Paralimpia: Világcsúccsal aranyérmes Ekler Luca távolugrásban

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. augusztus 31.

Sport

Saját világcsúcsát múlta felül.

Saját világcsúcsát megjavítva aranyérmet nyert Ekler Luca kedden távolugrásban, a T38-as kategóriában a tokiói paralimpián.

Ekler Luca világ- és Európa-bajnokként vágott neki második számának az után, hogy szombaton negyedik lett 100 méteres síkfutásban. Akkor azt nyilatkozta, hogy többet várt magától, de azért örül, és úgyis a tévolugrás a fő száma, arra készül.

"Nagyon örülök, hogy itt lehetek. Amikor először megláttam a stadiont, a fényeket, majd a nevemet a kijelzőn, mellette, hogy HUN, a hideg kirázott, és arra gondoltam, mennyire hálás vagyok azért, hogy itt versenyezhetek" - mondta el még szombaton.

A mai versenyszámban elsőre megjavította saját, 5,51-es világcsúcsát, 5,60 métert ugrott, ezzel nagy fölénnyel vezetett. Második kísérlete érvénytelen volt, harmadikra ismét javított a rekordon, 5,63-at ért el, majd két rontott kísérlet, illetve egy félig kivitelezett, 4,00 méterrel beírt ugrás következett. Magabiztos sikerét egyik ellenfele sem veszélyeztette.

A második helyen az orosz Margarita Goncsarova végzett 5,29-cel, és a brit Olivia Breen lett a harmadik 4,91-gyel.

 
 
 

 A 22 éves Ekler Luca a TFSE atlétája, kategóriája világrekordját 5,51 méterrel tartotta, ennek beállításával nyerte az idei Európa-bajnokságot a lengyelországi Bydgoszczban. Az egyéni csúcsa egyébként 5,87 méter, amit azonban az épek között ért el tavaly nyáron, így az nem számít bele a paraversenyek hivatalos eredményei közé.

Ekler 2009-ben, tízévesen kapott stroke-ot, ennek következtében lebénult a bal oldala, fizioterápiás és gyógytornás kezelés hatására azonban mostanra már csak a bal kézfején maradtak látható tünetek. Felépülése után, tizenegy évesen kezdtett atletizálni, és gyorsan eldőlt, hogy a távolugrás lesz a fő száma.

 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.