Van-e teendője egy állami és/vagy önkormányzati támogatásokból működő színházaknak a politikával? Mármint a közélettel. Kell-e reagálnia a mindennapjainkat befolyásoló folyamatokra? S vajon mire számíthat egy színházigazgató manapság, ha bátran beleáll ezekbe az ügyekbe?
Olyan kérdések ezek, amelyek a kritikát egyre nehezebben viselő Orbán-rendszerben folyamatosan előkerülnek a színházi szakmában. Korábban a Magyar Narancs 2018. karácsonyi számában Alföldi Róbert, legutóbb a Franciaországba költözött Schilling Árpád olvasta a szakma fejére: nem állnak ki magukért.
Hogy milyen indulatokat képesek szülni ezek a kérdések, jól mutatja Alföldi legutóbbi nyilatkozata. A Nemzeti Színház volt igazgatója pár hete lapunknak így beszélt a korábbi kijelentései keltette hullámokról: "Sikerült ezzel a saját szakmámon is kívülre kerülnöm. A legfinomabb reakció az volt, hogy szégyelljem magam. Sokat gondolkoztam rajta, lehet, hogy igazságtalan voltam." Jellemző a szakmát eluraló hangulatra - különösen azután, hogy a kormány megszüntette a színházak önállóságát valamilyen szinten garantáló tao-t -, hogy nyilvánosan ezekre a kritikákra az igazgatók nem reagáltak.
Helyzet volt, van
Most kedden viszont az egyikük nem kerülhette meg, hogy valamilyen szinten állást foglaljon. A Goethe Intézetben ugyanis magyar színházi vezetőket is meghívtak arra a beszélgetésre, ahol német szakemberek világossá tették: Nyugaton a színház nem egy sziget, felelősséget kell vállalni.
| ||
Magyar oldalról többek között Kováts Adél, a budapesti Radnóti Színház igazgatója és Keszég László, a Miskolci Nemzeti Színház rendezője, a Magyar Színházi Társaság elnöke volt jelen. Kovátsot a Népszava újságírója megkérdezte: a Radnóti Színház csatlakozik-e azokhoz a színházakhoz, amelyek kitűzik a szivárványzászlót az Auróra iránti szolidaritásból (mint ismeretes, október 23-án a szórakozóhely előtt náci tüntetők szivárványos zászlót égettek, ez ellen tiltakoznak a lobogó kitűzői- a szerk.). Kováts Adél kifejtette, bár a színház dolgozói közül többen aláírták a petíciót, a szivárványzászlót mégsem teszik ki, a színház ugyanis „mindenkihez szól”.
Ezt a kijelentést német oldalon kisebb felháborodás követte. Az egyik német vendég szerint a színház mindig a jelenről akar szólni, emiatt kénytelen politizálni, nem zárkózhat el egy ilyen gesztustól sem. Erre Keszég azzal zárta rövidre a beszélgetést, hogy az MSZT-nek nem feladata ilyen ügyben megnyilvánulni.
Sokféle valóság
Pedig amíg ide eljutottunk - elsősorban német részről -, többször elhangzott, a színház nem úszhatja meg, hogy az életünk fontos dolgaiban állást foglaljon. Wilfried Schulz, a düsseldorf-i Schauspielhaus igazgatója arról beszélt, a színház egy közösségi tér, ami mindenki problémáira reflektál, nem lehet elitista. Különböző megközelítéseket kell alkalmazni, mert bár az előadás, amit látnak ugyanaz, a nézőtéren többszáz különböző valóság és vélemény formálódik. A színház „edzi az empátia izmát”. Ez egy olyan tér, ahol több nézőpontból, biztonságos közegben találkozhatunk az ismeretlennel.
| ||
Német oldalon egyöntetű vélemény, hogy a színház nyitott térré kell váljon. „A színház él” és a város társadalmának a tere, épp ezért Düsseldorf-ban a Fridays for Future, Hamlet és Don Carlos is megférnek egymás mellett. A színház nem egy szubkultúra, „nem múzeum”, éppen ezért kell a klasszikusokat is a jelenbe átültetni – mondja Falk Richter, a berlin-i Maxim Gorki színház rendezője. A klasszikus pedig nem szentség, ugyanúgy egy politikai aktualitás szülte, ugyanúgy az aktuális hatalom ellen lázadt saját korszakának eszközeivel, ebből pedig inspirálódni, tanulni kell. A művészet nem létezik és soha nem is létezett a hatalommal való konfliktus nélkül.
| ||
A beszélgetés folyamán többször szóba került, hogy nyitni kell a nézők felé, reflektálni a jelenre és felelősséget vállalni. Magyar oldalon viszont nemcsak a zászlóügyben volt zavarodottság, hanem a kérdéskör általános megközelítése is láthatóan problémákat okozott. Bagossy László a drámapedagógia szakot hozta fel, mint pozitív példát a kapcsolatteremtésre, Kováts Adél a pénzhiányt emlegette ennek gátjaként. Bagossy szerint egyébként a zártság igenis jót tesz a színháznak, elősegíti az alkotói folyamatot, ha nem szól bele senki.
Igaz, az is többször elhangzott a magyar részvevők szájából, hogy ők bizony egyszer sem találkoztak a cenzúrával, sőt még öncenzúrát sem gyakoroltak. Ennek fényében nem kis meglepetést okozott az az okfejtés, hogy a Radnóti miért nem teszi ki a szivárványos zászlót.
