Sport

A szalonna és hasonlók becsülete olyan korból származik, amikor egy másfajta életmód igazolta fogyasztásukat. Mint Kisbán Eszter néprajztudós tanulmányaiból kiderül, a késő középkortól a legújabb korig a szalonna mindig drágább volt valamennyi friss húsnál. De emellett tartotta magát a heti meghatározott két vagy három húsevő nap rendszere. Kezdetben a hús csak egytálételbe főzve került az asztalra. A kora újkor legjellegzetesebb hazai étele a káposztás hús (a későbbi kolozsvári káposzta) volt. A sült hús hétköznapon még sokáig választóvonalat jelentett a paraszti és a "közép" rétegek között, egyes vidékeken még a lakodalmi étlapról is hiányzott. A XVIII. századnál korábban egyik csoportnál sem volt húsleves. Valószínűleg már évszázadok óta készítették a marhapásztorok a később meghatározóvá váló magyar ételt, amikor Bél Mátyás 1730 körül megemlíti. Vidékenként nevezték gulyásnak, pörköltnek, paprikásnak. 1860-ra már a mindennapok és ünnepi alkalmak legjellemzőbb étele, de Erdélyt a borsos tokány konkurenciája miatt sosem érte el igazán. 1960-ban a Központi Statisztikai Hivatal mérései szerint már a pörkölt volt a leggyakoribb húsétel. A XX. század első felében kibontakozó nemzetközi turizmus a gulyást már elvárta, a hazai névváltozással azonban a vendéglátóipar már nem a pörköltet, hanem a gulyáslevest kínálja. A pörkölt - azon kisszámú parasztételek egyike, melyek feljebb jutottak a társadalmi skálán - a máig legismertebb magyar étel Európában és Amerikában. Itthon viszont szoros a küzdelem közte és a bécsi szelet között. Az eredetileg borjúcombból készült rántott húst olasz háttérrel a bécsi konyha vezette be 1800 körül, kezdetben nem a sült helyére lépett, hanem főzelék feltétjeként szerepelt. Mai formájában az ötvenes évek végén alakult ki a vasárnapi rántott szelet országos divatja, a kezdetben ünnepi hús és sütemény is ekkor érte el a vidéki családok asztalát.

Areggeli ébredés után ideges matatás az éjjeliszekrényen, a cigaretta sehol. Pedig a nikotin éjjel kiürült az agyból, kéne az új adag. Végre előkerül egy szál, a nikotin három másodperc alatt eljut az agyba, a világ újra gyönyörű. De csak húsz percig. A borotválkozás után újra rá kell gyújtani. És ez így megy egész nap.

Az egyik, kézenfekvő módszer, ha a mennyiséget növeljük, azaz minden létező felületre rajzoltatunk, valamint a legvadabb helyekre is fémeket tetetünk. Igényesebb megoldás a minták exkluzivitására helyezni a hangsúlyt, illetve ha teljesen egyedi ékszert tervezünk vagy terveztetünk. Újra hódít a hegtetoválás és a bőr alá ültetett fém, mindkettő a kidomborodást, vagyis a kép háromdimenzióssá válását helyezi előtérbe.

azt firtatják, a gazdasági életben a munkavállalói oldalon vajon a szépség

"Kedvezőtlen természetföldrajzi viszonyok és társadalmi feltételek", így lehetne összefoglalni a határainkon belüli síelés viszonyait. Nemhogy minden kicsi, de korszerűtlen is: kevés a parkolóhely, síbusz alig, gyakran 20 percet kell sorban állni a vécéért meg a felvonóért és az átlag 4-500 méteres csusszanásért. Mégis az első hótól az utolsóig hétvégente bedugulnak a helyek. Több tízezerre tehető azoknak a száma, akiknek a magyar sípályák kikapcsolódási és sportolási esélyt kínálnak, és azoké, akiknek sem kedvük, sem lehetőségük évente minimum 40-70 ezer forintot költeni, plusz 700-2500 kilométert vezetni.

"Avilágbajnoki cím után megváltozott a helyzet" - mondta Viktor édesapja, Erdős Attila, egy nappal hazaérkezésük után. Máris hat-nyolc olyan ember kereste őket telefonon, aki korábban soha. Egyikük, a neves magyar sakkmenedzser és edző azt tanácsolta, azonnal vegyék ki a fiút az iskolából, szerezzenek három-öt millió forintot, mert ő tudná megfelelő szinten tanítani és versenyeztetni, és akkor másfél-két év alatt kiderülne: lehet-e igazi nagy sakkozó a gyerekből. "Honnan vegyék én ennyi pénzt?" - tárta szét a karját a békéscsabai hadkiegészítő parancsnokságon dolgozó apa.

Atörténet a boldog békeidőkben kezdődött, amikor a magyar futballistákat csak harminc év fölött engedték ki külföldre. Szombathelyről két, akkoriban nagyon népszerű játékos, Halmosi Zoltán és Kulcsár Ferenc zárhatta Ausztriában a pályafutását - így indult a nyugati vonal. Halmosit azóta is emlegetik a sógorok, a játékos odaát roppant népszerű lett. Kulcsárt sem felejtették el, a sigethi (´rsziget) kávézó közönsége azonnal tudja, hogy ő volt az a Cánci névre hallgató magyar, akit vállukon vittek végig a falun, amikor a csapat megnyerte a bajnokságot.

Persze nem romantikus hősökről van szó, hanem aktív profikról, akiknek valaha megszerzett pingpongtudására máig vevők a nyugati harmadik-hetedik vonalban. Ezért is vannak itt, a kinti fellépésre hangolnak. Közülük többen abból élnek, amit hétvégenként a külhoni csapatbajnokságokban összeütögetnek.

Nézzük meg egyszer, hogyan fest a Föld, ha nem domborzati, növényzeti vagy állatvilágbeli szenzációk mentén tálaljuk, hanem úgy mutatjuk be, mint a szülővárosunkat annak a turistának, akivel a nevezetességekkel való villogás helyett minden harmadik buszmegálló vonzáskörzetét keressük fel.

a "Kinizsi 100" teljesítménytúrát, az izületi fájdalmak mellett olyan élményekre is szert tehetünk, amelyekkel már lehet dicsekedni.

A"kerékpárt a kerékpárboltból" szlogen nem annyira állásfoglalás a hipermarketek kontra hazai kiskereskedelem-vitában, hanem megfigyelés, mely szerint a plázákban egy sárcipő áráért vásárolt "montenbájk" terepen rövid életű, nem beszélve egyéb veszélyekről. Ezeket tízezres felárért sminkelik ugyan teleszkóppal, de ez csak álca, olyan, mint amikor egy Lada ezerötöst Ferrarit idéző műgyanta spoilerrel vadítanak.

a jelenbeli rosszat, az őszi esőzésekkel menetrendszerűen jelentkező jogos apátiámat mégis e módon oszlatom el: valamit valamiért. Miközben tehát lehangoltan szaglászom nyirkos tükörbársony zakómat, gondolataim már a másnapi gombászás körül időznek. Nem mintha nagy gombász lennék, elég talán most felidéznem

mert mikor már végképp, mindörökre feladná az ember, mindig jön valami aprócska biztató mozzanat, egy halovány reménysugár, amibe végtelen szkepszissel, mégis felgyorsuló szívveréssel belekapaszkodik, "eljátszik a gondolattal, hogy hátha majd ezúttal, csak most, egyetlenegy ízben, kivételesen" - hogy aztán a valóság ménkű nagy, göcsörtös bunkója itt, a felszálló ág kezdetén sújtson le rá. "Nem lesz ennek soha vége. Annyi fontosabb dolog van a földön: nem kell ezt minekünk közvetíteni" - fejeztem be azt a cikket (A szokásos forgatókönyv, Élet és Irodalom, 2001. szeptember 28.), hogy most készséggel visszavonjam ezt a zárómondatot.

Neki is volt iskolája. Kis Romet, Babetta, Simson és MZ. A szokásos kelet-európai boxutca a rendszerváltás előtt. Aztán egy csúnya motorbaleset. Frissen szerzett B kategóriás jogosítványát egy Trabant volánjánál ülve veszítette el - a tizennyolcadik születésnapi buli volt élete első igazi lerészegedése. Mire visszakapta a vezetői engedélyét, már a ralifutamok törzsvendégének számított. 1993-ban ült először navigátorként egy versenyautóba, hogy aztán egy évvel később már maga vezessen egy Trabant 601-est.