rés a présen

„A kultúra nem riad”

  • rés a présen
  • 2024. február 7.

Színház

Oláh Tamás dramaturg, teatrológus

rés a présen: Bölcsészkaron, majd színháztudomány szakon végeztél. Az elmélet felől érkeztél a színház világába?

Oláh Tamás: Magyarkanizsáról származom. Középiskolás koromig alig voltak színházi élményeim. Iskolai műsorokon léptem fel versmondóként, és ennek köszönhetően csatlakoztam az egyetlen helyi amatőr színjátszó csoporthoz. Ezzel egy időben kezdtem el követni a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásait, amelyek revelációként hatottak rám. Tizenkilenc évesen rendeztem egy előadást Garaczi László Csodálatos vadállatok című drámájából, aztán egy évvel később néhány kortársammal együtt létrehoztuk a Gondolat-Jel Társulat nevű együttest. A névben hommage-ként jelenik meg a szintén kanizsai születésű Nagy József társulatának a neve is, akinek az előadásait szintén ekkor fedeztük fel magunknak. Ekkor már az újvidéki bölcsészkar magyar tanszékére jártam. Szenvedélyesen érdekelt a szöveg és az elmélet, de nem akartam hátat fordítani a gyakorlatnak sem. A dramaturgi hivatásban ez a két terület szétszálazhatatlanul összefonódik.

rap: Milyen színházi produkciókban dolgoztál?

OT: Az elmúlt években a Vajdaság összes magyar nyelven játszó kőszínházában dolgoztam, de a független társulatainknak, a Nyári Mozi Színházi Közösségnek és a Tanyaszínháznak is állandó munkatársa vagyok. Változatos projektekben vettem részt, amelyek a legkülönfélébb dramaturgiai megközelítéseket kívánták meg, és a vajdasági magyar színjátszás izgalmas panorámáját rajzolják ki, mint Mezei Kinga, Andrej Boka, Ricz Ármin munkái, Lénárd Róbert rendezése a saját ifjúsági drámámból, Döbrei Dénes fizikai színházi előadásai, és Urbán András szerzői projektjei. Ezekkel a társulatokkal együttműködve foglalkoztatni kezdett a történetük, az egymásra utaltság, ami meghatározza a nézők és az előadók viszonyát egy kisebbségi léthelyzetben. A Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájának hallgatójaként kezdtem el vizsgálni a közösségem második világháború utáni identitásának történeteit, amelyek rögzültek a régió színházainak előadásaiban. Mindeközben persze a Vajdaság határain túli munkák is megtaláltak. Marosvásárhelyen, Debrecenben, Szentendrén is dolgoztam.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.