"A 2001-es beregi árvíznél már alkalmaztak pszichológusokat, a siófoki buszbalesetnél is, de ezek még ad hoc jellegűek voltak" - mondja Szabó Lajos polgárvédelmi ezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság humán főosztályának helyettes vezetője, a KIT szervezője. Szabó szerint a csapat megalakulása leginkább annak köszönhető, hogy az EU tavaly a polgári lakosság pszichoszociális támogatását prioritásként jelölte meg. Az ezredes és munkatársai olyan európai példát kerestek, ami mintául szolgálhat. A választás Ausztriára esett, azon belül is Stájerországra. A nyolcéves múltra visszatekintő osztrák szervezet ma már nemzetközileg is elismert. Nemcsak katasztrófáknál - a cunaminál heteket töltött kint az osztrák KIT -, de közlekedési baleseteknél, sőt iskolai tragédiáknál (pl. öngyilkosság feldolgozása egy osztályban) is az ő pszichológusaik nyújtják az első mentális segítséget.
A magyar KIT tavalyi toborzójára több mint száznegyvenen jelentkeztek az ország különböző részeiről, és a pszichológia minden ágából. Az első kiképzés 2007 januárjában volt az osztrák KIT-esek vezetésével, két tizenhat fős csoport számára. "Az oktatás során a hangsúly a stressz és a krízistrauma kezelésén volt, de a csapatépítés is kiemelt jelentőséget kapott. Külön tantárgy a speciális kommunikáció elsajátítása a válsághelyzetek során, de az alapvető elsősegély-nyújtási ismereteket is megtanulták az önkéntesek. Különösen fontos, hogy a KIT-es pszichológus megismerje a gyászrituálék előkészítésének lépéseit,
a halálhír közlésének módját
- ezeket szerepjátékok során sajátíthatták el. Emellett multikulturális ismereteket is oktattunk - egyebek mellett a különböző vallású népcsoportok szokásait. Hamarosan kezdődik a következő kiképzés, ezen már a mi embereink lesznek az oktatók" - mondja Szabó Lajos, aki szerint az lenne ideális, ha minden megyében négy-öt pszichológus állna a katasztrófavédelem rendelkezésére. "Ez országos szinten - tartalékképzéssel együtt - mintegy kétszáz szakembert jelent. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy az önkéntesek a szabadidejükből áldoznak erre a munkára. Vagyis megjelölik azt az időszakot, amikor riaszthatók."
A csapatot megalakulása óta két alkalommal, a nyári paneltűznél, illetve a grazi buszbalesetnél "alkalmazták" - a bevetés, vonulás szó helyett ezt a kifejezést használják -, Töttős Györgyi pszichológus mindkét katasztrófánál dolgozott. "A mi munkánkban az érzelmi töltet, a helyzet személyes értékelése kulcsfontosságú - hangsúlyozza. - A paneltűznél bizonyos értelemben rögtönöznünk kellett. Eredetileg az lett volna a dolgunk, hogy az otthon nélkül maradó lakókat segítsük, akik semmit nem tudnak értékeik sorsáról. A helyszínen azonban kiderült, hogy az elhunyt hölgynek van egy élettársa, őt éppen a rendőrök hallgatták ki. Szerencsére minden lakónak volt olyan rokona, aki befogadta, így a gyászoló élettárssal foglalkozhattunk. Nem lepődött meg a jelenlétünkön, elfogadta a segítséget. Katasztrófahelyzetben azonban minden reakció normális, bármit csinál az illető, az ő megoldási stratégiájának a része. Ez kívülről fájdalmasnak, morbidnak, szomorúnak tűnhet. A legjellemzőbb reakció a kiborulás, a sírás, a 'miért történt?', 'miért velem?' kérdések ismételgetése, de előfordulhat közöny vagy elbagatellizálás is."
A katasztrófa helyszínén dolgozó pszichológusok csak az akut szakaszra koncentrálnak, a traumafeldolgozás azon fázisára, amely későbbi pszichés elváltozások okozója lehet. "Azt tudtuk eddig is - folytatja Töttős Györgyi -, hogy egy trauma okozhat álmatlanságot, komolyabb esetben depressziót, alkoholizmust, szétrombolhatja a családot. Magyarországon többnyire csak ekkor kerül pszichológushoz a kliens. A KIT munkájánál viszont azon van a hangsúly, hogy ha egy katasztrófa során minden összeomlik egy pillanat alatt, merre tovább? Ezt nevezzük beszűkült állapotnak, s ilyenkor olyan segítséget kell nyújtanunk, ami csökkenti a későbbi poszttraumás szindróma kialakulását. Ha végeztünk, sosem köszönünk el úgy, hogy 'viszontlátásra', 'sok sikert'. Igyekszünk tapintatosak maradni. Ha jól emlékszem, a gyászoló élettárstól egyszerű, csöndes kézfogással búcsúztunk el."
A KIT-es csapat tárgyi szükséglete szerény, csupán egy neonszínű mellény Krízis Intervenciós Team felirattal. Látszólag nincs jelentősége, azonban ez az "egyenruha" a kaotikus helyzetben nemcsak megkülönbözteti, de védi is viselőjét, a munka végeztével pedig a mellény levételével szimbolikusan is kiemelheti az embert a helyzetből. Emellett még egy sátorra van szükségük, amely arra szolgál, hogy valamiféle "apró szigetet" teremtsenek a katasztrófahelyzetben. "Ha valaki összeomlik, kerülné a feltűnést - magyarázza Töttős Györgyi -, egy elzárt térrel a kliens emberi méltóságát valamennyire sikerül megőrizni, visszaadni."
Az októberi grazi buszbaleset teljesen más feladatot jelentett, mint a paneltűz, ráadásul mire a magyar csapat a helyszínre ért, az osztrák kollégák tizenkét emberrel és tolmácsok bevonásával segítettek az akut helyzet megoldásában. "'k a baleset után már másfél órával a helyszínen voltak. Egyfajta átadás-átvétel után láttunk munkához - meséli Töttős Györgyi. - Miközben a kórházban lévő sérülteket látogattuk, az egyik KIT-es, aki mentőorvos is és kolléganője a hazautaztatás szervezésében segédkezett. Akkor már szinte mindenkinek volt kint hozzátartozója, és nem tudták ugyan, hogy érkezünk, de nagyon örültek a jelenlétünknek. Egy kliens volt csupán, aki nem kért a segítségünkből. A családtagok jelenléte persze enyhítette a helyzetet,
beszélgetéssel próbáltuk
még jobban oldani a feszültséget. Arra törekedtünk, hogy az áldozatokból 'kijöjjön' a katasztrófához kapcsolódó közvetlen élmény, valamilyen szinten kezdődjön meg a feldolgozása. Emellett segítettünk abban is, hogy feltérképezzék, milyen erőforrásokkal rendelkeznek, hogy újra összerakják az életüket. Vagyis a család, a barátok, a párkapcsolat lehetőségeit beszéltük át, kikre számíthatnak a jövőben. De hangsúlyozom, nagy segítséget jelentett, hogy az osztrákok kiváló munkát végeztek, nemcsak a KIT-esek, a kinti kórház pszichológusai is, akik az első pillanattól az áldozatok mellett voltak."
Virág László határőr alezredes, az országos parancsnokság vezető pszichológusa, Töttős Györgyi felettese az első pillanattól támogatja a KIT munkáját. Mindemellett a csapat kezdeti hiányosságaival is tisztában van. "A legelső probléma - mondja Virág László -, hogy a szervezetnek egyelőre nincs jogi háttere, nem létezik alapító okirat, szervezeti és működési szabályzat. De a KIT-es pszichológusoknak szakmai protokolljuk sincs, ebből adódóan az sincs meghatározva, kik lehetnek a csoport tagjai, milyen jogok, illetve kötelességek hárulnak rájuk." Kérdés továbbá: az elsődleges mentesítés után fel tudja-e venni a kapcsolatot a pszichológus a közelben lévő, szakellátást nyújtó szervekkel? Tudja-e normakontrollal követni a történteket, lehetősége van-e a későbbiekben tartani a kapcsolatot a szakemberrel? "Ezek azért fontosak, mert egy elsődleges kríziskezelés gyakran olyan korábban, régmúltban elszenvedett, ki nem kezelt vagy rosszul kezelt kríziseket téphet föl, amelyekről a műveleti területen dolgozó pszichológusnak tudomása sem lehet."
"A KIT nem egyesülési formában működik, hanem a veszélyhelyzet-kezelés önkéntes segítőjeként, ezért az alapító okirat számomra nem értelmezhető követelmény. Jogszabályi háttérnek pedig az 1996. évi 37. törvény polgári védelemről szóló részét tekintem, melyben az áldozatok ellátását és a kölcsönös segítségnyújtást említi - reagál Szabó Lajos ezredes, azt azonban elismeri, hogy valóban akadnak problémák. - A rendszer kiépítésének elején járunk, és úgy is tekinthetünk a megindult folyamatra, hogy a többemeletes háznak még csak az első szintje van kész."
Hogy vezetői szinten tisztázatlan kérdések vannak a csoporton belül, nem befolyásolja a pszichológusok munkáját. Ahogy Töttős Györgyi fogalmaz: "Katasztrófából hazatérni különös állapot. El kell fogadni, hogy amiben részt vettem, nem az én magánéletem, nem velem történik, nem kell magammal cipelnem az élményeket. Jogom van folytatni az életem. Nekünk, KIT-es pszichológusoknak nem az a feladatunk, hogy együtt szomorkodjunk az áldozatokkal. Nekünk segítséget kell nyújtanunk, s ha ez sikerül, máris volt értelme a munkánknak."
