Megbüntették a Chelsea-t, 2020 nyaráig nem igazolhat új játékost a klub

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. február 22.

Sport

Fellebbeztek a döntés ellen.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a következő két átigazolási időszakból kizárta a Chelsea-t, amely így 2020 nyarán szerződtethet legközelebb új játékost.

A FIFA azért büntette meg a londoni klubot, mert 29 esetben vétett a 18 éven aluli külföldi futballisták szerződtetésének szabályai ellen, illetve számos szabálytalanságot követett el a regisztrációs eljárásban. A Kékeknek mellékbüntetésként 600 ezer svájci frankot (168 millió forint) is fizetniük kell, és a helyzet rendezésére három hónapot kaptak.

A FIFA egyúttal az angol tagszövetséget is elmarasztalta, 510 ezer svájci frankos bírságot rótt ki rá, és hat hónapot adott arra, hogy tegye világossá a kiskorúak nemzetközi átigazolására vonatkozó szabályozását.

Mindkét döntés ellen lehetőség van fellebbezésre a FIFA illetékes bizottságánál, végső soron pedig - amennyiben erre szükség lesz - a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) határoz. A Chelsea már jelezte is, hogy megtámadja a döntést, egyúttal hangsúlyozta: "kategorikusan visszautasítja", hogy megsértette volna a szabályozást.

A nemzetközi szövetség hasonló érveléssel a Real Madridot és az Atlético Madridot is megbüntette 2016 januárjában. Előbbinek a CAS-nál sikerült elérnie a határozat felfüggesztését, utóbbinak viszont 2018 januárjáig érvényben maradt az átigazolásokból történt kizárása.

A Barcelonát 2014-ben hasonló okból szintén két időszakra zárták ki az átigazolásból.

A büntetés meglehetősen rosszkor jön a londoni Chelsea-nek, akik az utóbbi pár hétben a Bournemouth és a Manchester City csapatától is megsemmisítő vereséget szenvedtek. Ráadásul egyre több hír kering arról, hogy a csapat sztárja, a belga Eden Hazard a szezon végén elhagyja a klubot.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a következő két átigazolási időszakból kizárta a Chelsea-t, amely így 2020 nyarán szerződtethet legközelebb új játékost.

Pénteki indoklása szerint a FIFA azért büntette meg a londoni klubot, mert 29 esetben vétett a 18 éven aluli külföldi futballisták szerződtetésének szabályai ellen, illetve számos szabálytalanságot követett el a regisztrációs eljárásban. A Kékeknek mellékbüntetésként 600 ezer svájci frankot (168 millió forint) is fizetniük kell, és a helyzet rendezésére három hónapot kaptak. 
A FIFA egyúttal az angol tagszövetséget is elmarasztalta, 510 ezer svájci frankos bírságot rótt ki rá, és hat hónapot adott arra, hogy tegye világossá, illetve rendezze a kiskorúak nemzetközi átigazolására vonatkozó szabályozását.
Mindkét döntés ellen lehetőség van fellebbezésre a FIFA illetékes bizottságánál, végső soron pedig - amennyiben erre szükség lesz - a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) határoz. A Chelsea már jelezte is, hogy megtámadja a döntést, egyúttal hangsúlyozta: "kategorikusan visszautasítja", hogy megsértette volna a szabályozást.
A nemzetközi szövetség hasonló érveléssel a Real Madridot és az Atlético Madridot is megbüntette 2016 januárjában. Előbbinek a CAS-nál sikerült elérnie a határozat felfüggesztését, utóbbinak viszont 2018 januárjáig érvényben maradt az átigazolásokból történt kizárása.
A Barcelonát 2014-ben hasonló okból szintén két időszakra zárták ki az átigazolásból.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.