Koronavírus: elmarad a foci-Eb is

  • narancs.hu
  • 2020. március 17.

Sport

A bajnokságot jövő nyáron tartják meg.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) - a tagországokkal történt keddi egyeztetést követően - úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt jövő évre halasztja a kontinensbajnokságot, amelynek 11 másik várossal együtt Budapest is a házigazdája.

Az Eb-t - amelyet idén június 12. és július 12. között bonyolítottak volna le a magyar főváros mellett Londonban, Bakuban, Münchenben, Rómában, Szentpéterváron, Amszterdamban, Bukarestben, Bilbaóban, Dublinban, Glasgow-ban és Koppenhágában - jövőre június 11-től július 11-ig rendezik meg.

Az egyéves elhalasztás mellett szólt, hogy egyelőre nem megjósolható, mikorra áll vissza a korábbi rend a járvány lecsengése után, ráadásul az egyéves csúsztatás esélyt kínál arra, hogy befejezzék az aktuális nemzeti és nemzetközi klubsorozatokat. Így eldőlhetne, mely csapatok lesznek bajnokok, mely együttesek indulhatnak a következő idény selejtezőiben, illetve lehetnek ott a főtáblákon.

Az UEFA kedden videokonferencián egyeztetett a klubok, a nemzeti szövetségek, valamint a játékosok európai szervezeteinek képviselőivel, majd a döntések ezt követően a végrehajtó bizottság ülésén születtek meg.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.