rés a présen

„A kultúra nem riad”

  • rés a présen
  • 2024. február 7.

Színház

Oláh Tamás dramaturg, teatrológus

rés a présen: Bölcsészkaron, majd színháztudomány szakon végeztél. Az elmélet felől érkeztél a színház világába?

Oláh Tamás: Magyarkanizsáról származom. Középiskolás koromig alig voltak színházi élményeim. Iskolai műsorokon léptem fel versmondóként, és ennek köszönhetően csatlakoztam az egyetlen helyi amatőr színjátszó csoporthoz. Ezzel egy időben kezdtem el követni a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásait, amelyek revelációként hatottak rám. Tizenkilenc évesen rendeztem egy előadást Garaczi László Csodálatos vadállatok című drámájából, aztán egy évvel később néhány kortársammal együtt létrehoztuk a Gondolat-Jel Társulat nevű együttest. A névben hommage-ként jelenik meg a szintén kanizsai születésű Nagy József társulatának a neve is, akinek az előadásait szintén ekkor fedeztük fel magunknak. Ekkor már az újvidéki bölcsészkar magyar tanszékére jártam. Szenvedélyesen érdekelt a szöveg és az elmélet, de nem akartam hátat fordítani a gyakorlatnak sem. A dramaturgi hivatásban ez a két terület szétszálazhatatlanul összefonódik.

rap: Milyen színházi produkciókban dolgoztál?

OT: Az elmúlt években a Vajdaság összes magyar nyelven játszó kőszínházában dolgoztam, de a független társulatainknak, a Nyári Mozi Színházi Közösségnek és a Tanyaszínháznak is állandó munkatársa vagyok. Változatos projektekben vettem részt, amelyek a legkülönfélébb dramaturgiai megközelítéseket kívánták meg, és a vajdasági magyar színjátszás izgalmas panorámáját rajzolják ki, mint Mezei Kinga, Andrej Boka, Ricz Ármin munkái, Lénárd Róbert rendezése a saját ifjúsági drámámból, Döbrei Dénes fizikai színházi előadásai, és Urbán András szerzői projektjei. Ezekkel a társulatokkal együttműködve foglalkoztatni kezdett a történetük, az egymásra utaltság, ami meghatározza a nézők és az előadók viszonyát egy kisebbségi léthelyzetben. A Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájának hallgatójaként kezdtem el vizsgálni a közösségem második világháború utáni identitásának történeteit, amelyek rögzültek a régió színházainak előadásaiban. Mindeközben persze a Vajdaság határain túli munkák is megtaláltak. Marosvásárhelyen, Debrecenben, Szentendrén is dolgoztam.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.