, négy: kockára teszem, hogy a jövőben egyáltalán a közelébe juthassak, és valószínűleg örökre búcsút kell mondanom a Waldstein háznak, öt: az egész, úgy ahogy van, képtelenség.”

(Kalligram, 432 oldal, 3990 forint)

Schein Gábor: Megleszünk itt

A költő, író, esszéista, irodalomtörténész Schein a kortárs magyar irodalom egyik legsokoldalúbb alkotója. Az utóbbi években olvashattunk tőle verseskötetet, Füst Milán-monográfiát, novelláskötetet és politikai esszégyűjteményt is. Ezúttal egy regénnyel jelentkezett, és talán nem tévedünk, ha korábbi két regényének, az Egy angyal önéletrajzainak és a Svédnek a távoli folytatását véljük felfedezni a Megleszünk ittben.

„Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti is. Egykor tehetséges matematikusként önként döntött úgy, hogy könyvtáros nővérével vidékre költözik, és a helyi középiskolában kezd tanítani. A csodabogárként elkönyvelt férfi nővére és munkája elvesztése után felszámolja korábbi életét, és egy város széli viskóba húzódik, hogy befejezze emberkísérletét - saját magán.” Erről szól a könyv, és még sok mindenről, természetesen.

Ez pedig egy részlet belőle:

„Kiefer fél óra alatt megjárta a boltot. A szűk torkú, hosszú utcán üres sörösdoboz zörrent a lábánál. A boltban vörös és lila arcok. Elcsípett szavak a pénztárnál. Nehezen szedte a levegőt, miközben a teli nejlonszatyorral felfelé caplatott. Átizzadta az ingét. Amint közeledett, megcsavarta az orrát az égett hús szaga. Az Öreg megnyúzta a beteg nyulakat, és máglyára dobta őket. A nyúlnak a tűz az egyedüli gyógyszere. Kiefer alig várta, hogy bejusson a házba. Letette a szatyrot, és lerogyott a viaszosvászonnal leterített asztal mellé. A konyhában végre jó hűvös volt. Nem normális, hogy ennyi kis cipekedéstől így kifulladjon. Újra kellene kezdenie az úszást. A költözködéskor abbahagyta.”

(Magvető, 236 oldal, 3699 forint)

Tóth Krisztina: Fehér farkas

Vonalkód, Hazaviszlek, jó?, Pixel, Pillanatragasztó, Párducpompa – és akkor most már a Fehér farkas is. Ezek Tóth Krisztina jól ismert és rajongással övezett kispróza-kötetei. A költőnő az első tárcanovella-gyűjtemény 2006-os megjelenése óta tovább csiszolta a maga sajátos elbeszélőtechnikáját. Hétköznapi események, ismerős figurák, banális történetek vonulnak el a szemünk előtt, és mégis, a mélyben, takarásban, alig észrevehetően mindben ott van az a különös súly, amitől elkezdenek hatni a történetek.

Nem csak az önmagunkra ismerés szippant be (az is sokszor), hanem valami annál is szokatlanabb érzés. Nincs is rá pontos kifejezés talán, mindenesetre amikor ütnek ezek a novellák, akkor kíméletlenül nagy az az ütés. Vagy ahogy a fülszöveg mondja: „Hogy egy lerobbant autó, egy rossz pillanatban megtett mozdulat, egy elveszettnek hitt táska, egy véletlen megváltoztat mindent. Pontosabban: megváltozott már minden, de csak most vesszük észre. A Fehér farkas olvasója is ezt kezdi érezni. Mások életébe pillantunk be, de a szövegek tükrében magunkra, a bennünk élő idegenre is ráismerünk.”

Íme egy részlet a Túlpart című novellából:

„Az apának hirtelen támadt egy ötlete. A szomszédba tavasszal egy középkorú házaspár költözött. Nem nyaralónak vették a házat, végleg idetelepültek. Senkit sem ismertek a faluban, és nem is barátkoztak senkivel. Se a strandoló városiakkal, se az őslakosokkal. Az apró vályogházat ügyesen rendbe hozták, a kertet egy nyár alatt virágzó kis minigazdasággá változtatták. Jóformán csak a gyerekekkel álltak szóba, almát meg nápolyit dugdostak ki nekik a kerítésen, ha arra bicikliztek. Az apának az jutott eszébe, hogy becsenget hozzájuk, és megkéri Ábelt, az új szomszédot, vigye már el a volt feleségét Berénybe. Soha nem váltottak egy szót sem a köszönésen kívül, de ez most éles helyzet volt, valami megoldást muszáj volt találni.
Nekem mindegy, mondta a nő.
Ábel mosolyogva nyitotta ki a kaput, bemutatkozott a volt feleségnek is. Pár percet kért, aztán kikanyarodott a Nissannal. Azt mondta, rápillant ő azért arra a kocsira, hátha csak valami egyszerű hiba. Pár percig matatott, erőlködött, indítgatta a motort, aztán megvonta a vállát, hogy a kuplungnak annyi."

(Magvető, 132 oldal, 3499 forint)

Závada Pál: Hajó a ködben

A kortárs próza jelentős mestere, a félmúlt eseményeinek krónikása, a magyar történelmi lelkiismeret kíméletlen vizsgálója, Závada Pál új regénnyel jelentkezett, és ez önmagában eseményszámba megy alighanem. A 2016-os karcsú kamaradarab (nem véletlen, hogy színpadon is megállta a helyét), az Egy piaci nap, illetve a 2014-es monstre prózaalkotás, a Természetes fény után egy köztes méretű mű lett a Hajó a ködben.

Nálunk máris elnyerte a könyvhét legszebben csengő regénycíme díját, de a bemutatón megjelent tömeg alapján nem csak mi vagyunk kíváncsiak rá. A Weiss Manfréd Művek örökösei körül kibontakozó cselekmény a fülszöveg szerint „hamisítatlan Závada-regény”, hiszen: „Hőseinek közvetlen közeléből tudósít, megszólaltatja őket a túlélésért folytatott vagy éppen szerelmi természetű küzdelmeikben, megalkuvás, árulás vagy heroikus helytállás közben.” Avagy hogy lehet a magyar történelem legrútabb korszaka egyben a legfelemelőbb is.

Olvassanak bele röviden a könyvbe itt:

„És persze igazam lett, Weiss Helén a berlini és rügeni napokban még féltékenyebb lett rám, mint addig volt. Kikérte magának, hogy a nem hivatalos vendéglátónk részéről jelen lévő Ulla csak velem bizalmaskodjon, engem kényeztessen, és ignorálja őt mint a társaság legtekintélyesebb hölgyét – egyébként is aﬀéle személyzet szerepű titkárnőként kezelte a barátnőmet. Arra lázította Artúrt, beszélje rá az apámat és Ulla apját, hogy ne engedjenek el minket kettesben. Egészen el volt tévedve szegény. Hol voltunk mi már a leánygyermeki szófogadás problémájától! – az öntörvényű Ulla, aki ugyanúgy nem óhajtott az apjától függeni, ahogy a feleség- és anyaszerep csapdáját is kerülte, meg én, aki már Mauthnerné koromban se hagytam volna, hogy dirigálva legyek, nemhogy azóta. Úgyhogy otthagytuk őket, Ullával kettesben utaztunk előre – és a tengernél várakozásteli izgalom, igazi kamaszlányos, féktelen jókedv tört ránk.”

(Magvető, 420 oldal, 4299 forint)

Plusz egy: extrodæsia

Alighanem az idei könyvhét egyik legizgalmasabb vállalkozása a Horváth Gideon, Süveges Rita és Zilahi Anna szerkesztésében napvilágot látó extrodæsia, alcíme szerint: Enciklópédia egy emberközpontúságot meghaladó világhoz. A tudomány, a bölcselet, a képzőművészet és a líra intermediális együttállásából kialakuló enciklopedikus mű a lehető legaktuálisabb kérdéseket igyekszik feltenni, és rögtön arra is kísérletet tesz, hogy olyan nyelvet fejlesszen ki, amin a majdani válaszok a maguk érvényességében elhangozhatnak talán.

„Az extrodæsia olyan kapcsolódási pontokat hoz létre, amelyek intermediális hálózatában kalandozva feltárulnak előttünk az emberközpontúságot meghaladó világ peremvidékei. Ha van forma, amely az ilyen transzverzális mozgásoknak és határátlépéseknek megfelel, az az enciklopédia, különösen, ha újabb távlatok megnyitására törekszik. Az egyik tudományos szócikkről a másikra, az egyik vizuális betétről valamely prózaversre ugrás nem két elem közti mechanikus váltás, hanem teremtő összekapcsolás.” – olvassuk a fülszövegben.

Illetve ezt is: „Egy enciklopédia természeténél fogva nem lehet egyetlen ember műve vagy egynyelvű, amiképpen nem merülhet ki materializálódott kiadvány voltában. Nincs olyan metakód, amely minden rész megértéséhez kulcsként szolgálhatna – az egyes elemek egymást értelmezik visszatarthatatlanul. Ahelyett, hogy az enciklopédia a világ leképezése lenne, a világ válik enciklopédiává.”

Íme egy vizuál-részlet a kötetből: