Színház

A napisten unokája és a tengeri sárkány lánya

  • Sisso
  • 2015. április 6.

Színház

A Simorág TánCirkusz produkciója nem sorolható a konform gyerekszínházi előadások közé. Egy megveszekedett szó nem hangzik el a japán mesékre épülő tánc-cirkuszi darabban, csak a kiskorúak verbalizálnak a nézőtéren szorgosan, az ő kommentjeik verik fel a sokszínű, zenés-táncos „csendet”. Elégedett sikolyok, méltatlankodó monológok, vicces hangalámondások adják szépen az éteri történet ritmusát. Néha egy ovis átszalad.

A dallamát meg Vázsonyi János fújja szaxofonon élőben, és ettől a magamfajta, sokat megélt szülőnek nosztalgia költözik a szívébe, hiszen már a kilencvenes évek elején is meghatottak agyafúrt improvizációi az aktuális dj Palotai-szettekre. Most ugyanúgy görbül be a térbe a zenész. Mintha a zene szülné a színpadi koreográfiát, az egymásba alakuló jelmezeket és díszleteket, de legalábbis nem tudni, hogy melyik volt előbb. Bardóczy Ilka, Benjamin Glass, Vincze Márton és Simor Ágnes rendező tornássza el a mesét, amely szerint a vadász (a napisten unokája maga) víz alatti bolyongásra indul, miután megbűvölte őt különböző lények képében egy lány (a tengeri sárkányé). A főhős fegyvertelenül, illetve egy esernyő (vagy ördögbot) segítségével birkózik az ismeretlennel, amely pazar színes képekben, hullámzó selymekben, díszletekben, groteszk maszkokban (Jóni Orsi), jelmezekben (Simor Ágnes, Kührner Ildi) tárul elénk. A lüktető mozgás andalít, az akrobatikus-küzdősportos szekvenciák kibillentenek. Utazgatunk a tűzgömbbel, a hullámokkal, és minden rendben is van a mese világával, érezhető, hogy alapos munka áll mögötte, és van átfogó elgondolás. De hiányoltam a meghökkentő zsonglőrmutatványokat, a bűvész­trükköket, a tűzparádét, a „felhajtást”, amire ez a csapat képesítve van. Több cirkusz, ha már ez a neve, a célközönséget is leolthatná kicsit, miközben a kísérők zavartalanul átélhetnék az álomutazást.

Bethlen Téri Színház, február 1.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.