Bár McKinnon kínosan ügyel rá, hogy elvi választóvonalat húzzon az erkölcsi alapon betiltást követelő vallásos jobboldaltól (azzal, hogy cenzúrát követelő érveit politikainak nevezi), a gyakorlati eredmény, melyre törekszik, ugyanaz: cenzúrát követel. A jogi érvelés egy része a szólásszabadság nyelvezetét használja, mely szerint a férfiak joga az "önkifejezésre" a nők szabad szavát némítja el. Természetesen McKinnonék nem értek volna el akkora sikereket, ha nem lenne igazság abban, amit mondanak. A szexipar nyilvánvalóan nem feminista utópia, és még csak nem is habos torta. De amíg az egyenlőség elvének megvalósítása általában szintemelésre törekszik, addig, pontosan a hátrányos megkülönböztetés koncepciójára hivatkozva, McKinnonék a pornográfiával kapcsolatban a szint csökkentésére sarkallják a törvényhozót, jogalkalmazót. És itt az érvrendszer gyenge pontja könnyen kitapintható. Miért nem követel szólásszabadságot a szexualitás más, nem elnyomó jellegű nyílt megjelenítéséhez, ahelyett, hogy a meglévőt szűkítené vagy tiltaná? Azért, mert az érvrendszer mögött a női és általában a szexualitás igen leszűkített értelmezése húzódik. Éppúgy korlátozná a homoszexuális, leszbikus és bármilyen más pornográfiát. Továbbá minden olyan, irodalminak minősülő alkotást is, mely érvei szerint a nőt lealacsonyító erotikus helyzetben ábrázolja, mint például a Lady Chatterley szeretője vagy az Ulysses.
A tiltást ellenző feminista
érvek legalább ennyire radikálisak, és nem csak egy irányból erednek. A leszbikus pornó alkotói és fogyasztói, élükön olyan irodalmi nagyságokkal, mint Pat Califia, ádáz ellenségei bármiféle tiltásnak. A leszbikus kisebbségen belül is kisebbséget alkotó szado-mazochisták nem a megélhetésüket féltik, hanem elemi felháborodás hajtja őket: olyanok tagadják létezésük, életformájuk jogosságát, akiket természetes szövetségesnek tarthatnának.
A szexipar dolgozóinak feminista hangadói felhívják a figyelmet arra, hogy az elméletek empirikus megalapozottsága (leginkább kevéssé autentikus voltuk miatt) a nullával egyenlő; szerintük a cenzúrát követelők tipikusan jótékonykodó behalfista stílusban az ő bőrükre, nélkülük és gyakran ellenük tevékenykednek. Ahelyett, hogy jobb és biztonságosabb munkakörülményekért, több fizetésért, társadalmi kirekesztettségük enyhítéséért harcolnának nővéreik, döntéshozatali képességüket, választáshoz és méltósághoz való jogukat vonják kétségbe.
A legnagyobb arcú feministák "áldozat feministaként" bélyegzik meg a McKinnon-Dworkin-féle vonulatot, cáfolva azt a szerepértelmezést, amelyben a nő csak kiszolgáltatott, a férfi kéjének kiszolgálójára redukált szereplő lehet. A "mard-el-feministák" mindenekelőtt önálló, aktív szexuális vágyakkal és döntéshozatali képességgel rendelkező lényként látják a nőt. A szexiparban megjelenő diszkriminatív elemeket a társadalom egészében létező egyenlőtlenség tükröződésének és újratermelésének tartják, abszurdnak tekintik az okozati összefüggés felvetését, főleg ebben az irányban.
Az áldozat feministák szívesen mossák egybe a kifejezést és a tettet. Az aktus vagy brutalitás ábrázolása maga a brutalitás, a megalázás, meghurcoltatás. Nem valós, hanem csakis kényszerajánlatok alapján dönt a pornószínész, a szexiparban dolgozó.
A pornóra mint vizuális médiumra a "férfitekintetről" kialakított feminista kritika többszörösen is igaz kellene hogy legyen. Ráadásul a női szexualitás "nem-vizuális" beállítottsága is egy bevett közhely. Ezek az elméletek azonban nem szolgálnak magyarázattal a mozirajongók női túlsúlyára, sem pedig a pornó egyre növekvő női fogyasztói piacára, amiben a videó megjelenése és terjedése kétségtelen szerepet játszik, bár a befogadói elméleten is módosítani kell egy kicsit.
A nyolcvanas évektől a médiakritika felfedezte a világ egyik legnagyobb közhelyét: a néző képes, sőt hajlamos fenntartásokkal élni. A film értelmezhető és élvezhető a nem-célközönség számára is. Ezt a nézőpontot "kettős látásnak" is nevezik, ugyanis részleges azonosulásként magyarázzák a "férfi tekintettel", részleges különutazásként. Ezzel a kettős látással, azaz a befogadó képlékeny, csúsztatható beazonosulási pontjával magyarázható a homoerotika heteroszexuálisok általi élvezete és fordítva.
Sokkal technikaibb már az a felvetés, hogy lehet-e
egyáltalán női pornót
készíteni. A hagyományos pornó csúcsdísze ugyanis a spritz posi-tion, angolul money shot, ami a férfiorgazmus látványát rögzíti. A női orgazmus szervi lefutása sokkal kevésbé látványos, ahonnan persze több irányba vezethet alkotói impulzus. Egyesek addig is eljutottak, hogy értelmezés kérdése az egész. A permet-helyzet képletesen jelenthet akár női orgazmust is. Sajátos női kassza-kép pedig montázs, lassított felvétel és hangeffektusok segítségével kialakítható lenne. Az is kérdéses, hogy mit akarunk látni a női orgazmusnál. A mondjuk combon csordogáló, esetleg enyhe színezéssel láthatóvá tett levet vagy a barázda simaizomi rángását? Vagy épp teljes testi eksztázist? Mi lenne, ha a csúcs helyett hosszan tartó fennsíkra, lankadatlan izgalmi állapotra koncentrálna az alkotó?
A pornó legmaróbb kritikája házon belülről érkezett. Ennek ellenére nem igaz, hogy belülről meg lehet a dolgokat változtatni.
Az, hogy alternatív elképzelések léteznek az erotikus kifejezés terén, nem azt jelenti, hogy mindez az egész ipar működésére bármilyen hatással is lenne. A pornó ironikus újraértelmezése sokkal inkább rétegpiacot szolgál, semmint befolyást gyakorolna az egyre terjeszkedő fogyasztási hajszára és a látványi, képviseleti társadalomra.
A New York-i Harmony, Kitchen, Three Dollar Bill Theater voltak a gócpontjai a kilencvenes évek elején burjánzó erotikus felforgató tevékenységnek. Név szerint Annie Sprinkle-t említenénk, a poszt-porn-modernizmus szellemi anyját és testi megvalósítóját.
Permet Panka maga is évekig űzte az ipart. Hiteles vagy akár fiktív naivaként már hat hete dolgozott egy masszázsszalonban, mire valakinek kiszaladt a száján a numera szó, amiből rá kellett döbbennie, hogy mi is az ábra. Addig ugyanis azt gondolta, hogy a masszázs után csak ő dobta be ráadásnak a szexet, nem pedig azt, hogy a masszázs a pőre valóság eufemista lepleként szolgált csupán. Annie másik nagy anekdotája az, hogyan mentett életet faszszopással: egyik haverja asztmás rohamban fuldoklott, s neki csak ez az egy mentő ötlete támadt, mitől a csávó le is nyugodott, máig is él... ott, ahol a kurta farkú malac túr.
A díva szerint a szexnek rengeteg funkciója és változata van az emberi lét során. A prostitúció és a pornó által nyújtott szexuális élmény szerinte ömlesztett, McDonald`s-szex, de jobb, mint a semmi. Megvilágosodás, felemelkedés, önkifejezés: mind-mind lehet szexuális funkcióval. Leghírhedtebb poszt-porn-modernista performansza az őseredeti voyeur turbo, ahol trónon ülve bocsátotta tárlatra nemi szervét, amelybe zseblámpa és kacsa segítségével nyerhetett betekintést a nagyérdemű. Állítólag ezen remekmű létrejöttét a "Pinát akartok látni? Tessék, lássatok pinát!" gondolatmenet ihlette. A másik a Száz szopás című előadás, ebben száz dildón fuldoklik nagyközönség előtt.
Pankának soha egy rossz szava nem volt az iparról, mégis kegyetlen dühvel volt képes ábrázolni szexualitáshoz való viszonyunkat. Egyik méltatója, Anne McLintock az eddigelé feltérképezetlen nőszempontú örömszerzés ábrázolásának előfutáraként üdvözli.
A pró és kontra érvek képviselői pedig jobb, ha eszükbe vésik: a nők jobban járnának, ha szervezkednének, ahelyett, hogy veszekednek.
Forrai Éva
