A téli olimpiák versenyszámainak jó része nekünk, magyaroknak problémás valamiért: a gyorskorcsolya és a síugrás monoton, a sífutás doppinggyanús, hogy a leginkább cirkuszba való, teljesen szubjektív műkorcsolyáról, mogulról és freestyle snowboardról ne is beszéljünk. Épp ezért leginkább az egyetlen igazi csapatsport, a férfijégkorong és a legklasszikusabb alpesi szám, a férfiszlalom küzdelmeire vagyunk kíváncsiak.
Első benyomásunk, hogy túlzás lenne azt állítani, hogy Torino népe az olimpia lázában égne. A negyeddöntőkre érkezvén - bár mindenhol az olimpia hivatalos zászlói és jelmondata (Passion lives here) tűnik a szemünkbe - nem kapunk túl sok segítséget. Az önkéntesek segítőkészek ugyan, de kizárólag olaszul kommunikálnak. A vigasztalanul zuhogó eső sem kedvez az önfeledt bolondozásnak. Sebaj, gondoljuk,
a hoki varázsa
úgyis mindent legyőz. Az előzmények sokat ígérőek: a legjobbakat foglalkoztató észak-amerikai hokiliga, az NHL két hétre hajlandó volt felfüggeszteni a bajnokságot, hogy a többnyire ott játszó legjobbak nemzeti válogatottjaik rendelkezésére állhassanak. És jönnek is: az oroszok Kovalcsuktól Jasinon át Afinogenovig és a legújabb sztár Ovecskinig, a szlovákok hozzák a két Hossát, Gaborikot, Satant, Demitrát, a csehek Jagrtól Kubináig, a svédek Sundintól Forsbergig, a finnek Selannétól Koivuig, a kanadaiak Brodeurtól Heatleyig szinte mindenkit felvonultatnak a Torino Esposizioni és a Palacio Olimpico jegén.
A csoportküzdelmek néhány remek meccset (szlovák-orosz, kanadai-cseh) és pár kisebb meglepetést (svájci-kanadai, lett-amerikai) hoznak; egyébként az jut a nyolc közé, akinek ott a helye. A hét nagy: a szlovákok, a finnek, az oroszok, a kanadaiak, az amerikaiak, a csehek és a svédek mellett a kiscsapatok közül ezúttal a svájciak negyeddöntőzhetnek. Az ismert közhely szerint viszont az igazi torna csak most kezdődik. Végül a svájci-svéd és az orosz-kanadai elődöntő meglátogatása mellett döntünk, a finn-amerikai és a szlovák-cseh utolsó harmadát a csarnok környéki kocsmák egyikében nézzük majd meg. Az első meglepetés, hogy minden különösebb nehézség nélkül sikerül jegyet szereznünk. A második, hogy a meccseken nincs telt ház. Ennek talán a magas jegyár lehet az oka: a negyeddöntőre 100, az elődöntőre 140, a döntőre 200 euró a legolcsóbb belépő. A harmadik meglepetés a hangulat, a szenvedély hiánya a nézőtéren. Mondjuk a svájciaktól nem is vártunk görögtüzet, de az a méla unalom, ahogy nézik, hogy a kisebbik csarnokban jó fél ház előtt ripityára verik őket a svédek, komoly csalódás. Szerencsére az esti mérkőzés mindenért kárpótol. A torna egyik legjobb meccsét eksztatikus hangulatban játssza az orosz és a kanadai válogatott. A csarnok háromnegyede orosz, akik szinte mind az olimpiai csapat hivatalos formaruhájába öltöztek, többnyire gyönyörű nők és határozott fellépésű fiatalemberek, ütemes "Rosszija" és "Sajbu" kiáltásokkal ösztökélve az amúgy is motivált fiúkat. A mezőny legjobbja egy 20 éves srác, Alekszandr Ovecskin a Washington Capitalsból, már miatta érdemes volt eljönni Torinóba. Gyors, kiismerhetetlen, mindemellett elképesztően jókedvűen játszik. Nem mintha a társai egykedvűek lennének, de ez az este Szásáról szól: ahogy önfeledten, ugrálva a gólját ünnepli, az felejthetetlen. A végén még Kovaljov is üt egyet, a címvédő kiesett.
Az elődöntőket a svájciak ellen még tán tartalékolni is tudó svédek a némi meglepetésre elődöntőző csehekkel vívják (az addig százszázalékos szlovákok nem tudták levetkőzni csehfóbiájukat), a kanadaiakat verő oroszok a magabiztos finnekkel meccselnek. A jegyüzérek fekete napja ez: a kezdés előtt negyedórával ötödáron lehet hozzájutni a legjobb helyre szóló, 240 eurós zsugához. A játékkal itt sincs baj, csak az izgalommal és a hangulattal. Mindkét elődöntő viszonylag hamar meglesz az eredménye, a svédek 7-3-ra verik a cseheket, a finnek 3-0-ra az oroszokat, és bár a színvonal tényleg lenyűgöző, az atmoszféra meg sem közelíti mondjuk a két évvel ezelőtti fehérvári magyar-kanadai meccs vagy az ugyanott rendezett divízió 1-es vb hangulatát. Komolyan, egyetlen igazán elkeseredett csehet vagy oroszt nem látunk, hazafelé hosszasan kárhoztatjuk az amerikai típusú, igazi tét és szenvedély nélküli szalonszurkolás térhódítását. Úgy tűnik, a világversenyeket látogatóknak fontosabb az, hogy a kivetítőn mutassák mint az idióta "Best Fan Contest" vagy "Dance Contest" résztvevőjét, mint hogy nyer-e a csapatuk vagy sem.
A döntőt aztán a svédek nyerik, közepesen jó meccsen 3-2-re; szegény finneknek ez a hatodik ezüstjük Torinóban, de az összeset odaadták volna a hokiaranyért.
A vidéki helyszíneken
szerencsére más a hangulat. A szombati műlesiklásra magunk is síeléssel melegítünk. A Torino közeli Gressoney (az angol turisták az egyszerűség kedvéért csak Groznijnak ejtik) erre ideális helyszín. Mint a környék összes lakóját, Gressoney polgárait sem hagyta hidegen az olimpia, mindenütt transzparensek jelezték, hogy a helyiek három olimpikonnal képviseltetik magukat a versenyeken. Érdekes, hogy nemcsak a sifutó Annalise Follisért és az alpesisíző Annamarie Ceresáért, hanem egy másik sífutóért, Karine Phillipot-ért is dobogott a szívük, aki pedig nem az olasz, hanem a francia csapatot erősítette.
A szlalom favoritja egyértelműen Giorgio Rocca volt. Az aznapi újságok csak egyszerűen Rocca napjának említették február 25-ét, a RAI hírportálján a sportágak mellett volt egy külön Rocca-blokk. Az olaszok kedvence idén minden Világkupa-versenyt megnyert, ami ebben a szakágban maga a csoda. Sestrierébe érve szinte Rocca-karneválba kerültünk. A várost csak ingyenes shuttle buszokkal lehetett megközelíteni, a kocsikat gyakorlatilag kitiltották. A népünnepélyt, amit Torinóban hiányoltunk, itt megkaptuk. A jégkorongra nem jöttek el a hagyományos B-közép drukkerei, a síversenyekre azonban láthatóan felkészültek a törzsszurkolók is. A síszurkolásnak egyébként megvan a maga forgatókönyve. A verbális buzdítás egyszerű, könnyen elsajátítható. A folyamatos hopp-hopp rigmusnál ugyanis egyik nemzet tagjai sem találtak ki még frappánsabbat. Ezt a versenyző nemzetiségétől függően mindenki mindenkinek kiabálja, a népszerűséget a hangerő jelzi. Fontos kiegészítő a kolomp. A méret, a szíj színe, kidolgozása plusz a kolomp egyes díszítőelemei különbözőek lehetnek, az igazi sídrukker kreativitását azonban nem ebben, hanem a támogató plakát elkészítésében élheti ki. Vannak formai alapkövetelmények, így a rajongott sportoló idealizált arcképe vagy látványos síelőmozdulata, de a kidolgozás meg a szövegezés tömérdek egyedi lehetőséget rejt. A lokálpatriotizmus erőteljes, a szülőfaluhoz, a legközelebbi sírégióhoz való kötődés kimutatása vetekszik a nemzeti lobogók lengetésével. A Stöger família üdvözli Super Mariót transzparens még talán túl bensőséges viszonyt, a magyar Dudás úr Austria Ski Team felirata pedig túl általános rajongást jelzett; nagyobb formátumúak voltak ezeknél a közvetlen lakókörnyezetből verbuválódó fanklubok alkotásai.
Az osztrákok ebben, mint később a versenyben is, az élen jártak. A végül ezüstérmes Reini (a becézett keresztnév kötelező elem) Herbstet Unkel-Heutalban szervezett fanklubja kiváló stüszivadász-kompozícióval, illetve vadonatúj sárga-fekete polárpulóverekkel üdvözölte, melyek a Herbst nevet adták ki. Ez Schoenefelder rajongóinak talán már túl költséges lett volna, ők a direkt marketing vonalat erősítették. Zászlójuk a szponzor bank szolgáltatása mellett Schoeni weboldalát hirdette. Benni Raich földijei már öreg motorosnak tűntek. Szurkolói csapatuk teljes összkomforttal felszerelt. Egyensapka és -sál mellett kidolgozott, láthatóan sok csatát megélt, autogramokkal bőven ellátott kék-fehér egyendzseki hirdette: a tiroli Pitztal régió soha nem hagyja magára az imádott Bennit. Szép munka volt még a címvédő Vidal siklását megörökítő szocialista realista kompozíció hagyományos alpesi környezetben, a háttérben a lehagyott vetélytársakkal. Híveit talán csak az zavarhatta, hogy a francia fiú kéztörése miatt nem tudott elindulni. Nagy erőkkel vonultak fel a japánok. A Go Jono szöveg egyszerűsége dicsérte alkotóját, egyik versenyzőjük, Yuasa hívei azonban szerfölött tartalmas üzenettel biztatták patronáltjukat. Nem tudni, hogy a harci lepedő mely eleme: a "felkelt a nap, itt az idő megvalósítani az álmokat" szöveg, vagy a Yuasát II. világháborús vadászpilótaként ábrázoló kép (prémgallér, homlokra csúsztatott régi motorosszemüveg, elszánt kamikazetekintet) hatott, de tény, hogy a japánok várakozáson felül jól szerepeltek.
A mi és a helyi szpíkerek kedvence azonban a méretével is lenyűgöző, s a gyengébbek kedvéért angol nyelvű Attila, a hunok királya feliratú magyar zászló volt. Marosi Attilát, az egyetlen magyar indulót nem csak ez az egy lobogó fogadta egyébként, a magyar hívek felvették a versenyt a világ többi részével.
Az első induló a hazai kedvenc, Rocca volt. Ám fél perc sem telt el, és szegény Giorgio égnek meredő lábai jelezték: a nap hőse kiesett. Nehéz leírni a döbbenetet. Nem csak a nézők, a pályamunkások sem akarták elhinni, hogy mi történt. Széttárt karokkal fordultak felénk: ez igaz lehet? Voltak, akik még reménykedtek, hogy talán nem ő volt, csak egy extra előfutó, és a bemondó tévedett - de nem, kiesett a nagy esélyes. Nem örültünk, nagyon megérdemelték volna a helyiek a szimpatikus olasz fiú győzelmét. De nem csak ő fejezte be idő előtt a versenyt. Erre a sorsra jutott az általunk szintén támogatott és neve alapján magyar származásúnak titulált, a kombinációban győztes Ligety is. Az ő nevét egyébként egy helyen ejtik Lidzsetinek. Magyarországon. Másutt szimplán Ligeti. Kiesik Bode Miller is, ezen viszont már nem lepődik meg senki, és nem csak azért, mert nem szlalomspecialista.
Az osztrákok
Matt kivételével jól jönnek, de szoros az első futam vége. Raich és a finn Palander között egy század a különbség. Az olaszok döbbenetét érdekes módon az oldja, hogy gyors egymásutánban még két versenyzőjük esik ki. Ez visszahozza az életkedvüket. Amikor a negyedik itáliai, Schmid végre leevickél a pályán, a völgy szinte felrobban az ünnepléstől.
Amint lemennek a nagyok, kilencezer ember rohamozza meg a büféket. Mi még megvárjuk Marosit, szépen teljesít. Kíváncsiak lennénk a madagaszkári és a szenegáli versenyzőre is, ők azonban már odafent eltűnnek a pályáról. Ekkor csatlakozunk a többiekhez. A klasszikus diszkóslágerekkel operáló sípálya-dj-k, kiegészülve a pomponlányok és az önkéntesek alkalmi tánckarával és kórusával, összehozza a népeket. Mulatozásban az ausztrálok, a dél-afrikaiak és a görögök járnak az élen - nekik nincs is igazán kiért szurkolniuk. A svájciak rögtönzött busójárást tartanak, monacói és albán díszkísérettel. Több alkalmi zenekar lép fel, a parti nem akar véget érni, a második futam sok drukkernek mintha teher lenne. De nem a már említett Raich-híveknek. Most ők foglalják el a legjobb helyeket, hiszen sok olasz hazament, Rocca nélkül már hideg van így, estefelé.
Ahogy célba érnek az indulók, a tömeg semleges része minden versenyzőnél ünnepel, a többiek az aktuális első helyezettnél. Először a svájciak, mivel Berthod vezet, majd a japánok, Yuasa miatt. Kostelic a horvátokat hozza önkívületbe, de aztán jönnek az osztrákok. Schonefelder, majd Herbst is átveszi egy időre a vezetést, de a finn Palander még náluk is jobb időt megy. Együtt örülünk a mellettünk álló finnekkel, de hiába, Palandert kizárják. Most a finneket sajnáljuk, pedig ekkor még nem is tudják, hogy másnap a korábban elvesztett curlingdöntő után a hokifinálét is elbukják.
Benni Raich az utolsó, nem hibázik, ezzel ő duplázik a dobogón, meg három osztrák. Doppingellenőr nincs a látóhatáron, így zavartalan Ausztria öröme. A többiekre már senki sem kíváncsi, pedig Marosi végül a 42. lesz, ami nem rossz, és a második futamban visszavág a líbiai Salamehnek is.
A tűzijáték után Sestrierében már ekkor kialszik az olimpiai láng. Az olaszok alpesisíben érem nélkül maradtak. Összegzünk mi is. Nincs nagy összehasonlítási alapunk, de végül is jól sikerült, s váratlanul jól szervezett olimpia volt. A hegyekben is, Torinóban is tökéletes közlekedéssel, vidám, segítőkész önkéntesekkel, elégedett szurkolókkal, sok izgalmas versennyel. Nekünk, magyaroknak pedig 2010-ig, a vancouveri olimpiáig újra van négy évünk, hogy barátkozzunk a téli sportokkal.
