Lapunk megjelenésekor még nem tudjuk, hogy Magyarország hol végez a Rióban zajló XXXI. nyári olimpiai játékok éremtáblázatán, az azonban már most egyértelmű, hogy lesznek magyar sportolók annak a rangsornak az élén, amely az olimpiai érmek után járó jutalmakat tartalmazza majd – köszönhetően a nemzetközi összehasonlításban is jelentős hazai állami díjazásnak.
A magyar küldöttség legeredményesebb tagja, Hosszú Katinka három aranyérmével (400 méter vegyes, 100 méter hát, 200 méter vegyes), egy ezüstjével (200 méter hát) és a női 4×200 méteres váltóval elért 5. helyével 138 millió forintot úszott össze a brazil világvárosban. Őt már senki nem fogja túlszárnyalni, London legeredményesebb magyarja, a kajakos Kozák Danuta ugyanis „csak” három számban áll rajthoz az idei játékokon.
A siker ára
Az olimpiai győzelmekért járó állami jutalmakat egy 2013-as kormányrendelet szabályozza, és az első nyolc között végző helyezettek számára garantál juttatást. Az olimpiai arany 35 millió forintot ér, a 2. helyezés 25-öt, a bronzérem 20-at. A 8. helyezettek a dicsőségen túl még kétmillió forintot is hazavisznek, a jutalmakat a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) folyósítja.
A fenti összegek az egyéni versenyekben indulókra érvényesek; a párosok tagjai az összegek 90 százalékára, az egyéni sportágak 3–8 fős csapatainak tagjai a 80 százalékára, míg a csapatversenyekben helyezést elérők a teljes jutalom 70 százalékára jogosultak. Korábban volt plafon is: csak a három legjobb helyezés után járt a díjazás, de ez már nincs így.
Az edzők és a sportszakemberek is jogosultak állami jutalomra – ez a kormányrendelet megfogalmazása –, a sportolóikat megillető összeg 60 százalékáig. A rendelet azt is szabályozza, hogy egy edző, sportszakember több tanítványa után is díjazható, de a végösszeg nem lehet magasabb, mint a legeredményesebb versenyzőjének kiutalt jutalom. Vagyis, Hosszúnál maradva, edző-férje, Shane Tusup munkája is nyolcvanmillió forint körüli elismerést eredményezett Rióban. A jutalomra jogosult versenyzőkkel legalább két évet foglalkozó nevelőedzőket is elismerik, ők a sportolóknak járó összeg tíz százalékára számíthatnak. (Az edzőjét vagy edzőit egyébként a sportoló nevezi meg, ami számos esetben vezetett súrlódásokhoz.)
Az olimpiákat közvetlenül követő paralimpiai versenyek legeredményesebbjeire is gondolt a kormány: ők a fenti pénzösszegek felét kapják meg.
Bár az olimpiai jutalmak összege nem változott a négy évvel ezelőttihez képest, az idők során jelentősen módosult. A II. világháború előtt villamos- és színházbérlet volt a győzelmi juttatás, 1948-ban már tízezer forint. Az Indexnek adott, három évvel ezelőtti interjújában az 1988-ban Szöulban aranyérmes kajak négyes egyik tagja, Hódosi Sándor azt mesélte, az elsőség után járó 250 ezer forintból egy használt Fiat Ritmóra futotta. (Hódosi valóban nem alapozta meg az egzisztenciáját az arannyal, ’94-ben az Egyesült Államokba távozott, ott kétkezi munkákat vállalt, autókkal kereskedett, és húsz évre eltűnt a sportközvélemény elől.) Négy évvel később, Barcelonában már másfél millió forintot ért egy egyéni arany, az ezredforduló olimpiáin (Atlanta, 1996, Sydney, 2000) pedig hat és fél millió körül mozgott az apanázs. Majd jöttek a duplázások, az athéni tízmillió forintból lett 2008-ra, Pekingre húszmillió, és 35 millió forint 2012-re, Londonra.
A jutalmazási rendszer szabályozott, azonban a közérdekű adatokkal sajátos viszonyt ápoló MOB csak pereskedés után, 2014-ben volt hajlandó közzétenni a londoni olimpia után járó díjakat az Átlátszó kérésére. A sportolóknak járó összegek nem lehettek meglepőek, így az sem, hogy a legeredményesebb, a kétszeres aranyérmes Kozák Danuta 63 millió forintot lapátolt össze, míg Gyurta Dániel első, negyedik és ötödik helye (váltóban) összesen 58 milliót ért. A harmadik legnagyobb 2012-es jutalmat viszont egy edző, a kajakosként egykor olimpiát is nyert Csipes Ferenc hozta össze 53,5 millió forinttal. Az már érdekesebb volt, hogy a tizenhat fős kerettel negyedik helyet szerző férfi kéziseknél összesen 32-en kerültek fel a jutalmazottak közé (a sajtófőnök és a fotós is), a két csapatot indító vízilabdázóknál (a nők negyedikként, a férfiak ötödikként végeztek) pedig 68-an vehettek fel díjazást. Csak később lett belőle botrány, de már ekkor is kiugró volt a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) akkori elnökének, Gömöri Zsoltnak kiutalt 17,5 millió forintos jutalom. Igaz, a legsikeresebb londoni paralimpikonok ennél jóval többet érdemeltek ki: az úszó Sors Tamásnak 55 milliót utalt át a MOB.
Gáláns Kelet, visszafogott Nyugat
A több tízmilliós összegek magasnak tűnnek a hazai kereseti viszonyokhoz képest, és nemzetközi összehasonlításban sem mondhatók szerénynek. Teljes listát nem találni a műfajban, a hozzáférhető adatok szerint a mostani olimpián Szingapúrban ér a legtöbbet egy arany, ott 209 millió forintnak megfelelő a jutalom. A törpeállam első olimpiai sikerét épp Rióban aratta az úszó Joseph Schooling 100 méter pillangón, ahol Cseh László hármas holtversenyben ezüstöt szerzett. Némileg hasonló kategória Tajvan, ahol 180 millió jár egy végső győzelemért, és Rióban egyet már hozzá is tettek az ország eddigi három olimpiai aranyához. Irtózatosan nagy összeget, a magyar díjazás legalább kétszeresét adja egy aranyért Indonézia, Azerbajdzsán, Thaiföld, Kazahsztán és a Fülöp-szigetek, és a fellelt listák alapján Azerbajdzsánon kívül csak két európai állam, Olaszország és Oroszország (50 millió, illetve 38 millió forint) bőkezűbb a sportolóival, mint mi.
A többi ország azonban visszafogottabb, például az Egyesült Államok olimpiai bizottsága ötödannyit áldoz e célra, mint a magyar állam. Így fordulhatott elő, hogy 2012-ben az összesen 103 érmet gyűjtő amerikaiak 1,4 milliárd forintnak megfelelő dollárt utaltak ki győzteseiknek és helyezettjeiknek, míg a MOB 2,2 milliárdot. Azonban az sem példátlan, hogy az olimpiai érmek után nem fizetnek állami jutalmat – így járnak el például a britek. Az amatőr sport eszményéből kinőtt Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem díjazza a sportolókat, az egyes országok dönthetnek így, és persze ott vannak a szponzorok formájában érkező magánforrások is.
És a többi
Az olimpiai sikerekkel szerezhető anyagi előnyök az egyszeri jutalommal nem érnek véget: az olimpiai érmesek harmincöt éves koruktól olimpiai járadékra jogosultak. Ennek mértéke – amelyet a sporttörvény rögzít – az előző évi, Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által számított országos szintű bruttó nominál átlagkereset. Azaz 2016-ban bruttó 237 700 forint az aranyérmesek esetében, a másodikok ennek 60, a bronzérmesek 40 százalékára számíthatnak. Itt nincs súlyozás aszerint, hogy egyéni vagy csapatéremről van szó, viszont a több aranyat szerzők járadéka plusz elsőségenként további húsz százalékkal nő, az ötszörös bajnokoknak pedig dupla összeg jár. Edzőik az összeg felére jogosultak, szintén a versenyző 35. születésnapja után, vagy ha az előbbre esik, akkor a saját betöltött 45. évük után. (A szabályozás kiterjed a téli olimpikonokra, a paralimpikonokra és a sakkolimpiai érmesekre egyaránt.)
A nemzetközi példákat látva egyértelmű, általános séma nincs az olimpiai eredmények honorálására, így a jutalmazás mindenképp értékválasztás. Magyarországot mindig is olimpia-központúként szoktuk emlegetni, amit jól jelez, hogy a lakosság méretét és a gazdasági erejét felülmúlva végez rendre a tíz legjobb környékén az éremtáblázaton.
Ha általában a sporteredmények lennének fontosak, és a több évtizedet felemésztő, de a felnőttkort már nem lefedő sportolói életút egzisztenciális megbecsülése lenne a cél, talán nem lenne akkora szakadék az olimpiai és a világbajnoki eredmények honorálása között. Olyan sportágban, ahol évenként rendeznek vb-t, kétmillió forint jár az első helyért, míg a négyévenkénti vébék aranyérmesei hárommilliót kapnak, azzal a kitétellel, hogy olimpiai versenyszámban teszik ezt. (Ezt ugyanaz a kormányrendelet rögzíti, mint az olimpiai jutalmakat.) Példaként Kozák Danuta vébéaranya az olimpiai távon 2014-ben tizenhetedannyit sem ért, mint a két évvel korábbi, szintén 500 méteren elért elsősége a nyári játékokon. Ellenpéldaként szokták felhozni Szerbiát, ahol a világbajnoki eredmények díjazása közelebb van az olimpiai sikerekéhez, és a járadékos szisztéma a vébégyőztesekre is kiterjed.
Az olimpiai teljesítményeket azonban nemcsak utólag díjazza az állam, hanem már a felkészülés során is ösztönzik a sportolókat. A sporttörvényben is szerepel a Gerevich-ösztöndíj, amelyet szintén állami forrásból és szintén a MOB-on keresztül folyósítanak, és amelynek legmagasabb mértéke a sportolók esetében havi 400 ezer forint. A MOB a munkaadója annak a (jelenleg) 181 edzőnek és szövetségi kapitánynak is, akik az olimpiai sportágakban induló sportolók felkészítésében vesznek részt. Az ún. Kiemelt Edző Program legutóbbi szabályozása szerint, mely 2016 februárjától 2017 februárjáig érvényes, a közreműködő szakelemek 200 ezer és egymillió forint között havi nettó díjazást kapnak, attól függően, hogy tanítványuk a londoni és a szocsi olimpia óta milyen eredményt ért el különböző világversenyeken.
A olimpiai bizottság 2016-ban 2,14 milliárd forintot tervezett be a költségvetésében az olimpiai jutalmakra, egymilliárdot a Gerevich-ösztöndíjra, másfél milliárdot a járadékokra, míg 3,3 milliárdot az olimpiai felkészülés támogatására. Az olimpiai szereplés teljes állami finanszírozását nehéz lenne összegereblyézni. A MOB idei költségvetése majdnem 15 milliárd forint, de a legutóbbi olimpia óta 10 milliárd forint környékén és afölött mozog (2013: 9,5 milliárd, 2014: 13,2 milliárd, 2015: 12 milliárd forint).
Lehet nem szeretni, de a magyarok és az aktuális politikai kurzusok számára az olimpiai sikerek egyaránt hozzátartoznak a nemzeti önképhez és büszkeséghez, és ezt fejezik ki a juttatások. Az olimpiához fűződő viszonyunk fényében jogosnak mondható, hogy a legsikeresebb sportolók az állami támogatások révén megalapozhatják egzisztenciájukat. Állami források hiányában a magánszektor ugyanis nem honorálná ilyen mértékben a nagyszerű teljesítményeket. Sportközgazdászok azonban felvetik, hogy ha piacilag ezek a sikerek jóval kevesebbet érnek, akkor az államnak sem kellene jutalmaznia őket – különösen olyan sportágak esetében, amelyek létéről a magyarok elsöprő többsége csak az olimpiák két hete alatt vesz tudomást.
Ráadásul a korábbi többszörösére növesztett olimpiai jutalom, valamint a járadékos rendszer növeli a tétet a sportolók számára, és ez furcsa helyzetekhez vezethet. Mindenki az állami díjazásra tudott csak gondolni, amikor 2013 végén a Londonban párosban bajnok kajakos, Kökény Roland bejelentette, hogy a jövőben barátnője, Szalai Vivien lenne az edzője. Az újságíró, aki azóta a Tv2-s tevékenységével kerül be a hírekbe, minden edzői múlt és képesítés nélkül lett volna a bajnok edzője. (A pár aztán letett a tervről, kapcsolatukból pedig 2014-ben házasság lett; Kökény küzdött a riói olimpiai részvételért, de nem jutott ki az olimpiára.)
Ennél jóval rémisztőbb az, amiről Dombvári Bence beszélt a Magyar Narancsnak (lásd: Hatalmas nagy szenvedés, 2016. augusztus 11.). A játékok előtt néhány héttel doppingszerrel megbukott kajakos azt sugallta, nemcsak hogy ártatlan, de olimpiai szereplésével (három számban indult volna) másoknak is útjában állt. Mégpedig azért, „mert rengeteg pénz forog kockán, ebben a sportágban az olimpia az egyetlen kiugrási lehetőség”.
