Második nekifutásra még gyorsabban halt el az Európai Szuperliga ötlete

  • narancs.hu
  • 2023. december 21.

Sport

Az Euróbai Bíróság szerint nem lehetne akadálya a reformot jelentő elképzelésnek, de a klubok már nem kérnek belőle.

Csütörtökön kimondta az Európai Bíróság, hogy  „a FIFA és az UEFA klubok közötti labdarúgó-versenyek, például a Szuperliga (ESL) előzetes jóváhagyására vonatkozó szabályai ellentétesek az uniós joggal”, tehát tulajdonképpen uniós joggal ellentétesen kaszálta el a szövetség 2021-ben a zárt rendszerű, az európai futball eddigi rendszerétől szinte teljesen elkülönülő ligát. 

Az eredeti ötletet is kidolgozott A22 Sports Management ezen felbuzdulva elő is állt a módosított tervvel: ebben már 64 klub szerepelne, három különböző szintű ligára osztva, amikből létezne kiesés is feljutás is, a csoportkörök után pedig természetesen rájátszással folytatódna a dolog. A fő hívószó a pénz volt: szemben a Bajnokok Ligájával és társaival, a bevételek nem az UEFA-hoz érkeznének, hanem a klubok kapnák meg.

Bár ezek szerint elvileg minden akadály elhárult, szinte rekordsebességgel halt el a dolog:  a Manchester United, a Bayern München, a Borussia Dortmund, a Sevilla,az Atlético Madrid, az AS Roma, a Paris Saint-Germain és az AS Monaco és az Inter Milan is jelezte valamilyen formában, hogy nem kíván részt venni a Szuperligában.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.