Továbbra is elátkozottak: nem kerülhet be a párizsi Panthéonba Rimbaud és Verlaine

Sorköz

Hiába írta alá rengeteg értelmiségi az ezt célzó petíciót.

A múlt év egyik legnagyobb nemzetközi érdeklődést is kiváltó kulturális vitája Franciaországban Arthur Rimbaud és Paul Verlaine újratemetése körül alakult ki. Értelmiségiek egy csoportja indított kezdeményezést még szeptemberben, kiemelve, hogy a két költő a maga idejében kénytelen volt elviselni a kor „könyörtelen homofóbiáját”, és francia Oscar Wilde-ként szálltak szembe a társadalom elvárásaival.

Az Emmanuel Macron elnöknek címzett petíciót több ezren írtak alá tavaly ősszel, köztük olyan ismert művészek mint Annie Ernaux vagy a Gilbert és George alkotópáros, illetve Roselyne Bachelot jelenlegi kulturális miniszter mellett kilenc korábbi kulturális tárcavezető is. A kezdeményezés rámutatott, hogy a két költő nagyszabású életműve már több mint egy évszázada folyamatos hatással van a francia kultúrára, így pusztán teljesítményük alapján is helyük lenne a Panthéonban, az ország olyan meghatározó művészei, tudósai és gondolkodói között, mint Voltaire, Jean-Jacques Rousseau, Émile Zola, Alexandre Dumas vagy Marie Curie.

Azzal is érveltek az újratemetés támogatói, hogy mindkét „elátkozott” költő méltatlan körülmények között nyugszik jelenleg. Rimbaud a szülővárosában, az észak-franciaországi Ardennes-ben fekvő Charleville-Mézières temetőjében, közös sírban egyebek mellett egyik legkomolyabb és legkártékonyabb ellenségével, sógorával, Paterne Berrichonnal. Berrichon volt az, aki a haldokló költő megtérésének legendáját elindította, és szintén ő volt, aki a saját maga által szerkesztett Rimbaud-gyűjteményből szándékosan kihagyta a költő verseinek egyharmadát, leveleinek legalább kétharmadát, mivel azok nem fértek bele a megtért, bűnbánó katolikus Rimbaud Berrichon által kialakítani próbált képébe. A kihagyott versek és levelek jelentős része éppen az az anyag volt, ami Rimbaud és Verlaine kapcsolatának nyomait őrizte.

 
Priez pour lui - Imádkozzatok érte, áll Rimbaud sírján
Forrás: Wikipédia

Rimbaudéhoz hasonlóan Paul Verlaine sírja sem épp a legméltóbb módon őrzi a költő emlékét – vélik a petíció aláírói. Az 1896-ban ötvenegy évesen elhunyt szerző sírja a Batignolles temetőben található, a francia fővárost elkerülő körgyűrű (a Périphérique, melynek építésekor arrébb is kellett vinni a költő nyughelyét) tőszomszédságában, „por és műanyag virágok alatt”, ahogy a petíció fogalmaz.

 
Paul Verlaine sírja
Forrás: Wikipédia

Mint köztudott, a két költő 1871-ben ismerkedett össze, miután az akkor tizenhét éves Rimbaud elküldte verseit a már neves költőnek számító Verlaine-nek, aki rögtön meghívta magához a vidéki kamaszzsenit Párizsba. A költők viharos művészi-szerelmi kapcsolata a 19. századi egyetemes irodalom egyik legtöbbet idézett, legtöbbször feldolgozott viszonya. A konzervatív-vallásos vidéki közegből kiszakadó kamaszköltő, és a családját egy tiltott szerelemért elhagyó felnőtt férfi közötti szerelem a korszak körülményei és a két művész alkata miatt is gyakorlatilag halálra volt ítélve. Mindezzel együtt a századvég lírájának jónéhány kiemelkedő műve ennek a lehetetlen kapcsolatnak köszönhetően született meg, és vált aztán a modern költészet kialakulásának egyik legfontosabb forrásává.

A rövid, de annál hevesebb affér 1873-ban ért véget, amikor a költők belgiumi és angliai vándorlása után, egy brüsszeli hotelszobában a részeg Verlaine revolverrel rálőtt az őt elhagyni készülő Rimbaud-ra. A fiatal költő könnyebb sebesüléssel megúszta a dolgot, de Verlaine-t a belga hatóságok szodómia és súlyos testi sértés vádjával két év börtönre ítélték. A börtönben megtért költő szabadulása után még egyszer, 1875-ben Stuttgartban meglátogatta Rimbaud-t, és megpróbálta őt is megtérésre bírni. A látogatásnak újabb verekedés lett a vége, illetve az, hogy a két férfi végérvényesen elhidegült egymástól. Rimbaud a következő évben beállt a holland gyarmati seregbe, igaz, egy hónap múlva meg is szökött a katonaságból, és ekkor vette kezdetét életének kalandor szakasza. Az egykori kamaszzseni nem írt többé verseket, helyette Afrikában lett fegyverkereskedő. 1891-ben egy daganat miatt haza kellett térnie Franciaországba, lábát amputálták, de ez sem mentette meg, még az év novemberében elhunyt szülővárosában. Verlaine 1881-ben Jóság címmel kiadta vallásos verseinek gyűjteménye, 1883-ban visszatért Párizsba, de ott alkoholizmusa és kábítószerfüggősége is kiújult, szegénységben, betegen halt meg három évvel később.

 
Rimbaud és Verlaine a bal alsó sarokban Henri Fantin-Latour 1872-es festményén

Az ötlet, hogy a költőket méltó módon újra kellene temetni, 2019 tavaszán merült fel először, amikor Frédéric Martel (ő, igaz más ügyben, nemrég interjút adott a Magyar Narancsnak) és néhány Rimbaud-szakértő meglátogatták a költő nyughelyét Charleville-Mézières-ben. „Sokkoló volt látni, hogy ott fekszik Berrichon mellett” – nyilatkozott később Martel, aki elmondta azt is, ott helyben született meg bennük az elhatározás, hogy „kimentik” a költőt a kisvárosból, amit mindig is gyűlölt, és ahonnan egész életében elvágyott, és kezdeményezni fogják újratemetését a Panthéonban.

Az újratemetést támogatók petíciója azonban nem aratott osztatlan sikert:

egyfelől a konzervatív oldal is kifejezte ellenérzéseit az ötlettel szemben, másfelől Rimbaud leszármazottai, illetve szülővárosa sem örült a felvetésnek.

A konzervatív véleményformálók azt kifogásolták, hogy az „elátkozott költőkkel” olyan személyek kerülnének a francia nemzet díszsírhelyére, akik életükben hátat fordítottak a francia társadalomnak, gyűlölettel írtak az országról, és mindent megtettek, hogy rombolják annak hagyományait. Jacqueline Teissier-Rimbaud, a költő dédunokahúga úgy nyilatkozott a Le Figaronak, hogy mivel Rimbaud élete nem Verlaine-nel kezdődött, és nem is vele ért véget, csupán ifjúságának néhány évében volt kapcsolat köztük, nem indokolt a közös újratemetés. Charleville-Mézières polgármestere és a helyi értelmiség több tagja pedig az ellen szólalt fel, hogy egy ilyen lépéssel, mint a költő sírjának Párizsba helyezése, megint csak a kulturális centrum járna jól, míg a periféria tovább gyengülne, a város pedig a legfőbb nevezetességét veszítené el. Rimbaud sírja Párizsban egy lenne a számos látnivaló közül, míg Charleville-ben ez a legfontosabb kulturális emlékhely, ami rengeteg turistát vonz a településre.

A hosszas és olykor meglehetősen heves vitának a múlt héten Emmanuel Macron vetett véget. Franciaországban elnöki hatáskör arról dönteni, kit temessenek el a Panthéonba és kit ne. Legutóbb 2018-ban került sor állami temetésre a helyszínen, amikor a holokauszttúlélő politikus Simone Veil és férje kapott díszsírhelyet a nagymúltú épületben. Macron a napokban levelet írt a Rimbaud-család ügyvédjének, mely múlt csütörtökön eljutott az AFP hírügynökséghez is. Ebben az elnök kijelenti, hogy nem akar a család akarata ellenében dönteni, ezért

nem támogatja Arthur Rimbaud hamvainak elszállítását a Charleville-Mézières-i családi sírból.

A francia értelmiséget megosztó ügy tehát úgy tűnik, itt véget ért. Igaz, arról nem szólnak a hírek, hogy Verlaine sírja is marad-e a körgyűrű mellett, vagy az ő újratemetésére van még némi remény.

Figyelmébe ajánljuk

Tendencia

Minden tanítások legveszélyesebbike az, hogy nekünk van igazunk és senki másnak. A második legveszélyesebb tanítás az, hogy minden tanítás egyenértékű, ezért el kell tűrni azok jelenlétét.

Bekerített testek

A nyolcvanas éveiben járó, olasz származású, New Yorkban élő feminista aktivista és társadalomtudós műveiből eddig csak néhány részlet jelent meg magyarul, azok is csupán internetes felületeken. Most azonban hét fejezetben, könnyebben befogadható, ismeretterjesztő formában végre megismerhetjük 2004-es fő műve, a Caliban and the Witch legfontosabb felvetéseit.

„Nem volt semmi másuk”

Temették már el élve, töltött napokat egy jégtömbbe zárva, és megdöntötte például a lélegzet-visszatartás világrekordját is. Az extrém illuzionista-túlélési-állóképességi mutatványairól ismert amerikai David Blaine legújabb műsorában körbejárja a világot, hogy felfedezze a különböző kultúrákban rejlő varázslatokat, és a valódi mesterektől tanulja el a trükköket. 

Játék és muzsika

Ugyanaz a nóta. A Budapesti Fesztiválzenekarnak telefonon üzenték meg, hogy 700 millió forinttal kevesebb állami támogatást kapnak az együttes által megigényelt összegnél.

A klónok háborúja

Március 24-én startolt a Tisza Párt Nemzet Hangja elnevezésű alternatív népszavazása, és azóta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy ne érte volna atrocitás az aktivistákat.

Hatás és ellenhatás

  • Krekó Péter
  • Hunyadi Bulcsú

Az európai szélsőjobb úgy vágyott Donald Trumpra, mint a megváltóra. Megérkezik, majd együtt elintézik „Brüsszelt” meg minden liberális devianciát! Ám az új elnök egyes intézkedései, például az Európával szemben tervezett védővámok, éppen az ő szavazó­táborukat sújtanák. Egyáltalán: bízhat-e egy igazi európai a szuverenista Amerikában?

„Egy normális országban”

Borús, esős időben több száz fő, neonácik és civilek állnak a Somogy megyei Fonó község központjában. Nemzeti és Mi Hazánk-os zászlók lobognak a szélben. Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője és Toroczkai László, a szélsőjobboldali párt elnöke is beszédet mond. A résztvevők a lehangoló idő ellenére azért gyűltek össze szombat délután, mert pár hete szörnyű esemény történt a faluban. Március 14-én egy 31 éves ámokfutó fahusánggal rontott rá helyi lakosokra: egy középkorú és egy idős nő belehalt a támadásba, egy idős férfi súlyos sérüléseket szenvedett.