Magyar Narancs: Mit lehet tudni az ókori olimpiai játékok eredetéről?
Németh György: Nagyon sok versenyjáték volt az ókori görög világban, tulajdonképpen minden nagyobb város rendezett ilyet, és mindig egy isten tiszteletére, tehát egyfajta kultusz részének tekinthetjük. Hogy milyen volt egy ilyen esemény, annak az archetípusa az európai irodalom legkorábbi művében, az Iliászban gyönyörűen le van írva hexameterekben. Eleinte csak Olümpia közeléből, a Peloponnészoszról érkeztek a versenyzők, amelyből látszik, hogy ez egy szerény, regionális esemény volt, bár ma úgy tekintünk rá, mint a nagy olimpiai játékok ősére. Csak a negyvenedik ilyen olimpia után jöttek már távolabbról is versenyzők, s így nőtt az esemény jelentősége.
MN: Amikor az ókori olimpiákról beszélünk, az Olümpia nevű településen rendezett játékokat értjük a kifejezés alatt, pedig – mint mondta – hasonló rendezvények más görög városokban is voltak…
NGY: Olümpia a névadó, de ezzel párhuzamosan sok versenyjáték futott: a szintén Zeusz tiszteletére rendezett nemeai játékok, a Poszeidón tiszteletére rendezett iszthmoszi játékok és az Apollón tiszteletére, Delphoiban rendezett püthói játékok voltak a legjelentősebbek. Ez a négy játék olyan volt, mint ma a teniszben a Grand Slam. Volt egy csomó kisebb is, de ez a négy annyira tekintélyes volt, hogy aki mind a négyen győzni tudott egy adott versenyszámban, azt periódusgyőztesnek nevezték, és ez valami óriási dolognak számított. Ám a négy játék soha nem volt pénzdíjas.
MN: Ezek azonos tekintéllyel bírtak?
NGY: Nem egészen: az olümpiai volt a legtekintélyesebb, mivel ez volt a legkorábbi.
MN: Mai szemmel nézve elég meglepő, hogy a győztes jutalma mindössze egy babérkoszorú volt…
NGY: Ha valaki megnyerte a játékokat, akkor az a saját államának is nagy dicsőség volt, és otthon általában kapott pénzjutalmat. Athénban például törvénnyel szabályozták, hogy melyik versenyszámért mennyi pénz jár. De az olimpiák mellett voltak pénzes versenyek is, és kialakult egy professzionális sportolói réteg. Ezek az emberek abból éltek, hogy járták a különböző versenyeket.
| ||
MN: A történelemórán azt tanítják, hogy az első olimpia Kr. e. 776-ban volt. Igaz ez?
NGY: Minden kisgyereknek elmondják ötödikben – még a jelenlegi tankönyvekben is kötelező dátum –, hogy Kr. e. 776-ban volt az első olimpiai játék. Nem! Kr. e. 776-ból jegyezték fel az első győztes nevét, de biztosak vagyunk benne, hogy már jóval ezelőtt voltak játékok. A félreértés abból fakad, hogy a Kr. e. 5. században volt egy szofista, aki összegyűjtötte az olimpiai győzteseket, majd a Kr. e. 4. és 3. század fordulóján egy Timaiosz nevű történetíró elkövette azt a hibát, hogy 776-ot jelölte meg az olimpiai játékok kezdetének. Tehát a tévedés már 2300 éves.
MN: Köztudott, hogy csak szabad görög férfiak indulhattak. Volt más feltétel is?
NGY: Ha valaki elgyalogolt Olümpiába, és nevezett, akkor indulhatott. Hogy milyen eséllyel, az már más kérdés, bár egy falusi gyerek is futhatott gyorsan. Ezzel szemben a kocsiversenyen például biztosan nem indult, mert négy ló tartása rettenetesen drága volt. Viszont voltak olyan gazdagok, akik többszörös indulók is lehettek. Ilyen például az athéni Alkibiadész, aki egy versenyen négy fogatot is indított, vagyis nem ő hajtott, mégis megszerezte az első, a második és a negyedik helyet. Amúgy a kocsiversenyeket legtöbbször zsarnokok vagy gazdag politikusok nyerték meg.
MN: Hérodotosz azt írja, hogy Kimón, az athéni hadvezér, miután győzött az olimpián, dicsőségre tett szert. Ez azt jelenti, hogy egy-egy olimpiai győzelem esetleg hatalommal is járt?
NGY: Az olimpiai győzelem, ezen belül leginkább a kocsiverseny, nem a hatalom megszerzését, hanem a megerősítését szolgálhatta, reprezentáció volt. Ez volt a legnépszerűbb versenyszám, ez jelentette a játékok csúcspontját. A szicíliai, például a szürakuszai zsarnokok előszeretettel erősítették meg a presztízsüket azzal, hogy indultak az olimpiai kocsiversenyen, amit rendre meg is nyertek.
MN: Milyen versenyszámokról tudunk még?
NGY: A stadionfutás kezdetektől jelen volt, emellett a pankration – ami az ökölvívás és a birkózás kombinációja – és az öttusa volt igazán látványos. Feljegyezték, hogy a sportágakat mikor vezették be Olümpiában, tudjuk, hogy mikor jelent meg a kettős stadionfutás vagy a fegyveres futás, ugyanakkor vannak megválaszolatlan kérdések is, ilyen például a távolugrás problematikája. Ez az egyetlen olyan sportág, amelynek feljegyezték az eredményeit, csakhogy nincs ma olyan távolugró, aki akár feleakkorát tudna ugrani, mint az ókori versenyzők, akik ráadásul kőből készült súllyal ugrottak. Régebben volt egy olyan elképzelés, hogy ugrás közben hirtelen hátradobták a súlyokat, és így még egyet ugrottak a levegőben, ám ezt kipróbálták mai profi sportolókkal, és azok még gyengébb eredményt értek el. Alighanem inkább hármas- vagy ötösugrás lehetett az akkori távolugrás.
MN: Léteztek a maihoz hasonló sportegyesületek?
NGY: Az első sportklubok csak a római világban alakultak ki, a kocsiversenyzők számára. Az ókori olimpiák idején ilyenek még nem voltak, az jelenthetett némi összetartást, hogy ki melyik gümnaszionba, vagyis tornacsarnokba járt edzeni. Voltak olyan elit csarnokok is, ahová nem engedtek be akárkit, de ezek nem befolyásolták, hogy ki indulhatott a játékokon.
MN: Az olimpiai békét mennyire vették komolyan?
NGY: Valóban létezett, de furcsa módon ez csak Olümpiára vonatkozott, tehát, mondjuk, a nemeai játékok miatt nem volt ilyen. De igazából nem is a játékok idején volt erre szükség, hanem előtte és utána, hogy a versenyzők kiutazása és hazatérése biztosítva legyen. Olykor megszegték, sőt előfordult, hogy az arkádiaiak egész egyszerűen elfoglalták Olümpiát, még játékokat is rendeztek, bár ezt később érvénytelenítették. Amikor kiverték őket, még a szentély területén is harcok folytak.
MN: Jellemző volt-e a csalás, netán valamiféle tiltott teljesítményfokozás?
| ||
NGY: Volt, aki lefizette a versenyzőtársait, és volt, aki le is bukott. Az ilyen leleplezett csalóknak súlyos büntetést kellett fizetniük, bronz Zeusz-szobrot kellett állítaniuk, ami nagyon sokba került. Ismertek teljesítményfokozó módszereket is, de ezeket már akkor is tiltották. Ezért kellett a versenyzőknek már napokkal a játékok előtt beköltözniük az „olimpiai faluba”; ellenőrizték őket, és azt is megszabták, hogy mit ehetnek és ihatnak. Aki valami mást is elfogyasztott, azt a bírák azonnal kizárták a versenyből. Amúgy Olümpiában a bíráknak korlátlan jogkörük volt: ha kellett, simán megvertek valakit, ha nem azt tette, amire kérték.
MN: Homérosz az Iliászban még nem beszél arról, hogy a versenyzőknek meztelenül kellett volna versenyezniük.
NGY: Homérosz valóban nem, de Hérodotosz már rögzíti azt, hogy a görögök meztelenül sportolnak, ellentétben az ázsiaiakkal, akik rettenetes nagy szégyennek tartották volna, ha valaki meztelenül látja őket. Ugyanakkor biztos, hogy az olimpiai játékokon meztelenül sportoltak a versenyzők.
MN: Úgy tudom, ha megjelent volna egy nő a játékokon, letaszítják egy szikláról, a Tüpaionról. Előfordult, hogy mégis részt vettek a versenyen?
NGY: Van egy női olimpiai bajnokunk, úgy hívták, hogy Küniszka. Spártai királylány volt, és két egymást követő olimpián megnyerte a kocsiversenyt, de csak a kocsi hajtója vett részt a versenyen. A nők valóban ki voltak zárva, a férfiak pedig meztelenül sportoltak, de ez a meztelenség egyúttal szexvizsgálat is volt. Senkit nem taszítottak le szikláról, de a meghívott, idősebb papnőt leszámítva nem is mertek megjelenni nők az olimpiákon. Azonban a nagy versenyeket megelőzően női versenyt is tartottak, amelyeken a még hajadon lányok futhattak.
MN: Az olimpiák megérezték a hagyományos poliszvilág válságát? Úgy vesztettek a játékok a jelentőségükből, ahogy Hellász is?
NGY: Nem igazán, hiszen az olimpiai játékok is integrálódtak a római szokásokba. Attól kezdve, hogy a rómaiak kvázi görögnek számítottak, és részt vehettek a játékokon, számukra is dicsőség volt egy-egy ilyen esemény. Az olimpiai játékok töretlenül virágoztak a Krisztus utáni években, egészen Nagy Theodosius (347–395) római császárig. Az olimpiai játékokat ő tiltotta be, egyszerűen azért, mert ezeket Zeusz tiszteletére rendezték, ami a kereszténységgel nem volt kompatibilis. Igen ám, de nemrég Olümpiából előkerült egy felirat, amely felsorol néhány győztest 385-ből, noha hivatalosan 377 után már nem jegyeztek fel győzteseket, tehát úgy tűnik, hogy a játékokat, ha sokkal szerényebb keretek között is, mint korábban, de megtartották még néhány évig. Sőt, nagyon úgy tűnik, ekkor már nem ragaszkodtak ahhoz, hogy csak görögök indulhatnak, az utolsó olimpiákon már örmény győztest is találunk.
MN: A betiltás után volt-e bármiféle kísérlet a játékok újraélesztésére?
NGY: Egyáltalán nem, mivel az olimpiai versengés mögött álló gondolat és a pogány kultusz mélységesen idegen volt a keresztény világtól, és nem csak Zeusz miatt. Egy olyan ideológiában, amelyben a testünk voltaképpen nem más, mint a lelkünk börtöne, és arra törekszünk egész életünkben, hogy a lelkünk a halál után jó helyre kerüljön, abban az, hogy a testtel mit csinálunk, hogy kisportolt legyen, nem tartozott a feltétlenül kívánatos célok közé.
| Névjegy Németh György 1956-ban született, tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–történelem–ógörög szakán végezte. A Debreceni Egyetemen 11 évig vezette az ókortörténeti tanszéket. Tanított Heidelbergben, Kölnben, Kolozsvárott, Clermont-Ferrand-ban és Barcelonában is. Több tucat könyvet írt az ókorról, és vezetett történelmi ismeretterjesztő tévéműsort is gyerekeknek. Kiemelten foglalkozik az antik orvoslással, a görög felirattannal és az ókori mágiával. Jelenleg az ELTE BTK Ókortörténeti Tanszékének a vezetője, egyetemi tanár, az MTA doktora. |
