Esterházy Márton: A magyar fociban nincs követelmény, szakmai válság van

  • narancs.hu
  • 2019. február 11.

Sport

Beszélt a 3 milliós fizetésekről, Mezeyről, taoról, szerinte ezzel a válogatott garnitúrával nincs reális esélyünk az Eb-részvételre.

Az Élet és Irodalomnak adott interjút Esterházy Márton, és tett pár érdekes kijelentést, amit érdemes megfontolni. Íme pár részlet a beszélgetésből.

A válogatottról

„Drukkolok nagyon, de mondjuk ki, ezzel a válogatott garnitúrával nincs reális esélyünk az Eb-részvételre. Hozzáteszem, világbajnokira sincs, és ha 64-re emelnék a létszámot, akkor se biztos, hogy lenne.”

Az akadémiákról

„minden év úgy telik el, hogy egyetlen magyar játékost sem visznek erős külföldi csapathoz, ami  óriási kritika az akadémiáknak, az edzői garnitúrának, a szülőknek, a közegnek – mindenkinek... Nálunk mikor kapnak észbe az akadémiákon, hogy valami nem jól működik? Minden sportág ki tudja termelni a maga tehetségeit, mi viszont nemzetközi szinten a középmezőnyt sem érjük el. Mi elveszünk az eredményekben.”

Horribilis fizetések

„Szakmai válság van. Vezetői és edzői. Nem jól működik a rendszer, nincs követelmény, a bérek viszont az egekben – nem lehet az NB II-ben havonta 3 millió forintot keresni! És most mindegy, ki adja a pénzt, bár azt azért hozzátenném, hogy a tao-pénzek felhasználhatóságával kapcsolatban pontos utasítások kellenének, mert így mindenki ügyeskedik, nem véletlenül van 48 utánpótlásedző egy csapatnál.”

Mezey Györgyről

„...32 év után sem tudja azt mondani, bocs, tévedtem. Mi történne? Elveszik a doktoriját? Persze, ismerek ilyen edzőket, akik sosem hibásak. Mi vakon hittünk Mezeyben, csináltuk, amit kért, ha azt mondta, fussunk egy órát a hegyre és vissza, akkor mi 1 óra 10 percet futottunk. A legjobb edzőm volt, aki aztán Mexikó után konzekvensen kivonta magát ebből az egészből. Hagyta, hogy a reptérről szétszéledve főjünk a levünkben, mindenki mondjon, amit akar....  És valószínűleg itt jönnek az emberi dolgok, hogy sértődékeny volt, mindenkiben az ellenséget látta, mindenkivel összeveszett. Vagy, hogy 32 év alatt egyszer sem állt ki, hogy ő és a stáb is hibásak.”

Esterházy Péterről

„Ő abszolút penge középpályás volt, meg néha csatár, Varga Zoli típusú. Nagyon jól lőtt, jól húzogatott, a fejjátéka határeset volt, de jól látott a pályán, imádtam vele játszani. De kérdés, mi lett volna, ha följebb kerül, bírja-e fizikálisan, szakad-e az izma, mint a G-húr? Karrierünk alatt folyamatos rivalizálás volt közöttünk, például, hogy melyikünk nevét írják nagyobb betűkkel az újságban. Ezt Görögországban sokszor megnyertem. Ő pedig a nyilatkozataimmal cikizett, ha az újságban az jelent meg tőlem, hogy 'őrületes hangulat volt az oroszlánbarlangban'. De azt is mondta, bármelyik díját odaadta volna, hogy egyszer a Népstadionban, játékosként, 80 ezer ember előtt a Himnuszt hallja. Mindenről eszembe jut. Ő más világ volt, egy zseni. Nemcsak játszani, hanem meccset nézni is imádtam vele.”

(Via Eurosport)

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.