rés a présen: Bölcsészkaron, majd színháztudomány szakon végeztél. Az elmélet felől érkeztél a színház világába?
Oláh Tamás: Magyarkanizsáról származom. Középiskolás koromig alig voltak színházi élményeim. Iskolai műsorokon léptem fel versmondóként, és ennek köszönhetően csatlakoztam az egyetlen helyi amatőr színjátszó csoporthoz. Ezzel egy időben kezdtem el követni a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásait, amelyek revelációként hatottak rám. Tizenkilenc évesen rendeztem egy előadást Garaczi László Csodálatos vadállatok című drámájából, aztán egy évvel később néhány kortársammal együtt létrehoztuk a Gondolat-Jel Társulat nevű együttest. A névben hommage-ként jelenik meg a szintén kanizsai születésű Nagy József társulatának a neve is, akinek az előadásait szintén ekkor fedeztük fel magunknak. Ekkor már az újvidéki bölcsészkar magyar tanszékére jártam. Szenvedélyesen érdekelt a szöveg és az elmélet, de nem akartam hátat fordítani a gyakorlatnak sem. A dramaturgi hivatásban ez a két terület szétszálazhatatlanul összefonódik.
rap: Milyen színházi produkciókban dolgoztál?
OT: Az elmúlt években a Vajdaság összes magyar nyelven játszó kőszínházában dolgoztam, de a független társulatainknak, a Nyári Mozi Színházi Közösségnek és a Tanyaszínháznak is állandó munkatársa vagyok. Változatos projektekben vettem részt, amelyek a legkülönfélébb dramaturgiai megközelítéseket kívánták meg, és a vajdasági magyar színjátszás izgalmas panorámáját rajzolják ki, mint Mezei Kinga, Andrej Boka, Ricz Ármin munkái, Lénárd Róbert rendezése a saját ifjúsági drámámból, Döbrei Dénes fizikai színházi előadásai, és Urbán András szerzői projektjei. Ezekkel a társulatokkal együttműködve foglalkoztatni kezdett a történetük, az egymásra utaltság, ami meghatározza a nézők és az előadók viszonyát egy kisebbségi léthelyzetben. A Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájának hallgatójaként kezdtem el vizsgálni a közösségem második világháború utáni identitásának történeteit, amelyek rögzültek a régió színházainak előadásaiban. Mindeközben persze a Vajdaság határain túli munkák is megtaláltak. Marosvásárhelyen, Debrecenben, Szentendrén is dolgoztam.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
