Szenvedni muszáj - Kékszalag

  • Tóth Benedek
  • 2005. július 28.

Sport

A pénteki héthúszas szántódi kompon szinte csak vitorlázók vannak: a Nemere II legénysége a Krajcár taktikusával és a leg-ismertebb vitorlakészítővel beszéli meg az esélyeket, mi csendben hümmögünk.
A pénteki héthúszas szántódi kompon szinte csak vitorlázók vannak: a Nemere II legénysége a Krajcár taktikusával és a leg-ismertebb vitorlakészítővel beszéli meg az esélyeket, mi csendben hümmögünk.

Komoly mezőny ígérkezik: bár idén klasszikus Kékszalag van, így többek között az asszók és a trapézos liberák sem indulhatnak, a rendezők bíznak a nevezési rekordban.

Nem ok nélkül. Egyre több hajó van a Balatonon, így érezhető a hiány a sportorvosival és tapasztalattal egyaránt bíró személyzetet illetően, sok hajó az interneten keres legénységet. "Tegnap óta legalább tíz hajóra hívtak mancsaftolni" - mondja Csabi, a tihanyi strand büfése, korábbi vitorlázó és hajóépítő. ' most nem indul, a 432 hajón versenyző majd kétezer vitorlázó viszont végül a várakozásoknak megfelelően új részvételi csúcsot felállítva, ott nyüzsög a borongós időben a két kilométeres rajtvonalon. Köztük a mi hajónk, az Anna nevű 70-es cirkáló, kipróbált, lelkes csapattal. Az első tízbe várjuk magunkat, kategóriánkban pedig a dobogóra, abszolút ötben lenni hatalmas eredmény lenne. Jó tíz éve vitorlázunk együtt, kormányosunk tapasztalt és tehetséges, mi, a legénység többi része is lassan profinak számítunk: a sottot sottnak (lásd a Kisszótár című keretes írást) mondjuk, tudjuk, mi a lejtvágni és a cunningham, és nem állunk a düznibe.

A rajtot ragyogóan kapjuk el, kikerülve a tülekedést, középen, tiszta széllel indulunk, hogy aztán a genakker felhúzása után rövid ideig az élen sejthessük magunkat. A kenesei bóját negyedikként vesszük, a nagy esélyes Lisa és első számú kihívója, az Arcadom, valamint a délről elénk vágó 70-es, az Orpheus mögött. Remek kreuzolás után a tihanyi szorosba harmadikként érünk, ahogy átküzdjük magunkat, szembetalálkozunk az örök dilemmával: észak vagy dél? Kétezerig a déli part jön be, mondta valamikor a hetvenes évek vége felé egy öreg balatoni medve, akinek a neve most nem jut eszembe, mi általában hosszú tökölődés után a tóközépre szoktunk menni, ezzel többnyire el is veszítve esélyünket egy komoly helyezésre. Most viszont, követve az élen álló két hajót, határozott déli partot húzunk, csakúgy, mint üldözőink. Bele is futunk vagy három lavórba, szépen magunkra húzva mindenkit, kisvártatva ott imbolyog körülöttünk szinte az összes 70-es, Detréék a Remetével, a titkos esélyes Szamuráj Jack, kormányánál a mi hajónk tervezőjével és építőjével, Paulovits Dénessel, valamint a Liberté, amely szintén nyert már szalagot. A Remete húz legdélebbre, isten tudja, milyen széllel ki is kerüli alulról a mezőnyt, biztosan erősen csuklanak.

A névadó szponzornak köszönhetően a hajók folyamatosan kapnak SMS-híreket: Aigner Szilárd északról jósol erősödést, a következő boly is arra tart, élén a Siroccó-val és a Nemere II-vel. "Ezeknek az élére kell állnunk", határozza meg a stratégiát kapitányunk, hallgatva taktikusa tanácsára, és ez nyerő húzásnak bizonyul, nekünk sikerül a legjobban kikeverednünk a flautéból (úgy tűnik, szerencsére a többi déli hajó kikapcsolta a telefonját).

"Figyelem, vigyázat, Akali-Zánka irányából 80-100 km/órás viharos erejű szél várható!", jön a következő üzenet, és tudjuk, ez nem tréfadolog. Hajónk a legnagyobb sikerét (abszolút első hely!) az emlékezetes 2000-es (akkor még Fehér-) szalagon aratta, amikor az utóbbi 15 év legnagyobb vihara csapott le a Balatonra, felborítva és elsüllyesztve több tucat hajót, többek közt az előttünk haladókat. Mi jó másfél négyzetméternyi vitorlával vágtattunk a vaksötétben úgy három órát, a befutónál alig akartuk elhinni, hogy nem járt még erre előttünk senki. Most óvatosan reffelünk, és a génuát is kurtítjuk. Úgy tűnik, sikerült megtalálni az ideális beállítást 10-11 csomóval, de biztonságosan rohanunk a kifújt 6-os, hol záporral, hol sima esővel kísért szélben. A keszthelyi bóját este negyed nyolckor negyediknek vesszük, a Szamuráj Jack úgy siklott el mellettünk, mintha puskából lőtték volna ki. Még egyszer látjuk őket Fonyód alatt osonni, aztán csak a célban tudjuk meg, ők lettek a harmadikok. Visszafelé keresztülvitorlázunk a mezőnyön a leálló szélben, a felszakadozó felhők mögött épp lebukó nap, a szigligeti öböl a Badacsonnyal, a Csobánccal, a Szent György-heggyel és vagy másfél száz vitorlással egészen elképesztő látvány. A hátralévő pár óra még néhány szélcsendet, két erős és egy gyenge záport, a hajó borlapjának végigkóstolását és a csőnél újra felbukkanó Remetének köszönhetően némi izgalmat hoz, aztán hajnali fél háromkor, jó másfél órával a végső győztes, a Litkei Farkas kormányozta Lisa és a második, a Soponyai Géza vezette Arcadom után, hét perccel a Remete előtt, a ragyogó negyedik helyen érjünk célba, természetesen kategóriagyőztesként. A mezőny zöme reggel nyolc körül, végül a Vízipocok szombaton este fél nyolckor fut be, két vidám, ősz szakállas hajósa büszkén veszi át az utolsónak járó különdíjat.

Az idei Kékszalagon minden volt: kánikula, vihar, eső, szélcsend, no és az éjszaka közepén, a szemerkélő esőben átkozódó vitorlázók, akik örökre megfogadták, soha többet, miközben persze pontosan tudják, hogy a Kékszalag maga a végzet: nem lehet kitérni előle. Kisszótár

Sott: kötél

Lejtvágni: lékocsi, az a sín, amin a nagyvitorla behúzópontját tartó csiga mozog

Cunningham: a nagyvitorla első élét a bumhoz (keresztrúdhoz) feszítő kötél

Düzni: a nagyvitorla és az orrvitorla közötti rés

Kreuzolni: széllel szemben cirkálni

Génua: olyan orrvitorla, amelyik az árbocnál hátrébb nyúlik

Genakker: aszimmetrikus hátszélvitorla

Reffelni: csökkenteni a nagyvitorla felületét

Lavór, flaute: szélcsend

Cső: a tihanyi szoros

Neked ajánljuk