Blikk: Vidnyánszky Attila elesett a Petőfi Zenei Díjátadón, mentő vitte kórházba

  • narancs.hu
  • 2024. február 7.

Színház

A Nemzeti Színház igazgatója bokarögzítő sínt kapott.

Vidnyánszky Attilát baleset érte január 31-én, a Petőfi Zenei Díjátadó felvételén a köztévé óbudai stúdiójában. Akkor esett el, amikor az életműdíjat kapott Hobo méltatása után lesétált a színpadról. A Dunán sugárzott műsorban nem látszik az eset.

„Hála Istennek, a saját lábán – bár segítséggel – hagyta el a színpadot. Kapott egy bokarögzítő sínt, majd a mentősök kórházba vitték” – mondta el az átadó egyik résztvevője, Takács Tamás énekes a Blikknek. Vidnyánszky azóta gipszet kapott, de nem verik nagy dobra az esetet.

A bulvárlap a sors különös fintoraként megemlíti, hogy tavaly novemberben a Rómeó és Júlia két színészét érte sokkal súlyosabb sérülés. Vidnyánszky előbb lemondott, majd Csák János maradásra bírta. Végül visszamondta a lemondását a rendező. A vizsgálat nem állapított meg egyszemélyi felelősséget.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.