Jordi Galcerán jól megcsinált bohózata azért tud végigzakatolni saját vágányán, mert a darab elején adódó döntéshelyzetben a főhős illogikusan viselkedik. Amikor Lengyel Tamás tenyérbe mászó bankárját letámadja egy fedezet nélküli kliens, és több mint erőszakosan hitelt követel, akkor a dühös és munkáját gépiesen végző bankár valamiért mégsem hívja a biztonságiakat. Így veszi kezdetét az innentől már következetes, szellemes, kicsit kiszámítható bohózat. Mint az ismert nagydumás Seherezádé, idővel Baksa Imre kérelmezője is hálójába keríti a bankárt. Ráérezve annak gyenge pontjára, teljesen reménytelen, vesztes helyzetből tud neki olyasmit kínálni, amiért az újra és újra elhalasztja a „kivégzést”, vagyis a kérelem elutasítását, és meglebegteti a hitelfolyósítást.
Bár az előadást keretező videobejátszásokkal Cseh Judit rendező mintha valamiért a bankhitel témájára irányítaná a figyelmet, a hitel az előadásban csak katalizátor: a hitelezőről nem derül ki szinte semmi, ez nem az ő története. Őrült-e, vagy valóban segítségre szorul, és ahogyan ő maga fogalmaz, a „neoliberális rendszer áldozata”? Ez a szerep inkább humoros eszköz a szerelmi bonyodalom leleplezéséhez. A főhős egyértelműen a bankár, akinek kálváriája igazi, jóféle kabaré-tréfa. Legfeljebb a bankár feltételezhető válása vetíti előre, hogy kellhet majd még neki is hitelért folyamodni a jövőben. Hogy a two man play szereplői pár röpke nap leforgása alatt azonos szintre süllyedhetnek. Azért nagyon nem esünk kétségbe, ez a kabaré csak nevettetni akar. Lengyel és Baksa pedig kedvünkre bohóckodik.
Sanyi és Aranka Színház, december 17.
